Kicsi bölcsesség

"Egy régi korszak lezárul, egy újabb megnyílik, a régi és az új között a különbség annyi, hogy az utóbbi magában hordozza az előtte való emlékét, s sosem felejti azt"

2007. augusztus 26., vasárnap

Egy szép vasárnapi délután

a hétvége milyenk volt, Danival.Anyuék Dömin, Húgi focitáborban (egyedül lányként!-persze h ő főzött minden nap:P) úgyh mi itten maradtunk.
aztán bummm..vasárnap 1 óra lett, mi kómásan éjszakai bulizás után, és a család csenget:Itthon vagyunk!:D
Barbi picit fáradt, és kicsit "hagyjatokbékénrandim lesz, úgyhogyegyünkgyorsan MERt méghajatkellmosni4xer!" hangulatban volt. ez van.
szépen megkajáltunk, finom főtt kaja volt ebédre, amit Húgi nagyra értékelt a önmaga preparált étkek után.Nekem is ízlet, de nem ilyen gondolatok mellett.Mi is főztünk ám, Danival..Ínycsiklandozó lett!!
a hasat terhelő pörkölt után együttesen ledöglöttünk a kanapéra..mire anya:nha akkor takarítsunk..persze még pihenjünk egy kicsit.
Belegondolva h atya úristen mekkora kupi van a szobámban, és nehogymár most kelljen ezt megcsinálni, gyorsan kaptam az ötleten, és ha már így együtt voltunk(csak hárman, mivel Barbi sürgött forgott a fürdőben) megmutattam neki a Dömis képeket (volt vagy 250)
aztán sajna annak is vége lett, De egy jó ötlet, és már kint is voltunk a konyhában kávét csinálni, és hát itt van megint az alibi, h kávéval a kezünkben nem lehet porszívózni.
Aztán az is elfogyott..de rájöttem, h a növénykék még szomjaznak, úgyh fogtam a szép, hosszúnyakú locsolónkat, és kielégítettem már egyhetes problémájukat. sajna már azzal is végeztem, és most itten ülök a gépe elött, és hallom, ahogy anya a szívó óriással közelít a szobám felé, és csak várom, h halljam a hangját: Petra, gyere csak ide, nézd meg milyen disznóól van a szobádban?!..hát igen..ez van..
szerencsére, apu nem nézett be, így egy szülővel kevesebb, bár volt egy olyan megjegyzése az imént, h akkor MOST porszívózzak már az éjjeliszekrényem mögött is, csak hát sajna, mondtam neki,ottan vannak a cuccocskák, amiket vettünk kedden a Corában, a sulihoz, azaz a füzetek, írószerek, stb, és h ahhoz h azt el tudjam pakolni, ki kell pakolnom az íróasztali fiókomat, de ahhoz először magáról, az asztalról kell elrámolnom, de ahhoz h odaférjek, a székemről a ruhákat kell elpakolni, és hát azt meg csak az ágyam segítségével tehetem, meg, mivel ottan hajtogatok, de hát..az sincsen rendes kinézetében..

nhajó, nem feszítem tovább a húrt, megyek vmit kezdeni a szobácskámmal, azzal a szép kuckóval, amivel már január óta büszkélkedhetek

nha itten is van: "Hadusovzky Petra, tessék bemenni a szobájába, mert rettenetes kupivan..úgyh

pápá!

Nincsenek megjegyzések: