Behunyom a szemem.
Fekszem.
Súlytalan vagyok.
Az ágy puhasága és a párna kényelmes hatása lassan eltűnik. Keményet érzek. Fát, és szögeket. A levegőben már nem érezhető a bútorok illata.Hűvösebb van, de pólóban vagyok, és nem fázom.
Hallani lehet egy nagyon enyhe zúgást...és csak közeledik..egyre hangosabb. Kezd idegesítővé válni. Amint elég közel kerül hozzám, hirtelen kinyitom a szememet, és elhesegetem a szúnyogot.
Már nem a szobámban vagyok. Már nem a fal hullámosságát, és a festés egyeletlenségét látom háton fekve.Fölöttem csillagok milliónyi. Innen nagyon jól lehet látni, a város csillogása nem zavarja az égbolt fényét.
És hopp...egy fénycsóva szeli át az eget. Hullócsillag. Gyorsan kívánni kell....de mit is? mikor történi ez? talán kérjem, h még sokáig ne ébredjek fel?
Hiszen csak álmodhatok
Augusztus van.
Anyu,Húgi és Csuri fejet érintve fekszenek mögöttem.
Hm....az a dömsödi illat. Nem szennyezi az ember és az autója.
shhhhhh...süvít a nádas. Jé, épp egy kacsa család úszik el a stég mellett. Az anya elől biztonság érzettel úszik, mögötte három kisebbik. A kicsinyei nem ilyen bátrak..egymás mögött sok sok hullámot kihagyva szlalomoznak, mintha csak arra várnának mikor csap le rájuk egy félelmetes idegen, hogy akkor gyorsan elbújhassanak a legközelebbi nádascsomóban. A leghátsó hirtelen vesz egy éles balkanyart. Egy különös hang, majd egy csobbanás zavarta meg az igen hosszú ideig mondható nyugalmas előrehaladtát.
Egy öreghalász volt a tettes. Pontosabban a horgászbotja.
Ilyenkor a legjobb a horgászás.
Apu is a mi stégünkön van éppen. Ő onnan figyeli az augusztusi hullócsillag záport.
Mi négyen kijöttünk a Tanya stégjére.Mindenki használhatja. Mivel itt nem akadályozzák fák a végtelenségbe bámuló tekintetünket, könnyen belátjuk a fekete kupolát.
zzzzzzz...á, a kis piszok. Özönlenek a szúnyogok. Sose ússzuk meg. Egyik évben se.
A szúnyogcsípések okozta viszketést most meg sem érzem.
Minden egyes porcikámat átadom a végtelenségnek.
Hirtelen mintha csak repülnék. A csillagok egyre közelebb kerülnek hozzám, a bolygók kezdenek kirajzolódni.
A fehér óriás meg csak nő, nő a szemem előtt. Már nem is lehet ránézni. Vakító a fénye az álmos szemnek. Pedig sokáig aludhattam a reggel...ha visszagondolok a nyaralásra.
Délelőtt sose voltunk függőleges állapotunkban...még akkor.
De a rengeteg fürdés elfárasztja az embert. Főleg ha még az ugrálásra is elment az energia.
De nem lehetek emiatt erőtlen...hiszen itt fekszem az ágyamban.
Az illatok, a hangok egyre messzebbnek tűnnek, ahogy kezdek ébredni.
Már érzem a pamutot a testemen, a puha tapintást a kezemmel.
Első gondolatom h mindjárt reggel. Gyorsan..kelni! Készülődni kell, hogy időben elinduljak!
De amikor kinyitom a szememet sötétebb van. S még csak nem is vagyok pizsiben.
Az ágytakaró alattam gyűrődten, rajtam félig lecsúszva a tankönyvem.
oh...elaludtam.
ránézek az órára. Fél 8. fenébe...még nem vagyok kész, és már ennyi az idő? Hiszen még csak most kezdtem el az irodalmat, a földrajz még sehol.
Hallom h a teafőző az utolsó forró cseppjeit préseli már ki magából, pont bele a finom Zöld Tea filteres kannába.
Azt hiszem gyorsan innom kell belőle..hogy ne aludjak el.

Mikor fölülök, észreveszem h vmi rámvilágít.
A Hold az.
Fénye még itt is látszik, habár halványabb és kisebbnek tűnik.
Csillag sehol.
Persze, miért is vártam.
A természetet már nem lehet mindenhonnan élvezni. Ahoz külön hely kell, ahhoz meg pénz.
Ma már csak így megy ez.