...

szétestem. teljesen. és nem tudom összekaparni magamat,. kiestem a kerékvágásból, és az a forgó óriás túl gyorsan pörög, minthogy újra belé léphessek. várnom kell, míg megáll egy kicsit. csak félek, h nem tudok úgy visszamászni, h egyrészt elférjek, másrészt h nehogy kitúrjanak.mivel h eléggé megvan rá az esély.
persze vannak akik fognak. de nem vagyok erős,h tartsam.
gyenge vagyok és vézna.

csinálnom kéne vmit, h ne legyek. de a tánc kieset.. a társas biztos. nem vagyok olyan, h vki kitartson mellettem hosszabb ideig. így talán musical tánc...ha lesz annyi lélekerőm és időm. nem tudom. de a tánc az kell. az az életem. bennem van. érzem, minden egyes porcikámban. csak vhogy nem tudom megtalálni a nekem megfelelőt. a Hiphopnál a tükörben nem tetszettem magamnak. mármint nem azért, mert nem tudtam volna megcsinálni a lépéseket. minden nagyon jól ment. csak..az alkatom nem ahhoz illik. és zavart.... akkor ott volt a modern tánc...nah az túl lassú és túl szabályhoz kötött. ráadásul nem tudom kiadni magamból azt a fölösleget, nah meg a plusszt. hm..volt ügye a társas...a sima meg a latin. hát, párra ne számítsunk..ugyebár. pasik kilőve. szóval..a musical jó lenne..de azt még nem tudom, h alakulna.

mondjuk most a szalagavatós keringő, meg a az előadás-táncunk lefoglal. de az 25.én abbamarad. de addig legalább van vmi.
jha, meg anyuval most járni fogunk kondizni. húúúha.érdekes lesz. de hát muszáj vhogy változtatnom magamon. nem tetszik h fogpiszkáló vagyok. de végülis ki van megelégedve magával?? senki.. ( a hülye média miatt, de ebbe most nem megyek bele)


itt ülök a gép előtt, fejemben ezernyi gondolat, de most egyik sem olyan amit le tudnék írni. mármint csak ülön külön érthetné meg az ember, viszont annyira össze vannak fonódva, és cikáznak egymáson keresztül, h csak egy nagy össze-vissza-kuszaságot tudnék írni, amibe belefájdulna az ember feje. így most csak írok, de semmi lényege sincsen neki, és fogalmam sincs miért teszem.

de az biztos h nem vagyok erős. eddig álomvilágban éltem. majd egy pofon felébresztett, és rájöttem h nagyon nem úgy vannak a dolgok ahogy elképzeltem.
kb mint a mátrixban.
de ez van. el kell fogadni..mármint nem, hanem azt h most ez van, majd fel kell nőni hozzá, és kesztyűs kézzel kell bánni vele, s majd megfogni a gyeplőt, és irányítani mindent.
de most még csak sodródom a törmelékekkel, mélyen a vízben. s közben mindennek nekiütközöm.
de egyszer kitörök, följutok a víz felszínére, újra kapok majd levegőt, és a sebeim is begyógyulnak, ha nem is teljesen.

azthiszem most befekszem az ágyamba..és átnézem a fizikát.