Kicsi bölcsesség

"Egy régi korszak lezárul, egy újabb megnyílik, a régi és az új között a különbség annyi, hogy az utóbbi magában hordozza az előtte való emlékét, s sosem felejti azt"

2008. január 7., hétfő

Visszatérés

Tudom..régen írtam már.
Hiányzott is...s a lelkiismeretem sem tudott nyugodt lenni, soha.
De van, h az ember inkább magába fordul.

Jól lehet, voltak örömteli pillanatok is ez időközben.
De boldogságomat nem tudtam hogyan örökítsem meg. Számtalanszor idejöttem, h írjak pár sort lelkem vidámságáról. Végül az emlékeknek a megőrzésénél tartottam. Egyrészt reméltem, hogy folytatódik, és egy nagyobb levegővétellel írom meg az egészet. Azonban féltem, hogy ha hangot adok érzéseimnek, azok, mint a tengeren általában a széljárás, hirtelen megváltoznak. Eltűnnek az illatos felhőből, megszűnik a virágfuvallat.
Volt boldogság. A fajta, mikor nem kell másra összpontosítani, csak várjuk és lankadatlanul figyeljük mi hullik az ölünkbe. Eme órák élményteliek voltak, s erősen segítették a mosolyom visszahelyezését.
Akadt olyan nap is, mikor csak a mások örömét kívántam elnyerni. Apró csomagokat készítettem mindenkinek. Nem drágákat, nem nehezeket, csak olyanokat, amiket a magam erejéből, a szívem beleadásával tudtam megteremteni. 10 pici batyuban különféle sütemény lapult. Volt csokis, olyan Sacher fajta, örültek barátaim, családtagjaim a mézesnek, melynek puhasága és ízvarázsa mindenkit elvarázsolt. Csodálhatták a harmóniát és a bűbájt a kuglófban, melyből akadt márvány és fahéjas is, persze csak apró csokoládés meglepetéssel.
Ám szeretteim lelkét nem csak a gyermeki édességekkel nyugtattam. Volt, hogy Jézuska álarcát vettem magamra, s karácsony közepén egy hópelyhes este küldtem a békítő sorokat.
Békítettem őket is, magmat is, remélve a hosszabb s közelebbi barátságot.
Lehet, nem volt egyszerű feladat, melyet magam róttam ki, de az arcukon tükröződött boldogság vigaszt nyújtott minden fáradt percért.

Habár megpróbáltuk.. 'új' otthonunkat karácsonyba öltöztettük, fánkat új fényekkel díszítettük, itt ott apró lángocskák lélegeztek, s lobogtak..de Karácsony Szelleme idén elhagyott minket.
Nem hibáztatok én senkit. Nem lehet minden tökéletes. Az ember már csak ilyen.
S lehet h kívülről csak csak úgy tűnt, jókedv és szeretet ölel át minket, de
fesztelen pillanatok, fájdalmas pillantások, kínos beszélgetések, erőszakolt együttlétek jellemezték az idei ünnepeket.

S a harmadik..? talán.. amit sose lehet kikerülni. mostmár semmiképp se.
A vágy, ami a kedvességeket keresi, a vágy, ami együttérzésre és szeretetre hajlik.
azonban van úgy, hogy az emberek különböznek, vagy csak az életszakaszuk tér el abban a pillanatban. S olykor bármily rosszakarás nélkül is sebzünk meg másokat, míg ők hasítanak ki belőlünk egy darabot.
Hirtelen történik.Lesúlyt, mint egy farkas a sötét erdőben, s mi csak arra eszmélünk föl h ott állunk, és nézünk vissza az idő homályába..
..az idő meg forog, forog kimeríthetetlen erővel. Mi meg elszédülünk az indokok keresgélésében. S majd csak kapjuk az erős szavakat. Ne nézz hátra, csak lépkedj előre!

Nincsen semmilyen rossz dolog most az életemben. Mármint, amit nem lehet elviselni, és mosoly alatt elrejteni.
Azonban mi, emberek érzelgős lelkek vagyunk. Van, hogy egyes pillanatok, szavak, események kiragadnal minket, és számunkra megáll az idő, miközben az életünk elsuhan mellettünk. Van, hogy az okokat keressük, miközben a következmények jönnek..és elbújni nem lehet.

De akadnak apró kedvességek, vagy titkolt emlékek, melyek segítenek bennünket.
Erősnek kell lenni. Az élet senkinek sem kedvez.
Minden esemény, mozzanat egy másik lemondásával jár.
Meg kell tanulnunk megítélni azt, hogy mely pillanatban hozhatjük az egyiket előtérbe.
S ha mégis a rosszabikat választanánk, ha mégis félrelépnénk, kapaszkodjunk meg, s ne hagyjuk magunkat a mélybe rántani egy apró félrelépéssel.

Az élet megy tovább, mindenki számára, miközben egy egy lépcsőt nyújt nekünk. Mi döntjük el, h egyre feljebb s feljebb lépkedünk rajta, vagy csak időzünk egy pirinyó fokán, s csak nézzük, h a vége mint közeledik hozzánk...kitörölve más más lehetőségeket, örömöket, dicsőséget.

A magunkon való sajnálkozással csak más figyelmét vonjuk el saját feladatáról, s a világot fosztjuk meg elménktől és lelkünk különlegességétől.

Ezt teljes mértékben magamnak írtam....is....

3 megjegyzés:

Névtelen írta...

Magadnak is?

Névtelen írta...

Amúgy attól még h nem irsz mostanában, én nézegetem a blogot nap nap után...
Várok :D

Névtelen írta...

és nekem is...