Bambi

Egyedül lenni, mondjuk ki, szar. Nincs mit rajta szépítgetni, egyszerűen önmarcangolóan magányos dolog otthon egyedül ülni, és várni, hogy legyen valami. Persze, meg lehetne írni azt a temérdek mennyiségű beadandót, vagy készülni a zhkra, esetleg előre olvasni a szakirodalmakat a vizsgákra. De mikor az ember rájön, hogy az egész világon egyedül kell helytállnia, akkor egy pillanatra - vagy többre? - összetör, összezuhan, esetleg depressziós lesz. Ha nincsen munka, egyetem, ami lekötné a figyelmét, akkor még rosszabb. Ki kell találni valami inspirálót, valamit, amitől úgy érzi, hogy a sors számára is kijelölt egy fontos utat, amit ha nem jár be, akkor hiány keletkezik az univerzumban. Piszkosul nehéz ez az egész. Ha nem fogják a kezedet, akkor meg kell tanulnod egyedül járni, és 21 évesen nem megy rutinszerűen...

Érdekes, nagyon szeretnék már dolgozni, sokkal jobban mint tanulni. Hihetetlen, sosem gondoltam volna, hogy ez el fog jönni. Úgy látszik, hogy mindennek tényleg megvan a maga ideje.