Kicsi bölcsesség

"Egy régi korszak lezárul, egy újabb megnyílik, a régi és az új között a különbség annyi, hogy az utóbbi magában hordozza az előtte való emlékét, s sosem felejti azt"

2011. november 27., vasárnap

Csillámló fényhüllő

Lelki nyugalom járja át a testemet, s már-már elringat abba az állapotba, mikor mindent békésnek és kedvesnek látok. Nem zavar a köd - sőt, ilyenkor még kellemesebb a séta, hiszen frissebb a levegő -, nem tántorít el a tananyag mennyisége sem, hiszen, úgyis túl leszek rajta, addig pedig apránként kell előre haladni. Nem szabad habzsolni sem az életet, sem a tudást. Mindennek megvan a maga ideje, amit nem kell figyelnünk, hiszen úgyis érezni fogjuk, mikor elérkezett.

Egyre inkább tisztább a kép előttem, hogy mit szeretnék az élettől. Sosem fogok elszakadni a világomtól, ne is kívánja tőlem senki se, hogy valaha is kilépjek belőle, mert egyszerűen lehetetlen. Akár tetszik, akár nem, én látom a vicces figurákat a kárpitban, az arcokat a függönyön, és újabban a fehér óriás kígyókat a Dunában, amik a kacsák előtt tekeregnek le a vízen, miközben visszacsillan róluk a nap halovány sugara. Olyan, mintha gyöngyházfényű vonalakkal lenne teli a folyó, melyek a Hév zakatolásának ritmusára táncolnának. Békések, csak úgy, mint most én. Tudják, hogy eljön egyszer az a nap, mikor külön kell válniuk, ki kell sodródniuk, de addig is élvezik azt, ami nekik jutott. Hálásak, amiért együtt lehetnek, és megláthatják a természet csodáit, mely mindig körülveszi őket. Létezésükkel mosolyra fakasztják az egekben szárnyaló gondolatokat, elűzik a bánatot, és azt a csúnya gödröcskét az emberi száj szélén.

Ha minden nap láthatnám őket, akkor sosem idegeskednék, nem veszekednék, és sosem felejtenék. Egy ilyen csodára, mely a Föld e pici zugában megesett, mindig emlékezni kell.

12 megjegyzés:

Névtelen írta...

Ide illő zene:
http://www.youtube.com/watch?v=As61-cmK4OI

Hadusovzky Petra írta...

Imádom ezt a számot, köszönöm! :o)

Evermind írta...

Nem is tudtam... csak pont ezt hallgattam miközben olvastam a bejegyzésed, és nagyon illett hozzá.
Kicsi a világ.

Hadusovzky Petra írta...

De a képzelettel határtalan :o)

Evermind írta...

Igaz. És ahogy látom képzelőerőben nem szenvedsz hiányt. Szerencsés vagy.

Hadusovzky Petra írta...

Köszönöm, én is így gondolom, és remélem idővel mindenkivel megoszthatom :o)

Evermind írta...

Meg tudnád tippelni hogy jelenleg vajon hányan olvassák a blogod? Kíváncsi lennék.

Hadusovzky Petra írta...

Szerintem egy kezeden meg tudnád számolni :o)

Evermind írta...

Hát, akkor becsüld meg azt a keveset aki olvassa :)

Hadusovzky Petra írta...

Ó, én nagyon! Ez ad nekem erőt, hogy folytassam. Ha már egy embernek pár percnyi örömet okoztam az írásommal, akkor már megérte :o)

Evermind írta...

Biztosan sokaknak okoztál már. Becsüld meg aki támogat ebben, nem lehet könnyű. Viszont fontos az is hogy ne várj elvakult támogatást, csak logikusat.

Eszti írta...

könnyed… csak úgy lebegtem, miközben olvastam… hirtelen engem is valamiféle , régóta vágyott békeérzés fogott el, és azon kaptam magam, hogy már nem is a besötétített szobámban ülök a földön, hanem a Duna-parton állok… a szürke hidegben, a szívemben mégis csak valamiféle meleg érzéssel… a természetet csodálva, hallgatva a hév zakatolását. Egyedül, mégsem magányosan.

Köszönöm.:)