Kicsi bölcsesség

"Egy régi korszak lezárul, egy újabb megnyílik, a régi és az új között a különbség annyi, hogy az utóbbi magában hordozza az előtte való emlékét, s sosem felejti azt"

2011. december 29., csütörtök

Gondtalan

Hihetetlenül boldog vagyok, sugárzik az arcom, a szemem, a mozdulatom, mindent gyönyörűnek és kedvesnek találok, a levegő nem lehetne még tisztább és frissebb, az emberek nem lehetnének vidámabbak, a szobám nem lehetne otthonosabb.. vagyis, de, lehetne, ha most itt lenne velem és szorosan átölelne. Annyira jó lenne most a szemébe nézni, s a fülébe súgni, hogy mennyire-de mennyire imádok minden egyes pillanatot, amit vele tölthetek el. Érzem, hogy kezdem visszanyerni önmagamat, az élet apró örömei újra fontossá válnak számomra, nem érzem magamat már annyira magányosnak, s tudom, hogy rá mindig számíthatok. Megmondom őszintén, most egyáltalán nem tudom kifejezni, hogy mit érzek, úgyhogy ezzel majd máskor próbálkozom. Mindenesetre én most a felhők között szárnyalok, s nagyon várom már, hogy Mátrában kettesben eltölthessünk három napot :o)

2011. december 25., vasárnap

Ó, felesleges vagy! ...

Elmegyek már egy pszichológushoz, de komolyan. Olyan érzelmi ingadozásaim vannak, amit tanítani kellene..egyik pillanatban a fellegekben járok, annyira boldog vagyok, kiegyensúlyozott, még jógázom is, gyönyörű szép klasszikus zenéket hallgatok, mosolygok magamra, amiért egyedül ennyire elboldogulok, utána pedig mint a mesékben piros lesz a fejem, majd gőzölög a fülem, és majdnem felrobbanok.

Annyira egyszerű az emberekkel bánni, kedveskedni, megérezni, hogy mit szeretnének, és a kedvükben járni. Miért nem megy ez mindenkinek? Miért kell azt éreztetniük, hogy egy szar alak vagyok, akinek szar az élete, a családja, és hozzá nem érhet fel? Komolyan, ha ez gy megy tovább, lassan felmondok, és elhúzok a fenébe, hogy ne zavarjam a vizet senkinek se, hiszen úgysem tudok felmutatni semmit sem, úgyis csak útban lennék..
Magamat nem zavarom, magamat elviselem, úgyhogy magammal ellenék. Ennyi, pont kész passz...

Ünnepi hangulat alatt

Nyugalom és boldogság jár át, amiért ezek az emberek vesznek körül. Szeretnek, vigyáznak rám, s tudom, hogy mindig számíthatok rájuk. Talán sosem fogom tudni igazán értékelni az élet adta gyönyörű pillanatokat, s talán kicsit jobban magamba szívom a világ negatív hullámait, mégis, az ilyen emberek miatt tudok mosolyogva bebújni plüssállataim közé.

Köszönöm Nektek Bence, Betti, Gergő, Anyuék és mindenki más, aki néha-néha gondol rám!
Igazán boldog és szerető karácsonyt kívánok mindenkinek!
(Remélem, senki se égette oda a drága süteményeket ;) )

2011. december 24., szombat

"Ujjaid közül a kor úgy száll, mint szürke por..."

Emlékezetes karácsonyunk volt nekünk minden évben mikor kicsik voltunk. Meglepetés volt a fa, az ajándék, a felhúzható zenegép, a szilveszteri ruha, a reggeli mese is. Minden évben visszaszámoltunk, hogy mikor jön már végre a Jézuska, Mikuláskor pedig dióhéjba rejtettük a kívánságlistánkat. Ma már viszont máshogy megy minden. Előre lebeszéljük, hogy igen, most nem szabad sok mindent venni, és ha valamit akarnánk adni, akkor az is inkább pénz formájában jelenjen meg. Felnőttek vagyunk, elintézhető és elfogadható. A karácsonyi hangulatról azonban nem kellene lemondanunk, mégis, már sosem lesz olyan, mint egykor. Nem a boldogságtól sugárzó arcokat látom december huszonnegyedikén, hanem a fáradt, meggyötört ráncokat, a cigaretta okozta karikákat, a köhögéstől könnyes szemeket, a betegség okozta látászavarokat, nha meg az idő mérhetetlenül gyors múlását. Ki tudja, meddig leszünk még így ennyien karácsonykor. Mikor lesz olyan, hogy csak képekről tekintenek ránk szeretteink? Idén először valaki más töltötte be Nagyapa helyét, aki már soha sem fogja megismerni Őt. Hogy hogyan kártyázott, hogyan beszélt hollandul-angolul-németül-és-halandzsa nyelven. Nem fogja Dodi a füle mögül elővarázsolni az elrejtett forintot, nem fog tőle kapni dugi édességet és nem fog neki játszóteret építeni. Nagyapa a miénk volt, mi négyünké, de leginkább kettőnké. Barbié és enyém. A kis jövevénynek már más valaki a nagypapája, más valakivel fog a kertben rohangászni..ha fog, és nem a tévét nézi helyette. Nagyon édes a másod unokatestvérem, de ő már nem ugyanabba a családba született bele. S talán a következő baba már nagyit sem fogja ismerni...
Minden olyan gyorsan elmúlik, hogy eszünkbe se jut egy kicsit lelassítani, mikor még ott vannak a családtagjaink, hogy egy kicsit több időt töltsünk el velük, s hallgassuk a történeteiket.

Gyönyörű volt a gyermekkorom, de tudom, hogy már soha többé nem hozható vissza. Előre kell nézni, igen belátom, de akkor is, mennyire más volt akkor még minden. Csak futkároztunk a kertben, menekültünk a kölyök Maci elől, s gazból csináltunk ebédet, miközben megannyi mesébe képzeltem bele magamat. Bár..talá ez még ma is megmaradt :o)

2011. december 23., péntek

karácsonyi hangulat...

Hiába próbálod minden egyes erőddel, hogy tökéletes és hangulatos legyen, leszarják. Családod, barátod, a környezeted. Tök mindegy, hogy karácsony van, nyugodtan süthetsz a konyhában egyedül, még az is baj lesz, hogy milyen sorrendben csinálod, habár a te munkád az egész. Probléma lesz az is, hogy több edényt használsz, így a Húgodnak sokat kell mosogatni, probléma lesz az is, hogy ideges leszel, amiért nem vették meg az összes hozzávalót a süteményhez. Gürcölsz egész nap ott, rohansz, mint egy kutya, hogy időre kész legyél, nem eszel, nem pihensz, miközben lázas vagy, hogy aztán este átutazhass a városon, csak hogy az ajándék célba érjen, de az egész teljesen hiábavaló. Nem érdekelsz másokat, nem gondolnak rád, nem veszik észre a fáradtságodat, csak üvölteni tudnak veled. Össze van zárva a család kötelező jelleggel, és rohadtul nem tud senki sem normálisan viselkedni...akkor mégis, mi a fenéért csináljuk ezt? Ha mindent rosszul csinálok, akkor minek a segítségem? Meg akarok ajándékozni valakit? Le van szarva....

..valamit rohadtul nem veszek észre, hogy miért utálnak ennyire az emberek, de ez most már nagyon nem vicces..

2011. december 20., kedd

Figyelmeztetés ellenére...

Össze vagy zárva..mindennel, talán csak a világgal nem. Az hiányzik? Vagy csak talán az álmok..de hát azok is vannak, főleg így. Nem tudod, hogy miért van ilyen rossz kedved, de kétségtelenül változtatni akarsz rajta. Pedig van csoki, szerető ölelés, finom vacsora, gyümölcstea. De akkor is hiányzik, ügye? Úgy, ahogy már réges-rég elképzelted. Harmónia..mondják, hogy tőled függ. Te alakítod ki magadnak, olyan mértékben, amennyire csak szeretnél. Néha tényleg annyira csodálkozol magadon. Ez tényleg te vagy? Így kell élned, létezned? Miért próbálsz más lenni? Te nem ilyenre vágytál, begubóztattad magadat már megint, pedig most komolyan, őszintén megfogadtad magadnak, hogy többet nem fog előfordulni...azt mondtad, hogy vigyázni fogsz, távol fogsz állni, és kívülről figyelni..ez neked a két lépéssel hátrébb? Felesleges gondolkoznod azon, hogy miért történt ez, hisz tudtad már előre..Á, beszélhetek is neked, úgy sem fogod megérteni..vagy szívedből elfogadni. Használd már az eszed, az isten szerelmére!!!!! Ez.Így.Nem.Mehet.Tovább!!

2011. december 13., kedd

Vigyázz, kész, ..kész? és a rajt?

Néha a kötelékek meglazulnak, esetleg néhány pillanatra elszakadnak, de a nyomuk mindig ott marad. Mindenki tisztában van azzal, hogy előbb, vagy utóbb eljön a pillanat, mikor hagyni kell a dolgokat úgy, ahogy lenniük kell, s nem szabad a változás útjába lépni. Igaz, hogy nehéz, fájdalmas, s eleinte nem megértett, de ha az ember jobban belegondol egy kicsit, akkor rájön, hogy vele sem volt annak idején másképpen. Nehéz igen, de nem kell ezért megsértődni. Szeretteink mindig is azok maradnak, a család része, akikre számíthatunk, fontosak nekünk, s rengetegszer gondolunk rájuk, de már nem a mindennapos életünk részei. Soha nem voltam még ilyen helyzetben, nem tudom, hogyan lehetne könnyebben kezelni és átvészelni, de az biztos, hogy ilyen formában ez nem megy. Ha mindenki a másikra haragszik, és még beszélni sem hajlandóak egymással, akkor a konfliktus nem fog feloldódni. Kommunikációt csatornát kellene nyitni, s azon elsimítani a dolgokat, mindenki elmondaná, hogy mi fáj neki a legjobban, esetleg kompromisszumot is lehetne kötni.
Á, hogy egy szép nap csak így el tudjon tűnni a meleg éjszakában, azt nem kívántam senkinek sem..de ez van, nincs mit tenni.
Megszoksz, vagy megszöksz, vagy mi....
Inkább eszem egy kis mandarint, az felvidít, tanulok és csinálom tovább apu ajándékát..ha még örülni fog neki..

2011. december 9., péntek

Szabad a vers, szabad a móka, szabad a mátka csókja

Nem is tudom, hol kezdjem, annyi minden kavarog a fejemben. Jó a kedvem, s most nem is fáj a fejem! Pedig minden munkámat halasztgatom, utolsó pillanatra hagyom, de mégis annyira szép minden, szinte már az ég is felhőtlen. Egy dolgot nem értek csupán, mi a fenéért viselkednek az emberek olyan sután. Egyik menne arra, a másik amarra, dudál összevissza, mintha attól gyorsabban haladhatna. A héven a beteg véletlenül sem teszi a szája elé a kezét, hadd fertőzze csak meg a másik fejét.
Ó, ma kicsit rímelősebb hangulatban vagyok, bár addig jó, míg nem dalolok :P
Már nem is tudom, hogy min nevetek, de úgy mosolygok, mint egy kisgyerek. Csokit és mandarint eszegetek, este pedig majd pókerezek, ahol sok embert megismerhetek. Hogy csini legyek, felveszem az új magas sarkú csizmámat, mert nem kell sok métert sétálnom, max hármat.
Már én is úgy érzem, erőltetett ez az énem, úgyhogy megyek is a dolgomra, de ezt előbb feldobom a blogomra :P

2011. december 6., kedd

Édes álmok szerető ölelésben

Boldogsággal teli minden egyes pillanat, amit azzal töltesz el, akivel a legjobban szeretnéd. Nem számít, ha öt óra alvás után fel kell kelned, mert tudod, hogy akkor láthatod, hozzáérhetsz, megpuszilhatod. Ha elég ügyes és előrelátó vagy, akkor még a mikulás ajándékot is be tudod csempészni a bakancsába. A tanulás eddig fárasztó és kellemetlen volt, de ezentúl sokkal könnyebb lesz, hiszen előtted lebeg a cél, hogy minél hamarabb befejezd, s vele lehess. Lehet, hogy a telefonszámlád az eget simogatja, de az a néhány szó a csillagokat is lehozza. Szívesen takarítasz, vagy vásárolsz, mert tudod, hogy ezzel örömet okozol. Ne kérd többet számon, hogy keveset vagytok kettesben, s kicsit nagyobb a haverokon a hangsúly, hiszen, ha végre eljön a pillanat, akkor az minden csodával felér: a fák fénnyel takaróznak, a forralt bort nektek készítik, a villamos értetek robog, s az utcazenész miattatok dalol. Az este után mosolyogva fekszel le, miközben a boldogságban úszó szemekre, s a csodálattól ámuló szájra gondolsz, s tudod, hogy ez mind miattad van. Igen, kellesz :o)

2011. december 1., csütörtök

Az M betű hatása

Remegő lábbal, de hozzáfogtam, elfordítottam a kulcsot, s benyomtam a kuplungot. Többször is átvettem magamban, hogy melyik lépés után mi következik, de néha annyira nehéz összeegyeztetni minden mozdulatot, főleg, mikor az ember izgul. Lassan haladtam előre, kettesbe is olyan könnyedén váltottam, mintha egy baba fejét mozdítanám. Mikor felfelé hajtottam, egy ideig elfogott a vezetés fantasztikus érzése, s majdnem megfeledkeztem az indexelésről, de szerencsére időben észbe kaptam. A padkához nagyon lassan közelítettem, megpróbáltam egyetlen egy bokorágat sem meggörbíteni, de mégis elég közel állni a széléhez. Első feladat: pipa
A gyorsításnál az övet nem felejtettem el, egyenesen száguldottam, majd tolatásnál mind a négy irányba néztem. Az csak könnyítette a dolgomat, hogy a vizsgabiztos fütyürészett, oldotta a hangulatomat. A szlalomozásig eddig még nem jutottam el vizsgán, de most minden erőmmel azon voltam, hogy megmutassam: nekem ez is simán megy.
Miután kikanyarodtam a beálló elé, éreztem, hogy ezen múlik minden. Ha hamarabb, vagy később kanyarodok, akkor nekimegyek a láncnak, és vége..megbuktam. Olyan lassan haladtam, amennyire csak reszkető lábam engedte, megvártam a megfelelő pillanatot, majd elfordítottam a kormányt. Az autó csak gurult, gurult, jobbra-balra tekeregtem, hogy lássam, vajon mikor megyek neki az egyik bójának. Meglepő, de gyönyörűen kanyarodtunk. A kicsi autóm, és én. Mikor behúztam a kéziféket, hátranéztem a visszapillantó tükörben, és láttam, hogy elismerően bólint a vizsgáztatóm. Olyan öröm járt át engem, mikor kimondta, hogy köszönöm, ez szép volt, így kell legközelebb is csinálni, hogy majdnem felugrottam, hogy megöleljem az oktatómat.

Végül csak sikerült a rutinom :o)