Kicsi bölcsesség

"Egy régi korszak lezárul, egy újabb megnyílik, a régi és az új között a különbség annyi, hogy az utóbbi magában hordozza az előtte való emlékét, s sosem felejti azt"

2012. március 31., szombat

Álmok a kifutó felé

Egyre nehezebben megy a tanulás, de az okára még nem jöttem rá. Ezernyi helyre szeretnék menni itthon is, külföldön is, azonban ahhoz tennem kell. Le kéne járnom futni - ugyanis nincsen pénzem kondibérletre -, többet kéne használnom a súlyzóimat, hogy szép edzett lábaim legyenek, s majd akkor jelentkezhetnék egy modell ügynökségre. Nem szeretem a modelleket, ez a világ sosem vonzott, azonban mióta Betti és Anett rengeteget mesélt Shanghairól meg Bangkokról, egyfolytában csak arra tudok gondolni, hogy nekem is mennem kell, világot kell látnom, s közben sok pénzt keresnem. Talán félek, nincs elég önbizalmam, nem hiszem el magamról, hogy képes lennék rá, szép vagyok hozzá, hogy valamit is elérjek, s ne ráfizessek. Minden nap ezen gondolkozom, s közben csomó ügynökségre járok el beiratkozni, most kaptam munkát a Die Hard 5 filmjében, jelentkeztem szereplőnek az RTL új sorozatába - aminek a castingja igazán megpróbáltató volt, de szerintem sikeresen alakítottam a szerepemet. Zajlik az élet igen, de ebbe a tanulás nemigen fér bele. Pedig most is van időm, amit inkább rendrakásra és EÜ tanulásra kéne fordítanom, de ehelyett társaságba megyek..nem szeretek egyedül lenni, főleg mióta szingli vagyok, muszáj minden nap valahol lennem. Érdekes, hogy ami nem vonzott Bencében, míg együtt voltunk, most azt követem én is.

Nincsenek megjegyzések: