George egy szemhunyásnyit sem aludt az
éjjel. A gondolatai úgy cikáztak össze-vissza, mintha csak a tőzsdén lett
volna. Pedig neki igazán semmi köze sem volt a tőzsdéhez. Sem a számokhoz. Sem
semmilyen reálos dolgokhoz. Mindig is elvont emberként tekintett magára. Már
gyerekkorában kinézték őt az óvodából, mert nem a matchboxszokkal dodzsemezett,
nem épített felhőkarcolót a duplo kockáiból, és nem rohangászott valamilyen
bugyuta szabályokból álló játék közepette, hanem csakis mesekönyveket bújt,
vagy walkmanjéről klasszikus zenét hallgatott. Persze beletelt egy kis időbe,
mire a kicsi George anyukája elmagyarázta az óvónőnek, hogy miért is fontos,
hogy az ő egy szem fia szocializálódás helyett egy sarokban inkább kulturálisan
fejlődjön. A családban kivétel nélkül mindenki feláldozta az életét a kultúra
ápolásáért. A kisfiú nagyanyja egy múzeumban dolgozott, de hogy melyikben, azt
már nem tudná megmondani, arra viszont még emlékszik, hogy a biztonsági őrtől
mindig kapott nyalókát az épületből kifelé haladva, ha nem nyúlt semmihez sem a
tárlat idején. A dédapja és az apja is újságíróként élte le az életét,
mindkettőjüknek az aktualitás és az első kézből való informálás volt a
legfontosabb. Bármit megtettek egy-egy cikkért cserébe, s ez sajnos az apja
életébe is került. Sosem derült ki igazán, hogy mi is történt, de az akkori
címlapokon a maffia szó szerepelt a halála körülményeinél. Talán kibelezték és
fellógatták.., de most már úgy is mindegy. A gyerek tanult belőle: felesleges
mások dolgába beleütni az orrát, ha csak a saját pici életével foglalkozik,
akkor biztosan megéri az öregkort. Az édesanyja is így vélekedett, mióta
elhunyt a férje: csak a festéssel foglalkozott a nevelési kötelességeinek
rovására. Éjt nappallá téve képes volt ülni az üres vászon előtt, és valami
fura nyelven motyogott magában, de mindig az lett a vége, hogy magas hangon
kiadott egy C-t, majd elszívott egy cigit, megitta a zaccos kávéját, és újra
próbálkozott a festéssel. Persze az ecset megfogása nélkül. Végül is, a
művészek kiismerhetetlenek, s sosem szabad siettetni őket, hiszen az ihletet
nem lehet venni a boltban, az csak úgy jön, ha az ember helyes sorrendben végzi
el a napi teendőket: cigarettázás, koffein túladagolás, élet értelmének
keresése, csalódás a világ eszméiben, majd önmagában.
Csupán csak én. Érzem szívem, és ismerem az embereket. Nem vagyok olyan, mint bárki azok közül, akikkel találkoztam: merem hinni, hogy másként vagyok alkotva, mint a létezők közül akárki. Lehet, hogy nem érek többet náluk, de mindenesetre más vagyok. A természet összetörte a mintát, amelyben alkotott; jól tette-e vagy sem, csak akkor ítélhetitek meg, ha elolvastok. - (Rousseau)
Kicsi bölcsesség
"Egy régi korszak lezárul, egy újabb megnyílik, a régi és az új között a különbség annyi, hogy az utóbbi magában hordozza az előtte való emlékét, s sosem felejti azt"