Kicsi bölcsesség

"Egy régi korszak lezárul, egy újabb megnyílik, a régi és az új között a különbség annyi, hogy az utóbbi magában hordozza az előtte való emlékét, s sosem felejti azt"

2013. március 29., péntek

Asszonyállat tudatos önkívületben

 A véred lüktet ereimben. Érzem, ahogy pulzál, dübörög, árad szét a lényemben. Szíved heves verésére szívom ki belőled az életet. Akarom, akarlak. Nem veszhet kárba egy cseppnyi melegség sem, a forróságodra vágyom, nem kell nekem semmi más. Odaadtad magad, te választottad. Azt hiszed nyeregben vagy, te, a macsó kinézel és megkaparintasz. Talán tiéd lehet a világ, de elkéstél: bekebeleztelek. Csak egy pillantás kellett, s elcsábultál. Elcsábítottalak tudtodon kívül, már előre eltervezve.

 Aznap vettelek észre először: elém ültél, mint egy hízelegve, hogy tessék s láss, a ragadozó és prédája, de még nem tudhattad. Ostoba. Szemem a nyakadra szemeztem, apránként vizsgáltam át a bőröd keménységét, hogyan kapcsolódik fejed a testedhez. Végigsimítottam leheletemmel a védtelen hajlatodat, s bőröd beleborzongott. Megsejthetted előjátékomat, mert szemed sarkából hátratekintettél. Enyém vagy, tudtam már akkor is, csupán játszanom kellett, hogy azt hidd, te vezetsz. Ártatlanul néztem fel rád, mikor a folyóson egymásba botlottunk. Naivan pislogtam feléd, némán kiáltozva védelemért, s te átkaroltál. Tested védőpajzsként használva vezettél be a terembe, utat törve a hömpölygő tömegen. Magad mellé ültettél és mosolyogtál, mert gondolatban már az övedre tűzted a következő strigulát. Az emberek körénk gyűltek. Mint állatok, részt akartak venni, s figyelni a burjánzó szexualitást, amit lüktetve lövelltünk ki magunkból. Féltékenyen epekedtek a vágy iránt, amivel megrészegítettük egymást. Pontosabban én téged. Az óra végére elfáradtál, merevedő férfiasságodtól elvesztetted egyensúlyodat, és nem tudtad már  tartani megnyerő kiállásodat. Előadás..feladat...közösen..tanulni..., vagy hasonló szavak hagyhatták el ajkadat. Izzadtságcsepp görgedezett le a homlokodról, már alig álltál, alig láttál, mikor azt feleltem: nálad...most. Az embertömeg gyorsulni kezdett. Elmosódott színes folttá aszalódott, és rólunk megfeledkezve suhant el mellettünk. Bólintottál, és léptél egyet. Bokád kibicsaklott, és vállamra zuhantál. A füledhez hajoltam, és  belesuttogtam. Mit? Varázsszavakat. Kiegyenesedtél, és kaján vigyorral az arcodon elindultál. A foltok sebes ütemben váltották egymást, de számunkra lelassult az idő. Talán több óra is eltelt, mire kinyitottad az ajtódat. Félhomály volt, de a szoba egy csíkjára besütött a nap. A konyhába siettél, és lehúztál egy pohár whiskyt. Mikor visszajöttél, nem láttál. Hunyorogva pásztáztad a helyet, ahol emlékezetedben utoljára lehettem. Pár pillanatig álltam és vártam. Éreztem a feszültséget, láttam nyakadon az erek dobolását, figyeltem a mellkasod zihálását, néztem a nadrágod ágaskodását. Mennyire primitív! Nem is lehetne könnyebb dolgom. Eszedet félrerakva csak az ösztöneidre hallgatsz, s türelmetlenül várod, hogy megjelenjek. Mikor már hallhatóvá vált lélegzeted kifúlt lihegése, beléptem a fénybe, s pár másodperc alatt eléd tárulkoztam. Először a csupasz bokám mutatkozott, majd őt követte a térdem és a combon. Pupillád négyszeresére tágult. Nőiességemen megakadt egy időre a tekinteted, majd feljebb vándorolt a meztelen hasamon keresztül a melleimen, nyakamon végig, s mikor teljes egészemben kiléptem a fénybe, megvadultál. Megragadtál és ledobtál az ágyra. Elszabadult a pokol. Nem bírtam kivárni, míg a kéj elmúlik, muszáj volt beléd vájnom a körmömet. Felhasított mellkasodból eleinte lassan bugyogott fel a vér, de ahogy egyre mélyebbre hatoltam, úgy patakzott egyre sebesebben a nedvfolyam, s mint a levegőt, szívtam magamba a melegségedet. Először kihívónak találtad, majd mikor gyengülni kezdtél, megpróbáltad eltolni a fejemet. De már késő volt. A derekadba haraptam, s mikor megláttad a számban a saját húsodat, kiáltani akartál. A szádba köptem testedet és elnémultál. Rád hasaltam,  a meleg ragacsos váladékodon csúszkáltam, fel s alá. Utolsó próbálkozásként megragadtad torkomat, én pedig nevettem. Istenem, de hangosan nevettem! Most már békén hagynál? Nem tekintenél rám szexuális tárgyként? Emberszámba vennél? Lapítanál? Késő! Késő! Késő!

A véred lüktet ereimben. Érzem, ahogy pulzál, dübörög, árad szét a lényemben. Szíved heves verésére szívom ki belőled az életet. Akarom, akarlak! Ágaskodó farkadat most megszorítom, majd egy mozdulattal eltöröm, s diadalittasan ráköpök. Arcomat a combodhoz nyomom, közben mint egy őrült, visítva nevetek. Körmömmel lyukat próbálok vájni a szőröd alatt, de hirtelen meggondolom magam, és csak beleharapok.  Inak lógnak ki  fogaim közül, s vicsorogva élvezem a ragacsos lepedőre. Őrjöngő önkívületben ölellek, miközben gondosan megöllek....
Ahogy a mámor lassan elmúlik, úgy nyugszom le én is. A konyhába megyek egy késért, majd élettelen, kiszipolyozott testedhez lépek, hogy kivájjam a szemedet. Egy ott talált zsebkendőbe csavarom, és mosakodás nélkül felöltözöm. Úgy, ahogy vagyok, mocskosan és izzadtan hagylak ott, akarom, hogy a véred még összekössön bennünket, és örökre emlékeztessen,
ki a vadász, s ki a préda.

Nincsenek megjegyzések: