A véred lüktet ereimben. Érzem, ahogy pulzál, dübörög, árad szét a
lényemben. Szíved heves verésére szívom ki belőled az életet. Akarom, akarlak.
Nem veszhet kárba egy cseppnyi melegség sem, a forróságodra vágyom, nem kell
nekem semmi más. Odaadtad magad, te választottad. Azt hiszed nyeregben vagy,
te, a macsó kinézel és megkaparintasz. Talán tiéd lehet a világ, de elkéstél:
bekebeleztelek. Csak egy pillantás kellett, s elcsábultál. Elcsábítottalak
tudtodon kívül, már előre eltervezve.
Aznap vettelek észre először: elém ültél,
mint egy hízelegve, hogy tessék s láss, a ragadozó és prédája, de még nem
tudhattad. Ostoba. Szemem a nyakadra szemeztem, apránként vizsgáltam át a bőröd
keménységét, hogyan kapcsolódik fejed a testedhez. Végigsimítottam leheletemmel
a védtelen hajlatodat, s bőröd beleborzongott. Megsejthetted előjátékomat, mert
szemed sarkából hátratekintettél. Enyém vagy, tudtam már akkor is, csupán
játszanom kellett, hogy azt hidd, te vezetsz. Ártatlanul néztem fel rád, mikor
a folyóson egymásba botlottunk. Naivan pislogtam feléd, némán kiáltozva
védelemért, s te átkaroltál. Tested védőpajzsként használva vezettél be a
terembe, utat törve a hömpölygő tömegen. Magad mellé ültettél és mosolyogtál,
mert gondolatban már az övedre tűzted a következő strigulát. Az emberek körénk
gyűltek. Mint állatok, részt akartak venni, s figyelni a burjánzó szexualitást,
amit lüktetve lövelltünk ki magunkból. Féltékenyen epekedtek a vágy iránt,
amivel megrészegítettük egymást. Pontosabban én téged. Az óra végére
elfáradtál, merevedő férfiasságodtól elvesztetted egyensúlyodat, és nem tudtad
már tartani megnyerő kiállásodat. Előadás..feladat...közösen..tanulni...,
vagy hasonló szavak hagyhatták el ajkadat. Izzadtságcsepp görgedezett
le a homlokodról, már alig álltál, alig láttál, mikor azt feleltem:
nálad...most. Az embertömeg gyorsulni kezdett. Elmosódott színes folttá
aszalódott, és rólunk megfeledkezve suhant el mellettünk. Bólintottál, és
léptél egyet. Bokád kibicsaklott, és vállamra zuhantál. A füledhez hajoltam, és
belesuttogtam. Mit? Varázsszavakat. Kiegyenesedtél, és kaján vigyorral az
arcodon elindultál. A foltok sebes ütemben váltották egymást, de számunkra
lelassult az idő. Talán több óra is eltelt, mire kinyitottad az ajtódat.
Félhomály volt, de a szoba egy csíkjára besütött a nap. A konyhába siettél, és
lehúztál egy pohár whiskyt. Mikor visszajöttél, nem láttál. Hunyorogva
pásztáztad a helyet, ahol emlékezetedben utoljára lehettem. Pár pillanatig
álltam és vártam. Éreztem a feszültséget, láttam nyakadon az erek dobolását,
figyeltem a mellkasod zihálását, néztem a nadrágod ágaskodását. Mennyire
primitív! Nem is lehetne könnyebb dolgom. Eszedet félrerakva csak az
ösztöneidre hallgatsz, s türelmetlenül várod, hogy megjelenjek. Mikor már hallhatóvá
vált lélegzeted kifúlt lihegése, beléptem a fénybe, s pár másodperc alatt eléd
tárulkoztam. Először a csupasz bokám mutatkozott, majd őt követte a térdem és a
combon. Pupillád négyszeresére tágult. Nőiességemen megakadt egy időre a
tekinteted, majd feljebb vándorolt a meztelen hasamon keresztül a melleimen,
nyakamon végig, s mikor teljes egészemben kiléptem a fénybe, megvadultál.
Megragadtál és ledobtál az ágyra. Elszabadult a pokol. Nem bírtam kivárni, míg
a kéj elmúlik, muszáj volt beléd vájnom a körmömet. Felhasított mellkasodból eleinte
lassan bugyogott fel a vér, de ahogy egyre mélyebbre hatoltam, úgy patakzott
egyre sebesebben a nedvfolyam, s mint a levegőt, szívtam magamba a
melegségedet. Először kihívónak találtad, majd mikor gyengülni kezdtél,
megpróbáltad eltolni a fejemet. De már késő volt. A derekadba haraptam, s mikor
megláttad a számban a saját húsodat, kiáltani akartál. A szádba köptem testedet
és elnémultál. Rád hasaltam, a meleg
ragacsos váladékodon csúszkáltam, fel s alá. Utolsó próbálkozásként megragadtad
torkomat, én pedig nevettem. Istenem, de hangosan nevettem! Most már békén
hagynál? Nem tekintenél rám szexuális tárgyként? Emberszámba vennél? Lapítanál?
Késő! Késő! Késő!
A véred lüktet ereimben. Érzem, ahogy
pulzál, dübörög, árad szét a lényemben. Szíved heves verésére szívom ki belőled
az életet. Akarom, akarlak! Ágaskodó farkadat most megszorítom, majd egy
mozdulattal eltöröm, s diadalittasan ráköpök. Arcomat a combodhoz nyomom,
közben mint egy őrült, visítva nevetek. Körmömmel lyukat próbálok vájni a
szőröd alatt, de hirtelen meggondolom magam, és csak beleharapok. Inak
lógnak ki fogaim közül, s vicsorogva élvezem a ragacsos lepedőre. Őrjöngő
önkívületben ölellek, miközben gondosan megöllek....
Ahogy a mámor lassan elmúlik, úgy nyugszom
le én is. A konyhába megyek egy késért, majd élettelen, kiszipolyozott
testedhez lépek, hogy kivájjam a szemedet. Egy ott talált zsebkendőbe csavarom,
és mosakodás nélkül felöltözöm. Úgy, ahogy vagyok, mocskosan és izzadtan
hagylak ott, akarom, hogy a véred még összekössön bennünket, és örökre
emlékeztessen,
ki a vadász, s ki a préda.
Nincsenek megjegyzések:
Megjegyzés küldése