Kicsi bölcsesség

"Egy régi korszak lezárul, egy újabb megnyílik, a régi és az új között a különbség annyi, hogy az utóbbi magában hordozza az előtte való emlékét, s sosem felejti azt"

2013. december 20., péntek

ki a világból...

Ülsz a sötét szobában, csak a lélegzésedet hallod. Elnyúlsz az ágyban, és ahogy a kezed a semmibe kapaszkodik, tovább mész, keresed a lepedő szélét, megmarkolod az ágy sarkát. Tovább siklasz a puha párna alatt, belegabalyodsz az elhasznált zsebkendőkbe, átfordulsz a másik oldaladra, és majdnem leesel. Kicsi a tér, több kell neked. Felállsz, és bár besüpped alattad a matrac, magasra kinyúlva eléred a pókhálós plafont. Leugrasz, hátadat falnak támasztod, és az oldalát tapogatod. Nyirkos vakolat esik le, ahogy erősen dörzsölöd rajta a kezedet. Halántékodat az ablaknak támasztod, majd belefordítod az arcodat. Párás üveg jelzi, hogy itt a határ a külvilág és közötted. Kiszaladsz a szobából, kiutat keresel. Fal, fal, fotel, doboz, fal, üveg. A végtelenségig körbe vagy véve, mennél előre, de a valóságnak csupán egy szeletét tapasztalhatod csak meg. Mamuszban rohansz a kilincs után, kivágod a faajtót, futsz le a lépcsőn, meg se állsz a szabad levegőig. Beleütközöl valakibe, majdnem elesel, de talpon maradsz.

2013. december 4., szerda

Álomkép


   Becsukom a szemem. Forog velem a világ. Mintha színes csíkok cikáznának előttem. Belemarkolok a terítőbe. Lábujjaimat talpamhoz szorítom. Izzadok. Meleg van. Szédülök. Zuhanok. Tapsvihar szellője táncoltatja hajamat. Kellemes érzés fog el. Hirtelen csönd. Fényszórók. Feláll a szőr a karomon. Hunyorgok, szemem elé tenném a kezem, de mozdulni se bírok. Hátulról egy vékony hangot hallok