Álomkép

   Becsukom a szemem. Forog velem a világ. Mintha színes csíkok cikáznának előttem. Belemarkolok a terítőbe. Lábujjaimat talpamhoz szorítom. Izzadok. Meleg van. Szédülök. Zuhanok. Tapsvihar szellője táncoltatja hajamat. Kellemes érzés fog el. Hirtelen csönd. Fényszórók. Feláll a szőr a karomon. Hunyorgok, szemem elé tenném a kezem, de mozdulni se bírok. Hátulról egy vékony hangot hallok

Gyerekágy

- Megint ugyanazt álmodtam – mondom neki, mert látom, hogy ébredezik.

Lassan fordul felém, automatikusan átölel, és csukott szemmel ad puszit.

- Mit álmodtál, Babóka?

- Hát, hogy terhes vagyok. Mint tegnap, és tegnapelőtt is. De most meg is szültem a kisbabát.

Hátára fordul, és két kezével dörzsöli az arcát. Az órára néz, majd rám. - Aranyos vagy, de ne ijesztgess – feleli.

- Nem akarok még gyereket, nyugi – hozzábújok, és a mellkasáról nézek fel rá. Megsimogatom a fején – Zavar? Mármint mondd meg nyugodtan. De tudod, hogy egyszer úgyis bekövetkezik.

Nagyot sóhajt és felül. Csak a hátát látom, de érzem, hogy ideges.

- Hova mész? – kérdezem

- Órám lesz – feláll, és öltözni kezd. Belebújik a bordó nadrágjába, majd a szekrényben keres egy inget – Nincs időm most ilyenekre. Miért nem keresel inkább munkát? Így akarnál felnevelni egy gyereket? Hogy itthon ülsz, és sorozatokat nézel? A tiszta ruhák napok óta a földön hevernek.

Asszonyállat tudatos önkívületben

 A véred lüktet ereimben. Érzem, ahogy pulzál, dübörög, árad szét a lényemben. Szíved heves verésére szívom ki belőled az életet. Akarom, akarlak. Nem veszhet kárba egy cseppnyi melegség sem, a forróságodra vágyom, nem kell nekem semmi más. Odaadtad magad, te választottad. Azt hiszed nyeregben vagy, te, a macsó kinézel és megkaparintasz. Talán tiéd lehet a világ, de elkéstél: bekebeleztelek. Csak egy pillantás kellett, s elcsábultál. Elcsábítottalak tudtodon kívül, már előre eltervezve.

Családtartás

Felhős délelőtt volt, de már egyre több énekes madár hangját lehetett hallani. A rügyek lassú, megfontolt léptékkel nyitották meg szívük rejtekét. A pázsit helyenként még bóbiskolt, de itt-ott a merészebb szálak már kihajtottak, utat törtek maguknak az ősz durva, komor színei között. Az utcákon több ember sétált, mint addig az utóbbi pár hónapban. Egy kis meleg szellő, s temérdek arc dugta ki pici orrát, hogy egy mélyet szippantson a tavasz illatából. Ilyenkor még nem lehet eldönteni, hogy mi a helyes ruházkodási trend: egyesek tornacsukát húztak, bőrdzsekit terítettek vállukra, s néhány fejtetőn a napszemüveg is megjelent, igaz, még csak hajpántként. Mások azonban a tavaszi nagytakarítást és gardrób szelektálást későbbre tervezhették, ugyanis ők az eddigi időszakban is a jól bevált hosszúszárú csizmához, és a meleg téli kabáthoz nyúltak. Télies, tavaszias, tavaszias, télies, tavaszias, és megint télies. Így lehetne kategóriába sorolni az akkor elhaladó embereket. Nem volt túl sok különbség a komor tél, és március eleje között. Még a tavasziasan öltözött emberek is összefogták magukon ruhájukat, nyakukat behúzták, fejüket leszegték, szemük a járdát pásztázta.  Csak akkor vették észre, hogy egy páros megtörte a monoton harmóniát, mikor a szaladó talpak sajátjaik közelébe értek, majd hangos trappolással tovább is álltak.

Katona Klubbos írásom: Dodi és Cicus

Dodi és Cicus

Kerékgyártó István Rükverc című műve nyomán

Átdolgozta: Hadusovzky Petra

Szereplők:

VIDRA ZSOLT

VIDRÁNÉ

CSAPOS

BODÓ

RAB

KISFIÚ

LÁNY

BIZTONSÁGI ŐR

VENDÉGEK

I. JELENET

Koszos, ápolatlan agglegény lakás. Bal elől a sarokban régi franciaágy, alatta megannyi gyűrött tört fehér rongydarab. Szemben zuhanykabin félig elfüggönyözve, mellette egy sütő és egy zöld kredenc. Középen kétszemélyes asztal, jobb elől dobozokon fénycsöves, poros tévé.

Jobb oldalt nyílik a bejárati ajtó, Vidra és egy lány lép be. Mindkettő részeg.

VIDRA          Üdvözöllek szerény otthonomban! (Széttárja két karját a lakást mutatva)

LÁNY             Oh, hát meglepően takarékos (Csuklik) Nem azt mondtad, hogy van inasod is? (Felületesebben néz körbe)

VIDRA          Hát, persze, hogy van! Hogy ne lenne!

Odalép az ajtó melletti szobainashoz, meghajol, megemeli a kalapját.

Ha apu ír..

Meglepődtem, mikor anyu irodájába beérve egy novellával várt az asztalán. Apa írta nekem, mivel ihletett kapott a történeteim olvasása után. Tudni kell, hogy fiatalabb korában ő volt az írópalánta a családban, csak időközben valahogy alábbhagyott a lelkesedése.


Hajnal

Korán csörög az óra. Nem ritkaság, ma mégis mérges vagyok érte. Húzna vissza az ágy, de mennem kell vérvételre. Halogattam az elmúlt hetekben, de sajnos ma muszáj elintéznem. Szerencsére semmi komoly baj nincs, csak egy régi műtét hozadéka.

Komótosan felöltözöm, húzom az időt. A reggeli szeánsz a konyhában elmarad, éhgyomorra kell mennem.

Leesett az első hó, a kapuból kilépve szorosabbra húzom a sálamat. Gyalog 10 perc a rendelő, szűk szemekkel nekivágok.

Hosszú, huzatos Hév aluljárón vezet át az utam. Az emberek hömpölyögve próbálnak átjutni rajta.

Húgi beadandója

Barbinak Pénzügyre(!) kellett írnia egy esszét lakatlan sziget - utolsó levél témájában. Ritkán ír, így nagyon örültem, hogy egy négy oldalas történetet talált ki.


   

Lakatlan sziget

Bárki találja meg ezt a levelet, kérem, küldje el a családomnak.

Egy lakatlan szigetről írok, helyzetem ismeretlen. Valószínűleg már nem fogok innen megmenekülni, a megmentésem esélye is igen csekély, úgyhogy megpróbálom a történetemet leírni, hogyan is jutottam el idáig.

Elhihetitek, hogy nem sűrűn kerülök ilyen helyzetbe. Annyi minden jár a fejemben. Tudván, hogy ez az utolsó levél, amit írok, hát, eléggé megrémiszt. Jelenleg küszködök, hogy legyen valami a fejem fölött, tudjak valahol aludni, és a legnehezebb, hogy vízhez és élelemhez jussak.

Pár nappal ezelőtt indultunk el barátnőmmel, barátaimmal Amerika felé az Árkádia nevű hajón. Árkádia híres arról, hogy nagyon sok ember fér el rajta, a dolgozók is kedvesek, megbízhatóak és éppen ezért választottuk, hogy ezzel a hajóval tesszük meg ezt a nagy távot. Az utunk fő célja, hogy Amerikába jussunk, azon belül is Miamiba. Szerettünk volna új életet kezdeni, munkát kapni, lakást vagy házat venni, családot alapítani. Én sok mindent hallottam már arról a városról, hogy szép, napos és nagyon-nagyon meleg. Láttam  képeket is, így hát ezért döntöttünk Miami mellett. Természetesen mindenkinek egyből megtetszett az ötletem, hogy milyen helyszínt választottam  ki. Egész jól elképzeltem mindent, még pénzt is sikerült időben összegyűjtenem. Megvolt mindenünk az útra, étel, ital, ruhák, mindenféle kiegészítő, amire szükségünk lehet majd kint.

Álarc

Alvián Tinyanov nem számított különösebb embernek: sosem talált fel világrengető újításokat, nem keresett vagyonokat, sosem volt annyi nője, ahány orra, valamint egyik történelemkönyv sem említi még az apró betűs részben sem. Akárhogyan is szemléljük, vizsgáljuk töviről-hegyire, kívülről-belülről, hosszában és keresztmetszetében, akkor sem találunk benne egy apró érdekességet sem. Pedig még a kisemberek is fontosak lehetnek az élet kiszámíthatatlan útvesztőjében.

Egy cigaretta

A  nő megpöccintette hosszú szipkáját, s a szürke hamu belehullott a vérbe. Nem merült el azonnal, előbb csak kényelmesen megpihent, s majd mint egy jól lakott óriás, belesüppedt a ragacsos váladékba.  A nő nem vette észre a két test egybeolvadását, csak még egyet szívott a dohányból, s a távolba meredt merev tekintetével. Az ablakban megpillantotta saját tükörképét, és mikor észrevette, hogy egy hajtincs megszökött a hajcsat fogságából, egy lassú mozdulattal visszatűzte. Gondosan végigmérte külsejét, hogy mindent rendben talál-e: szemein a macskasmink foltosan feketéllett,  vörös rúzsából egy csóknyi hiányzott, bár ez ajkán észrevétlen maradt. Rubint ékköve ezüst láncán úgy feküdt nyakára, mintha örök nyughelyére talált volna. Ruhája jobb oldali pántjából egy vékony cérna állt ki, mely próbált lekúszni a karján. A nő gyors mozdulattal a cérnához rakta égő cigarettáját, s leperzselte a szökni vágyó szálat. A kivégzést egy újabb hamuzás követte, de az erősebb pöccintés miatt különváltak a hamudarabkák, s lassan ereszkedtek le a vértócsára, ahol mint lélekvesztők, sodródtak az árral.

Kreatív írás - Hűlt helye maradt

Most egy szólást kellett címként megadni, s arról írni. Először azt mondta a tanárnő, hogy a műfaja bármilyen lehet, de később hozzátette, hogy inkább olvasói levél legyen..nos, én inkább az előbbihez igazodtam.. Miután felolvastam, azt a választ kaptam, hogy aranyos is, szellemes is, de senkit sem érdekelne..hát, megesik..

Hűlt helye maradt

Szinte már cincogott is, annyira elevenül mozgott a nappaliban, azaz csak mozgatva volt egy hatalmas szőrös száj által, hiszen hogyan is tudna bármilyen cselekedetet végrehajtani a különféle szervek nélkül? Hát kérem szépen, nem olyan világban élünk, ahol minden élettelen dolog táncra kél, ha zenét hall. Ráadásul neki nem is a muzsika jutott, hanem egy liternyi nyál, harapdálás és csaholás. De pörög ő így is, emelkedik a levegőbe vagy fél métert úgy is, messzire dobják, majd visszahozzák, jutalomként tartják, vagy csak félre rakják.

De nem úgy van az, hogy csak úgy rendelkezhetnek vele, mindennek következménye van, még az ártatlannak tűnő játszadozásnak is! A kutya? Az csak örül a fejének, na meg az egérnek, hiszen a házban egyedül csak felette uralkodhat, de szerencsétlen kilyuggatott plüss megelégelte ezt a módját a kihasználásnak, mert azért mindennek van határa, na.

Úgy esett, hogy egy sötétebbnek mondható hétvégi délutánon, mikor az asszony szokásához híven elővette a porszívót takarítás céljából, a sértett állat úgy engedte magát csak ide-oda cibálni, hogy végezetül pont a kanapé előtt terüljön el. Lévén, hogy szürkület is volt, meg jó film is ment a tévében, az asszony csak hébe-hóba vetett pillantást a takarított felületre, így könnyen megeshetett az az eset, hogy a plüss némely komoly szándékkal vegyítve, de persze merő véletlenségből a kanapé alá került. Nem gurult túl sokat, éppen csak annyit, amennyi ahhoz kell, hogy ne lássák, s szerencsétlen házi kedvenc ne érhesse el.

A család azóta is azon tanakodik, vajon a kutya a kis egeret különös megfontolásból igazinak vélte-e, s keresztben lenyelte-e, vagy, ami valószínűbb, az egér elvándorolt - hiszen lehet látni ilyet a filmekben is - s a hűlt helye maradt csak utána.
Vagy ez, vagy az az igazság, a családot nem rendítette meg igazán a változás, hiszen ott van még a plüss kolbász is.
Az meg ügyebár nem tud táncolni.

Kreatív írás - Álom

Azt a feladatot kaptuk Stilisztikán, hogy ez első szót, mi az eszünkbe jut, tegyük meg az írásunk címévé, majd tizenöt perc alatt alkossunk valamit. Íme:

Álom

Minden éjjel meglátogat, hol gyorsabban, hol lassabban közelít. Van, mikor türelmetlenebb s már éber állapotomban is megfűszerezi gondolataimat. Nem kell sokáig várnom, máris láthatom legújabb lényeimet, különlegesebbnél különlegesebb helyszíneimet. Tegnap este is megismerkedtem egy félidegennel, piros szemeivel először mint vadász a prédájára, úgy tekintett rám, majd vöröses körvonalai lassan erősödni látszottak, s pillantása egyre kihívóbbá vált, mely hívogatott, hogy ismerjem, s lássam meg a világot, melyből érkezett. De tudtam, nincs idő rá, újabb kép és egy másik gondolat úszott be, mely elsőbbséget követelt, s önzőn kisatírozta a lebegő lány alakját a fejemből. Magasan jártam, nem is, repültem, a friss levegő vadul csapott arcomba, a tájból csupán színfoltokat láttam, annyira elmosódott a sebességemtől, de éreztem, hogy erre a helyre még vissza fogok térni, így nem maradok le semmiről sem.

Az örömmámorban való úszásomat a következő rideg, kegyetlen kép törte meg, melybe gyakorlatilag belezuhantam. Hatalmas nagy fémtányérban voltam, talpamat égette a forróság, ki akartam mászni, az életemet menteni, de minduntalan visszacsúsztam. Ötödik sikertelen próbálkozásom után vettem csak észre, hogy a tál alján jókora vértenger forr, mely apró testek nedvéből keletkezett. Kezemet arcom elé kaptam, de még így sem tudtam szabadulni a szagtól, mely a sülő szervek, piruló inak következtében került a levegőbe. Kidülledő, elfolyó szemek sisteregtek mellettem, próbáltam arrébb lépni, de a brutalitás megfagyasztotta bennem a vért, s egyszerűen mozdulni sem tudtam. Tehetetlenségemből egy aprócska nyöszörgés zökkentett ki, egy apró vigasz, mely e holt temetőben várhat rám. Olyan öt év körül fiúcska lehetett, ujját próbálta mozdítani, de a fájdalom nem engedte, hogy bármilyen cselekvést is végrehajtson. Hasán feküdt, melynek következtében égetett epeszag terjengett, először nem is értettem, hogyan folyhat ki saját maga alá a gyomra, de aztán rájöttem: nem pusztán ropogósra sülnek, hanem el is olvadnak, mintha csak viaszfigurák lennének.

Nem bírom nézni, nem bírom hallani az utolsó élő haláltusáját, másodpercek kérdése, s ő is csupán történelem.. én pedig örök kómában fogok ragadni, ha nem tudok minél gyorsabban kiszabadulni innen, hogy meg ne halljak a saját álmomban.

Mintha csak egy rossz csattanót találtam volna ki, a vég előtt felébredtem, mivel annyira fáztam a nyitott ablak és a lekapcsolt fűtés mellett, hogy muszáj volt tüsszentenem.

(A halott gyerekek képe azonban nem távozik szemem elől, minduntalan rájuk gondolok, s sajnos nem először álmodok ilyesmit. Hogy mi lehet az oka? Sejtelmem sincs, nincsen olyan pontos álmoskönyv, mi megmondhatná..)