Statisztálás statisztálás nélkül

Ma volt az első hivatalos, de mégsem statiszta munkám. Ott is voltam, meg nem is, dolgoztam is meg nem is, pénzt is kerestem, meg nem is. Mintha csak Beatrix bőrébe bújtam volna :o)

Tegnap este hívtak a Karakter Castingtól, hogy másnap lenne egy Suzuki-s reklámforgatás, arra pedig kellene még egy lány statiszta. Először nem fogadtam el a felkérést, mivel ma állásinterjúra kellett volna mennem egy reklámarc-ot kereső céghez, azonban sajnos ha lemondom a munkákat, akkor az ügynökség nem fog többé hívni, így visszahívtam szegény vasárnap is dolgozó fiatal hölgyet, hogy boldogítsam jó híremmel, miszerint nem kell tovább keresgélnie női statiszták után, elvállalom a munkát ( és igen, még mindig szeretem a bonyolult mondatokat ;). A fizetés szokásos, 7 ezer Ft/ 12 óra, ami nem a legjobb, de élvezetesebb feladat, mint ha szórólapoznék. Hajnali hatra kellett érkezni a Duna Pláza mögé, ami egy hajnali négy órás kelést eredményezett.

Mikor olyan korán csörög a telefon, nem tudom miért, de hihetetlenül magányosnak érzem magamat. Mindenki alszik, korom sötét és hideg van, tudom, hogy senkivel sem fogok találkozni vagy beszélgetni, nem kapcsolhatom be a rádiót és a tévét sem (bár azt mostanában amúgy sem szoktam), magamban is csupán suttogok, nehogy meghalljanak. A buszon a szokásostól eltérően még csöndesebbek az emberek, lábuk elé merednek kidülledő, üveges tekintetükkel, vagy csak mélyeket szuszognak, miközben gyermekien nyitogatják szájukat, esetleg részegen támolyognak egyik kapaszkodótól a másikig biztos pontot keresve egy elhúzódott buli után, de akadnak olyanok is, akik már gyakorlott koránkelőnek számítanak, s vidám társalgásba elegyednek sorstársaikkal, kik meglepően lelkesen fogadják a kezdeményezést.
Őszintén, teljes szívemből tisztelem őket, akik nap mint nap felkelnek hajnalok hajnalán, hogy csekély bérért dolgozhassanak, s mikor mi, egyetemisták fancsali képet vágunk, s lenyomjuk az ébresztőóránkat, mert eszünk ágában sincs felkelni, ők már órák óta dolgoznak a pár percnyi szünet, vagy a lógás reménye nélkül.

A pláza parkolóját hamar megtaláltam, bár először bátortalanul merészkedtem egyre hátrébb és hátrébb a sötét sikátornak tűnő kietlen területen, hisz gyakran hallani olyanokról, kik naivan elmennek egy új munkára, s csak az utolsó, végzetes pillanatban derül ki számukra, hogy átverés tárgyai lettek. A kétségbeesésemből egy filmes logóval ellátott mikrobusz zökkentett ki, mely szemmel láthatólag hozzám hasonlóan csekély információval rendelkezett a találkozó helyszínével kapcsolatban, ugyanis több ízben megállt, s parkolni készült, de egy hirtelen gondolattól vezérelve meghiúsította a megállását egy éles kanyarral s némi gáz hozzáadásával. A fehér furgont követve magabiztosan lépkedtem a teherautóknak kijelölt, s magánterületnek titulált szélesebb betonsivatag felé. Tudtam, hogy jó helyen járok, hiszen az út egyik oldalán a filmekből ismeretes stábbuszok, lakókocsik, és cateringes autók sorakoztak libasorban végig, másik oldalon pedig a jobbnál jobb, drágábbnál drágább autók mutogatták formás feneküket az arra járó stábtagoknak.

Pont előttem állt egy zöld kabátos, egyik fülén fejhallgatót viselő, kezében táblát tartó férfi, akihez odalépve illedelmesen bemutatkoztam, majd az ügynökségem nevét kissé eltévesztve elmondtam, hogy mi célból és indíttatásból jöttem megzavarni ütemesen megtervezett munkájukat, majd kedvesen eligazított a balomon elfekvő busz belsejébe, ahol jó kislányhoz illően karomat, lábamat behúzva leültem, s vártam, míg valaki elmondja, hogy mit is kell majd pontosan csinálnom. Az eligazítás elmaradt, csupán statiszta társaimat ismertem meg egy idősebb úr, Tamás és egy velem egykorú srác, Marci személyében. (A tegezésük érthetővé válik a mesélésem vége felé). Mindketten szerepeltek már reklámban, csupán én voltam tapasztalatlan e téren, de készségesen megnyugtattak, hogy nincs mitől félnem, kismilliószor felveszik a jelenetet, melyben szerepelni fogok, így kicsi az esély a hibázásra. Negyed órányi ismerkedés után egy szervezőnek tűnő lányka kukucskált be a busz ajtaján, a nevemet kérdezte, majd kérte, hogy fáradjak utána az öltöző buszhoz. Mondanom sem kell, olyan izgatott lettem, mint egy pici gyermek, aki a Disneyland bejárata előtt várakozik, hogy szülei megvegyék azt a bizonyos papirost, mely a bejutásához szükséges. Három lépcsőfok vezetett fel a számomra Kánaánnak nevezett helyiségbe, mely reményem szerint a divat világából tökéletesen összeválogatott márkás és egyedi ruhadarabokkal volt teli, ám csalódásom elkerülhetetlen volt. Már az autó méretéből számítanom kellett volna a készlet hiányosságára, de naivan s makacsan mindig oly dolgokról ábrándozom, melyek csak a fejemben léteznek. A szoba nem lehetett nagyobb egy méterszer egy méternél, melynek szélén két ruhaállvány helyezkedett el mindössze úgy húsz
ruhaneművel egyensúlyozva. A földön szanaszét táskák, cipők s sálak terültek el, de ez a kupac is kisebb volt, mint egy utazáshoz szükséges ruhamennyiség. Csalódottságomat a stylist véleménye oldotta fel:

- A farmer és a cipő maradhat. Van rajtad harisnya? Sajnos igen hideg van. Remek, akkor nézzük..ez a blézer nagyon aranyos és tavaszias, pont megfelel a forgatás témájához, a sál is szépen áll. Van alattad pulóver? Kettő is? Tökéletes, akkor nem kell csinálni veled semmit sem, fáradj át kérlek a sminkes szobába.
A szőke hajú nő épp csak kikukucskált a hidegtől menedéket nyújtó kabinjából, s hunyorogva pásztázta az arcomat.
- Nem kell bejönnöd, a sminked rendben van, a hajad is szép, csak majd ki kell fésülni, de az ráér, nagy szél van.
Hát, mit mondjak, bika vagyok, a véremben van :P De persze nem, nagyon örültem, hogy szakértők elismerték és áldásukat adták az ízlésemre, úgyhogy dagadó mellel haladtam pár centiméternyit, majd összehúztam magam, mert tényleg hideg volt. (Petra poén, kihagyhatatlan volt :P )
Miután mindenki átesett a beavatáson, s igazán tavaszhoz illően üdén, frissen s lengén volt felöltöztetve, felkísértek minket az áruház tetőparkolójához, ahol két királykék és egy hófehér Suzukie, valamint a forgatásért felelős fontosabb emberek vártak már minket. Igazából nem is minket, statisztákat, hanem a főszereplőket: az anyukát, az apukát és az autó hangon kommunikáló kisfiút. Hármunkat a parkoló bal sarkába tereltek, hogy ne legyünk útban, azzal a megjegyzéssel, hogy maradjunk itt, nem tudják, hogy mikor kerülünk sorra, de legyünk végig készenlétben.
A forgatás elindult, egyetlen egy jelenetet vettek fel ebből a szögből, majd abból a szögből, féltotálban, majd teljesben, balról közelítve, majd szemből, végül az autó belső terére téve a hangsúlyt levették a szélvédőt, s úgy kameráztak, először szereplők nélkül, majd velük, közben eltelt egy óra, két óra, három óra, s hat óra.. Mi álldogáltunk a bal sarokban, majd kiaraszoltunk a jobb párjába, odébb állítgattak, majd leültettek, helyünket elvéve felállítottak, de mi rendületlenül figyeltük az eseményeket, minden percben ugrásra készen, hátha bevethetjük színészi tehetségünket, s hihetően sétálhatunk el A pontból B pontba - ugyanis csak ennyi lett volna a feladatunk.

A szolgáltatásainkra, ahogy mondani szokták, nem volt szükség, de mi lelkesen csináltuk azt a semmit is órabérben. Összesen tizenkét órán át beszélgettünk - uramisten, nem tudom, hogyan csináltuk, hogy találhattunk ennyi témát, de mi tényleg, folyamatosan csak beszélgettünk. Mintha már évek óta ismernénk egymást, annyi mindent megtudtunk a másikról. Nem mesélek, nincs engedélyem, de két érdekes s figyelemreméltó emberrel hozott össze ez a munka.
Délután fél kettő környékén bejelentették az ebédszünetet, mellyel véglegesen elhagytuk a tetőteret, ugyanis az étkezés után maradhattunk az étkezőkocsiban. Tamás gyakorlott, és előrelátó volt, ugyanis miután elfogyasztottuk a nagy adag leveses fasírtos krumplis kókuszgolyós menünket, kis válltáskájából elővette a magyar kártya csomagját, s bejelentette, hogy minket most megtanít snapszerozni. Mondanom sem kell, imádok játszani, logikai játékot pedig végképp, de az elején szörnyen béna voltam, számolni sem tudtam, nem jegyeztem meg a felső s alsó értékét, nem értettem meg a játék menetét, s már-már keservemben feladtam a versenyt is, mikor megjelent előttem az isteni szikra, s megvilágosodtam. Mihelyt visszanyertem tudatom normális, használatra kész állapotát, belevetettem magamat a játék rejtelmébe, s sorra nyertem el a pontokat. Négy órán át játszottunk, de még így sem éreztük úgy, hogy be tudtuk volna fejezni, a munkaidő lejártával egy újabb fej kukucskált be az ajtón kedvesen megköszönve a hozzájárulásunkat, s engedélyt adva a távozásra. Több se kellett nekünk, felugrottunk, s elkezdtünk szedelőzködni, majd pár perc után az asztalra visszanézve lett némely üresség a lelkükben, mely arra utalt, hogy ilyen baráti s szórakoztató napunk sokára lesz legközelebb.

Álmok a kifutó felé

Egyre nehezebben megy a tanulás, de az okára még nem jöttem rá. Ezernyi helyre szeretnék menni itthon is, külföldön is, azonban ahhoz tennem kell. Le kéne járnom futni - ugyanis nincsen pénzem kondibérletre -, többet kéne használnom a súlyzóimat, hogy szép edzett lábaim legyenek, s majd akkor jelentkezhetnék egy modell ügynökségre. Nem szeretem a modelleket, ez a világ sosem vonzott, azonban mióta Betti és Anett rengeteget mesélt Shanghairól meg Bangkokról, egyfolytában csak arra tudok gondolni, hogy nekem is mennem kell, világot kell látnom, s közben sok pénzt keresnem. Talán félek, nincs elég önbizalmam, nem hiszem el magamról, hogy képes lennék rá, szép vagyok hozzá, hogy valamit is elérjek, s ne ráfizessek. Minden nap ezen gondolkozom, s közben csomó ügynökségre járok el beiratkozni, most kaptam munkát a Die Hard 5 filmjében, jelentkeztem szereplőnek az RTL új sorozatába - aminek a castingja igazán megpróbáltató volt, de szerintem sikeresen alakítottam a szerepemet. Zajlik az élet igen, de ebbe a tanulás nemigen fér bele. Pedig most is van időm, amit inkább rendrakásra és EÜ tanulásra kéne fordítanom, de ehelyett társaságba megyek..nem szeretek egyedül lenni, főleg mióta szingli vagyok, muszáj minden nap valahol lennem. Érdekes, hogy ami nem vonzott Bencében, míg együtt voltunk, most azt követem én is.

Édes álmok szerető ölelésben

Boldogsággal teli minden egyes pillanat, amit azzal töltesz el, akivel a legjobban szeretnéd. Nem számít, ha öt óra alvás után fel kell kelned, mert tudod, hogy akkor láthatod, hozzáérhetsz, megpuszilhatod. Ha elég ügyes és előrelátó vagy, akkor még a mikulás ajándékot is be tudod csempészni a bakancsába. A tanulás eddig fárasztó és kellemetlen volt, de ezentúl sokkal könnyebb lesz, hiszen előtted lebeg a cél, hogy minél hamarabb befejezd, s vele lehess. Lehet, hogy a telefonszámlád az eget simogatja, de az a néhány szó a csillagokat is lehozza. Szívesen takarítasz, vagy vásárolsz, mert tudod, hogy ezzel örömet okozol. Ne kérd többet számon, hogy keveset vagytok kettesben, s kicsit nagyobb a haverokon a hangsúly, hiszen, ha végre eljön a pillanat, akkor az minden csodával felér: a fák fénnyel takaróznak, a forralt bort nektek készítik, a villamos értetek robog, s az utcazenész miattatok dalol. Az este után mosolyogva fekszel le, miközben a boldogságban úszó szemekre, s a csodálattól ámuló szájra gondolsz, s tudod, hogy ez mind miattad van. Igen, kellesz :o)

Az M betű hatása

Remegő lábbal, de hozzáfogtam, elfordítottam a kulcsot, s benyomtam a kuplungot. Többször is átvettem magamban, hogy melyik lépés után mi következik, de néha annyira nehéz összeegyeztetni minden mozdulatot, főleg, mikor az ember izgul. Lassan haladtam előre, kettesbe is olyan könnyedén váltottam, mintha egy baba fejét mozdítanám. Mikor felfelé hajtottam, egy ideig elfogott a vezetés fantasztikus érzése, s majdnem megfeledkeztem az indexelésről, de szerencsére időben észbe kaptam. A padkához nagyon lassan közelítettem, megpróbáltam egyetlen egy bokorágat sem meggörbíteni, de mégis elég közel állni a széléhez. Első feladat: pipa

A gyorsításnál az övet nem felejtettem el, egyenesen száguldottam, majd tolatásnál mind a négy irányba néztem. Az csak könnyítette a dolgomat, hogy a vizsgabiztos fütyürészett, oldotta a hangulatomat. A szlalomozásig eddig még nem jutottam el vizsgán, de most minden erőmmel azon voltam, hogy megmutassam: nekem ez is simán megy.

Miután kikanyarodtam a beálló elé, éreztem, hogy ezen múlik minden. Ha hamarabb, vagy később kanyarodok, akkor nekimegyek a láncnak, és vége..megbuktam. Olyan lassan haladtam, amennyire csak reszkető lábam engedte, megvártam a megfelelő pillanatot, majd elfordítottam a kormányt. Az autó csak gurult, gurult, jobbra-balra tekeregtem, hogy lássam, vajon mikor megyek neki az egyik bójának. Meglepő, de gyönyörűen kanyarodtunk. A kicsi autóm, és én. Mikor behúztam a kéziféket, hátranéztem a visszapillantó tükörben, és láttam, hogy elismerően bólint a vizsgáztatóm. Olyan öröm járt át engem, mikor kimondta, hogy köszönöm, ez szép volt, így kell legközelebb is csinálni, hogy majdnem felugrottam, hogy megöleljem az oktatómat.

Végül csak sikerült a rutinom :o)

mert gyermeki gondok nincsenek

Ma annyira gyönyörűen indult a napom. Elaludtam, így volt időm, hogy pihentessem elmémet az éjszakai tanulás után. Pont annyi ruhát vettem fel, amitől már nem fáztam, de még érezhettem a friss hideg levegő csípősségét. A köd, és a fehér takaró, ami az eget borította be, olyan hatást keltett, mintha mindannyian kaptunk volna egy nap szabadságot, amikor nem kell azon gondolkoznunk, hogy kik vagyunk, honnan jöttünk, milyen kicsik is vagyunk a világűrhöz képest.

Ma nőnek éreztem magamat. Szép barna magassarkút vettem fel a barna táskámhoz, belebújhattam a bordós kabátomba, és úgy lépkedtem a tömeg előtt, mint akinek tényleg mindene megvan az életben, teljesen elégedett magával, és bármikor szívesen rámosolyog a járókelőkre.

Ma újra olvastam. Megvettem Vándorsólyom kisasszony különleges gyermekei című könyvet még tegnap a Libriben, mert elfogott egy érzés, ami azt sugallta, hogy be kell mennem a boltba a könyvtár helyett, és vennem kell valamit, ami tényleg az enyém marad, és nem kell visszavinni három hónap után. Hallottam már erről a könyvről, még pedig ezen a linken keresztül: http://www.youtube.com/watch?v=VjgA26GsBps Sajnos nem tudok videót beágyazni, pedig most hasznos lenne. Mindenesetre amikor megláttam a könyvesboltban, nem lapoztam bele, nem néztem meg az árát, egyszerűen csak odavittem a pénztárhoz, és kiifizettem. Azóta csak ezzel járkálok, és ha csak egy megállónyit is, de olvasok. Felemelő érzés.

Ma ismét próbálkoztam a kínai étellel. Nagyon szeretem, de a gyorséttermekben szerintem sokkal zsírosabb és fűszeresebb minden, így többször fájt a pocim utána. Szecsuáni kacsát ettem zöldséges tésztával, istenien ízlett. Közben az egyik új srác, akit ma megismertem, véletlenül leejtette a könyvemet a földre. Akkorát puffant, mintha ágyú dörrent volna, a szívem pedig kihagyott egy dobbanást. Hogy nem lehet észrevenni egy szép könyvet az asztalon, én nem értem. Szerencsére nem lett baja. Hogy biztosan elkerüljem a rossz érzetet az ebéd után, vettem magamnak három narancsot, amitől nagyon boldog lettem, mivel...

..ma karácsony hangulatom volt. Tudom, hogy nincs még hó, sokan még edzőben járkálnak, én sem hordok mindig sapkát, de egye-fene, nincs megkötve, hogy mikor lehet valakinek karácsony. A narancs illatától újra a régi lakásban éreztem magamat, mikor minden este ráraktuk a héját a radiátorra, hogy kiszárítsuk a képekhez, vagy egyéb ötletes dolgokhoz, amiket ajándékba adtunk. Néhány helyen már felállították a karácsonyfákat is - a Mammutban, és a Vörösmarty téren, itthon illatos gyertyát gyújtok esténként, hogy hangulatosabb legyen a tanulás, valamint pár nap múlva fogunk hurkát enni, ami csak egyet jelenthet: nemsokára a halászlé következik! :) Amúgy kitaláltam, hogy mit fogok sütni 23-án: csokis narancsos sütit, és valami túrósat, és valami kávés-mézeset. Eddig ennyi az ötletem, de még gondolkozom.

Ma délután óta megint kisgyereknek érzem magamat. Tegnap négy órán át könyvtárban írtam a beadandómat, majd otthon este 11-ig folytattam, és végül is eljutottam a 90 %-áig. Klasszikus magyar irodalom szeminárium végén odamentem a tanárhoz, hogy elmondjam, változtattam az írásom témáján, Kisfaludy Károly helyett Mikszáthot választottam, mivel ő közelebb áll a szívemhez. A tanár döbbent arccal nézett rám, és közölte, mintha teljesen egyértelmű lenne, hogy Mikszáth a Klasszikus magyar 1.3 kurzus tematikájában lesz majd, úgyhogy írjak másról. Úgy megszeppentem, mint egy óvodás, akit leszidott az óvónéni. Hazafelé az úton végig azon gondolkoztam, hogy vajon most rosszabb jegyről indulok-e, és mikor tudom megírni a 12 000 leütésnyi esszémet. Arra vágytam, miközben jöttem fel a lépcsőn, hogy bebújhassak az ágyikómba, és kakaót ihassak. A szobám most tényleg egy menedék, ahol újra kicsi lehetek, nem kell félnem semmitől sem, nincsenek követelmények, elvárások, nem muszáj kivinnem a szennyes bögrémet, vagy reggel beágyaznom - mondjuk szoktam. Három éjszakai távollét után ma újra itthon vagyok, és nagyon tetszik! Melegség, és baráti ölelés vár itt a plüssállataim részéről, Liza az ágyam alatt horkol, karamellás tea gőzölög a jobbomon, és blogot írok a kedvenc zenéimet hallgatva, most éppen ezt: http://www.youtube.com/watch?v=1TFrO8c_kVQ&feature=BFa&list=PL843D4ECEB1CFDD22&lf=BFp

Szeretek a szobámban lenni, főleg az ágyikómba bekuckózva, ahol nem kell 21 évesnek lennem :o)

Fakanállal és pennával

Olyan jó érzés hasznosnak lenni. Mondjuk eddig sem volt baj azzal, hogy találjak valami segítőkész feladatot, amivel sokaknak segíthetek, de a mostani elfoglaltságom határozottan közösségépítő: újabban főzök. Én, bizony. Meglepő fordulat, de nagyon élvezem. Nem csak az a része izgalmas, amikor kitalálom, hogy éppen mi lesz a hétvégi ebéd és a desszert, de jó látni azt is, hogy az áthívott embereknek mennyire ízlik a főztöm. Múlthéten baconös tejszínes csirkemellet csináltam hagymás tepsis krumplival. Az előbbi nagyon jól sikerült, nem volt se száraz, se kemény, nem is sóztam el, szóval egyszerűen csak tökéletesre sikerült. A krumplival már nem ez a helyzet, több dolgot is elrontottam - talán nem követtem figyelmesen a tv-s receptet -, de főtt krumpli lett belőle, úgyhogy életmentésként tettem rá egy kis tejszínt, ami tényleg pozitívan segített rajta. Nem lett egy kalóriaszegény adag, azt meg kell hagyni, de sec-perc alatt elfogyott. Hatan voltunk, hat csirkemellet is vettem, de még így sem volt elég. Mondjuk, lehet, hogy nem kellett volna annyira elhúzni a főzést (délre terveztem, de csak fél ötre értünk haza, így estebéd lett). Ráadásul mindenkinek azt mondtuk, hogy üres hassal jöjjön. Az eredménye az lett, hogy az édességnek szánt palacsintát még a főétel előtt megették a bosszús nézésem ellenére is. :o) De kaptam érte sok-sok puszit, úgyhogy megbocsátottam.

Most éppen lecsót készítek - remélem nem lesz túl puha, bár én úgy jobban szeretem. Nagyon egyszerű recept, nagyon finom étel és még nagyon egészséges is - e hármasság jellemzi. Valószínűleg most csak pudingot csinálok másodikként, mert megyek ma moziba, zumbázni, aztán pedig megint bulizni, így nem lenne időm sütögetni, pedig egy jó kis brownie-t szívesen összedobnék :)

Lelkesen és buzgón indultam neki...

.. de aztán szembetaláltam magamat a Neptunnal...

Minden hétköznap más.Vannak azok a napok, amikor a haveroké a főszerep. Ilyenkor jöhetnek a kávézók, pl a California, vagy egy jó pizzázás a Pizza Hutban, vagy csak egy mozi a mammutban.
Vannak az úgynevezett 'hazakarokmennialudniegyet' féle napok, amikor senkire sem vagyunk kíváncsiak.Ez a legantiszociálisabb. Nem szívesen választom ezt.
Akkor a következő, mikor..jájj, tanulni kell, és de komolyan jó lenne vmi mást csinálni, de muszáj hazamenni, mert holnap ez és ez van.Sajna ezt nem választjuk, hanem jön, kb minden másnap, de h van egy ilyen a héten, az abszolute de biztos!
És akkor még vannak azok a napok, mikor semmi más nem lényeges, mert az a délután csak a bnőé, csak kettesben, és csakis fakt helyett.
Az utóbbi volt a mai is.
Mivel, a tegnap -sajnos- nem volt a legszerencsésebb napok egyike.
Elindultunk szépen négyesben (Zeo,Sziszi,Csuri és én) h Csurinak szalagavatós ruhát nézzünk (tudniillik ugyanis h Manó úrfi, aki történetesen a Zeó, hehe, felkérte bnőmet, h légyen kedves partnere ezen az igen rendkívüli napon)
Így fogtuk magunkat, és neki vágtunk nagy útunknak. Első megállónk,a Nagyfejűnkre tekintettel Enikőhöz vezetett (ezt nem a szalon neve, hanem az öltöztető lánykáé ;) )
Onnan elindultunk h megkeressük a szalont, ahonnan kiválasztottam a ruhámat.
Oké, lehet h nem találtunk oda elsőre, de most ez nem csak az én hibám, Sziszivel együtt kerestük (úgyh ezt ne írd a számlámra Áron!)
Nos a szalon nem csak nekem vált ínyemre, Csuri harmadjára meg is találta azt a ruhát, amit viselni szeretne Január 25-én.
Negyed hatkor vettük fel a ruhát, és pontosan 6:02-kor vettük le. Mivel ügyebár nem mindennap láthatja magát ilyen szépségben az ember, vagy inkább leányzó, úgyh kihasználtunk minden pillanatot zárásig, felpróbáltunk mindenféle kesztyűt, nyakláncot, tiarát, lépkedtünk, táncoltunk a fiúkkal, és csak néztük magunkat a tükörben. Záróra tájban visszaöltöztünk, és Zeó éppen készült h leadja a foglalót, amikor az öltöztető néni megszólalt: Ajjaj, ez a ruha úgylátszik le van foglalva..:S:S:S:S:S:S
Remek gondoltuk...Csuri szegény igen vidám állapotban volt még órákig....
(a késői ráeszmélés oka csak annyi, h ügyebár minden ruhának van egy neve, és ez a nevecske a ruha belsejében található, amit csak akkor tudhattunk meg, mikor Csuri levette magáról)

Sajnos vagy nem sajnos, így a mai napot is a ruhavadászatra kellett tölteni, amire már nuku fiúkísérettel mentünk, hogy ne kelljen hallgatnunk a sürgető szavakat.

ÉÉÉs mikorra máár úgy belejöttünk a szalonváltakozásba, egy Veronika nevezetű boltba tértünk be, ami pontosan az én Éva szalonom mellett van.
Iggen, az is egy olyan hely, amiről lehet látni: itt gyönyörű ruhák vannak. Nem is kellett sokat várni, az öltöztető lány első ruhaválasztásának meg lett a hatása bnémre.
A ruha gyönyörű, van róla képem is, de csak azért se mutatom, meg, ha vkit érdekel, nyugodtan jöjjön el a fent említett időpontban a Veres Péter Gimibe.. pénteki nap, de nem tudom hánykor lesz..

Amúgy...iigen....az én ruhám se semmi..:P

Bip-Bip-Bip <--- nha kérem ez jelenti azt, h vésztartalékon vagyok. Mind testileg, mind lelkileg. A reggeli felkelésből lehet tudni, hogy milyen napunk lesz. Ott dől el minden. Innen is jött, h 'mi az, bal lábbal keltél föl?' Természetesen hatnak ránk a nap folyamán bekövetkezett események is, de az, hogy hogyan értelmezzük őket, az a reggeltől függ. Persze vannak optimisták és pesszimisták, akik eleve jól vagy rosszul állnak az élet dolgaihoz. Én magamat az első csoportba sorolom, de h vérbeli optimista nem leszek sohase, az hétszentség! Hogy miért is nem?

1. mint mondottam a reggel befolyásol kb mindent. DE ki az, aki vidám mosollyal tudja nyitni a napját egy telefonébresztés után?? Ki az, akit nem idegesít az a pittyegés, vagy pl nálam a Tarzan kiáltozás ami felébreszti édes álmából???
2. nha és utána van ügyebár úgy egy-két mp (nálam legalábbis) amikor foggalma sincs senkinek h most mi van. Mi a fenéért hall hangot, minek kell felébredni, mert, amúgy most vagy nyáriszünet, vagy hétvége van. Ha vki lefilmezné az arcomat, hogy hogyan változik reggel az ágyban, világosan -nagyító nélkül- meg tudná mondani, h mikor döbbenek rá h föl kell kellni. Merthát először ügye halljuk az ébresztőt..majd lassú reflexszel kikapcsojuk telefonunkat....Próbáljuk felidézni, h milyen nap is van. Majd lassacskán derengeni kezd, hogy ma ezt, meg ezt, meg ezt..és úristen ezt is kell csinálni. És ügye ezután jön az, hogy visszadobjuk magunkat az ágyra :" Neeeeem megyek ma sehová se!!"

Az én esetemben a mai nap kezdete 'kedv-skálán' a legalacsonyabb. Mert az még nem elég, hogy nem aludtam ki magamat (habár még első órám se volt) és az sem, hogy ma, vagyis csütörtökön a 8. óra után még DÖK gyűlés van az Árpádban, hanem még ezekhez hozzátársult egy igen elviselhetetlen fejfájás is...... és akkor még próbáljam összeszedni magamat, h éneken!! vmi okosat produkáljak....amire naná, hogy nem azt tanultam amit kéne (de azért megoldottam... :P)

Nagy nehezen összekaptam magamat, lebattyogtam a lépcsőn, és indulnék anya autója felé, h beszálljak a meleg anyósülésre, mikor apa közli, hogy 'hová a menet, gyalog megyünk, nem emlékszel?'
Nha remek, gondoltam. Amúgy nem azért, mert úristen a szüleim, és de ciki velük utazni, mert ilyenről szó sincsen! Csak hát, mint mondottam nemigen voltam lelkileg a testemben, ráadásul az erőmet is vhol a plüsseim között hagytam, és hát....hát igen. Imádom a családomat, főleg ha együtt vagyunk. Ez az esemény túlnyomó részt a hétvégi családi ebédkor valósulhat meg (bár ez is csak mostanában, hogy már nem alszom ügye Daninál). És hát tudniilik ha a családom együtt van, akkor a szomorúságnak kedvtelenségnek vagy a némaságnak nyoma sem akad. Pontosabban akkor nem is lehet enni....a röhögőgörcstől. ..és ez az amit imádok....
Csak nem reggel, ilyen kedvel, és nem a héven. Amúgy poénnak vettem volna még azt is h "kislányom ne dölj az ajtónak, és kapaszkodj!" meg a szőke nős vicceket is nevettetősnek véltem volna, ha nem úgy vagyok, ahogy vagyok.

Tényleg remek napom volt, első utam a büféhez vezetett kávészerzési akcióm miatt, amit sikeresen el is végeztem, azonban a kávé vhogy ma elbukott a lelkem-agyam-testem felpofonozásában.
Aztán vmikor, jó sokára fél négy felé járt már az idő, amikor tudatosult bennem, hogy:
1: csak két szendvicset ettem még
2: még neeem megyek haza.
És még fél 4kor is úgy jöttünk el faktról, hogy el kellett kéreckednünk...(hát igen, 8.órában az ember már kínjában nevet, és kezd filozofálni, és így nemigen lehet haladni az anyaggal...mint ahogy már vmelyik nap le is írtam)

Szóval, fél 4 volt, késésben voltunk, és nem az hogy ilyenkor jobban figyelném az utat, hogy mikor jön a Nagyszombat utca, hogy leszálljunk,, áá nem, hanem szépen elbambulok, meg félfüllel hallgatom Csuri angoltanulási terveit, szemeim majdnem jelzik a turn off állapotot, mikor kiérünka Komjiádihoz, és tudatosul bennem, h a fenébe, túlmentünk....

Innen már nem igazán óhajtom részletezni, mert nekem is leszakad az ujjam, ráadásul tanulnom kell még rengeteget, és ha az, aki talán olvassa írásomat (amit igen kétlek..nha azért 3om emberke néha napján..esetleg..) szóval szerintem a szemük is összeakadt már az újra és újra a sor elejéhez ugrástól.

De akkor mostmár jöjjön a lényeg, amiről igazán akartam írni:

Az ember átlagosan kétszer utazik BKV járművön. Az én esetemben HÉVen.
Reggel, mikor munkába, iskolába megy, és késő délután mikor hazaindul.
Nos, hogy ha vki a sociális életét nem tölti ki, és annyit csinál, hogy jön és megy, az emberekről átlagosan és összefoglalva a következőt gondolhatja: Leragad a szeme, vagy csak bambul, iszik, eszik miközben vagy olvas, vagy zenét hallgat. De a lényeg, hogy lerí róla, hogy már megviselte őt az életben történt megpróbáltatások sora. és ez igaz mind a kicsikre, mind a nagyokra. Az idősekről nem is beszélve.
Éppen ezért kell a komunikációt, és a kapcsolat építést a nap középső részére betervezni. Mert akkor még vmi miatt mindenki pörög...már amennyire...Nha jó, a legtöbben csak úgy tesznek.

Szóval a lényeg: Hülye az, aki a kötelezettsége után, mint a nyúl ugrik haza, és beleveti magát vagy saját teendőibe, vagy a háló rejtelmeibe, vagy csak a betűk sokaságába!

ÉLNI KELL!!

(persze ha csak előtte volt időnk aludni...:P)

Az ember, eredendően a legkülönlegesebb érzelmekkel rendelkező lény. Minden megtalálható benne, de tényleg minden. Ugyanis ezek az érzelmek pillanatok alatt képesek a változásra.
Arra a kérdésre, hogy 'hogy vagy?', egész oldalakkal lehetne válaszolni.
Olyan világban élünk, ahol a dolgok hatnak egymásra: Mi is hatunk a környezetre, és az is hat miránk.. (kb mint az endoterm és exoterm reakció)
Olyan apróságok tudnak változást okozni, amit más talán meg sem ért.

Reggel volt, táncoltunk.
Most már a szép fehér cipőmben kellett lépkednem. Gyakorolni kell a magassarkúban való keringőzést.
Majd jött az első óra..., ami szintén a miénk lett volna.
De jött egy apró változás: az oszttálytánc.
....és majd jött a kispados feeling....
Nem voltam egyedül, mellettem még három másik "ejtett". De az Ő arcukon higgadt fáradság ült.
Azonban nekem NEM!!
....ott táncoltak, előttem, a Chicagora..ÉRTITEK??? A CHICAGOORA!!...ááá...és csak tááncoltak, táncoltak, a zene meg csak pörgött és gyorsult!!!!!!!!!,......
és én meg csak ültem a padon, vérem már a zene hangjára forrt...és nem tehettem semmit.
csak néztem őket...egyiket a másik után.....próbálkoztak...(ÉN MEG TUDOM CSINÁLNI...így magamban...csak senki se hallotta)
Hát igen, van ilyen.
És mért nem mentem el táncolni? Iskolába? Ki tudja. Talán, azt már hamarabb el kellett volna kezdeni. Talán még most is el lehetne. Csak most nincs rá időm. Vagy talán csak nem akarom h legyen.

A küzdő érzést rögtön felváltotta az izgulás......tz..ráadásul töriből.....
majd a megkönnyebbülés...igen, az angol tőkés gazdaság, pont amit akartam.
majd a végén elégedettség.

De nem hiányzott sem az idővel való versenyfutás, sem szimplán az unalom, az élet megkérdőjelezése, csalódottság vagy boldog hormonok termelése...
..DE utána már megint csak a gondolkodás.
Most komolyan, EZ melyik érzéshez tartozik? mert egy állapot az biztos...csak merengünk..jól tesszük, helyes e ez így?....már megszoktam..minden nap az életem része....
Akkor vmit rosszul csinálok?

vmit biztos. Mert ki nem?

És most jött rám az az érzés, hogy olvasni akarok....és fogok is... (bár senkit se érdekel)

egy újjabb hétfő..remek..

Elég szépen le lettem szólva jó néhány igen kedves barátomnak köszönhetőenhogy miért nem írtam már a blogomba huzamosabb ideje. Ennek oka csak annyi, hogy a hétvégén túlságosan el voltam foglalva a bulizásokkal, meg aztán föcitanulással és nemigen maradt időm az egyéb elfoglaltságokra, többek között az alvásra.

A mai reggel..hm, hát igen, megint nyitódhatott a tripla tesiórával, ahol csodák csodájára nemcsakhogy lefutottam (nha jó, a végét már nem) a köröket, de legelsőként szaporázhattam lépteimet, ami óriási teljesítmény számomra, mivel tudniillik, már nem sportolok.sajnos, vagynem sajnos, nincs rá időm.kosár ügye már finitó, hipphopp egy 3/4 évig, majd mint már említettem egyszer az úszás lett volna, csak mégsem. Sziszi nagon vicces dolgot talált ki a minap, halál komolyan el tudja képzelni rólam, h együtt járnék Vele jitsura (az olyan kemény küzdősport fajta)
Nha erre jót nevettem.
Amúgy a sulej normális volt, írtam egy 6os föci tz-t (remélem) aminek hatására vettem már megint egy karkötő-cukorkát.

Hú, és még múlthét pénteken megvettem a parfümömet: Diesel:Fuel for life annyira finom illata van, h mindenki mosolyra derül tőle:)

Hétvége is remek vol, mint mondottam buli itt, buli ott, mármint az itt az oszttali volt Desperadosban (fantastish:D) majd az ott szombaton a várban Ágostonékkal, mint ma kiderült, h Ő is ott volt..de láttam Zeot, meg egy Kingát és Végre Farkast is, de persze Sziszi sem hiányzott.

Mivel ma igen szerencsés és okos voltam, egy kérdőív kitöltésével ingyen kajálhattam a Mckék házában, így mostanra már csak a lilakáposzta az, amit megkívánt szám, és most emellett irogatok, Mikát hallgatva (bár ez véletlen, előbb Luis Amstrong ment VH1-on) miközben arra gondolok, h igen, akkor még azt is tanulnom kéne, meg azt is, ráadásul Candidot is el kellene olvasnom, bár ezt is csak elektronikusan, mert persze h nincsen meg....

Szóval, hallva anyával való telefonbeszélgetésből, h robog haza vizsgáról, hitt lehessen Húgicám mellett, aki igen komoly beteg mostan, és hát nem lenne kedvező ha itten látna a gép előtt, mert most jókislánnyá kell válnom, pénteken el kívánkozok itthonról menni, és hát szombat éjszaka is állt az ajtóban lábat-ütögetve várva, mivel igen elkéstem, bár az is a várbusz hibája, szóval a lényeg, h most nem nagy a kommunikáció készsége irányomba nézve..

mindig van azért vmi jó is..

mindig van olyan nap, amikor reggel vagy a telefon csörgésre, vagy az ajtóberontásra az ember úgy érzi,, h a mai nap nem úgy fog alakulni, mint ahogy az ember azt elképzeli,úgy normálisra..és hát velem is ez volt a mai nappal....h nem akarok fölkellni...

igencsak rossz érzés volt szinte nuku alvás után 5:25kor felkelni a szokásos fél 7hez képest, ugyanis Laci bá' az egyik igen kedves tesi tanár úgy gondolta, h mit nekünk a 3. kerületnek a legnagyobb tornaterme, milyen móka lenne a Honvéd pályán tartanák a tesiórát..
hát igen köszönjük néki az igen kreatív ötletét...mondjuk abban jó, végre csinálunk vmit tesiórán, de az is egy órán át tart, hiába van tripla tesi, mert bele kell széámolni az utazást is, és ezzel le van rendezve a hétre a mozgás....
nha szóval...csörög a teló, dejó kelhetek föl, gyorsan sietni kell, mert Bettivel tali, megyünk együtt és még reggelit is csinálnom kell..amúgy életemben először történt meg velem az, h hamarabb elkészültem mint amikorra kelett volna..
szóval ez egy láthatatlan jópont a napi programban...amit persze rögtön követett..a nyomor,a heringérzés,a reggeli fáradalom a táskacipelés közben...majd a kellemes futás, amitől leszekadt a lábam, majd újboli séta és cipekedés..
és akkor jön az h fizika felelés...lenne, de nem lett, hehehe..hiáyzott a tanár, így lehet máris nyugodtabb gondondolata az embernek, minth azon rettegjen h a szavak az 'ő' nevéhez hasonlítanak..
persze mért is lenne ennyi rossz egy napban, naná, h még ki kellett fejteni tudásunkat két A/4es oldalban, és persze h nem tudom mit írtam, és h hogyna sikerült, de az nagy szó, h nyelvtanra u.annyi pontot kaptam mint Csuri, mert köztudott h Ő sokkal jobb nálam..de csak meg lett az ötöske, gömbölyöcske..

úh, és aztán volt a nagyon jó, próbálhattam olyan gyönyörűt, mint még soha, nézhettem ki, mint egy királylány amire az volt a reakció h uhh..:D
igen..hát nem mindennapi élmény egy szalagavatós ruha felpróbálása, föleg ha hárman néznek, miközben öltözöm, persze azért kértem h forduljanak el, de miért is tennék azt, amit kérek..
De vissza is kapták, mert ők meg öltözek elegánsba, olyan frakkba, és én kukkoltma őket a függönyön keresztül, persze nem direkt, csak úgy álltam...
aztán mentünk a helyre, a Californiába, ahol megtöltöttük bendőnket fincsi tejesekkel, s majd jó betegen haza lettem kísérve...

és ezek után panaszkodhatok?

miért nem lehet kialudni magunkat??

az még rendben van, azt még értem, h miért vagyok fáradt minden reggel, sőt utána egész nap, meg este és újból reggel, mikor anya 'berobbbban' a szobámba 5 napon kersztül egyfolytában fél 7kor.mert ügyebár nem lehet olyan hamar elmenni aludni este..délután hazamegy az ember, akkor felfrissíti magát, eszik tvzik, vagy haverokkal van, utána meg úgy 7től tanulás..az eltart egy darabig, ha sok a tanulni való, akkor is, ha kevés akkor s mert akkor mindig mást csinál az ember.és ha kész vagyunk akkor jöhet a kis lazítás, olvasás, zene vagy csak írás, vagy a film, és aztán a reklám után rájövünk h még nem volt zuhanyzás vagy esetleg vacsora.az utóbbi annyira nem is baj mert a tanulásnál már megvolt a félliteres zöld tea adag, és az jócskán kitölti a gyomrunkat,amúgy meg Húgica, ha épp olyan kedve van akkor szépen ellát engem melegszendvics készlettel.úgyh éhezés nincs.Bár az utobbi dolog, az a pénteki ..hát úgy ahogy van elfelejtettem enni,négy óra volt mikor ettem egy csokis croasszont, de utána már elfoglatlam magamt az esti bulizással, és hát mikor a fürdőszobában vagyok, nem nagyon gondolok a hasamra.úgyh szépen elindultam, útközben Csurival társultunk, majd a nagycsapattal a zpnél találkoztunk. tudom ehettem volna útközben is, Csurira rájött a 'már jóval a 8. hónap után vagyok, el kell mennem wcre' krízis, úgyh Batyin kihasználtuk a nagyipali nyújtotta tükrös mellékhelyiséget.és ha már ott voltunk, egyik kedvenc helyemnél, ehettem volna, de nem volt nálam még egy százasra sem pénz, mint ahogy kiderült, úgyh a zpbe való bejutáshoz is kölcsön kellett kérnem, úgyh a kajálás gondolata meg sem fordult a fejemben.
A társaság remek volt a buli meg....hát szerintem mindenkinek tetszett...mi négyre értünk haza.
ééés hát ilyenkor jönne az, h a nagy kitombolás után alszunk egy nagyot, de Csurinak úgy tetszett h negyed 8kor elmegy, mivel igénybe vette nagy ágyam nyújtotta lehetőséget, úgyh föl kellett kelni...persze csak az ajtózárásra....utána..hm..nem is tudom..aludni lehetett..nem, á dehogy, nem lehetett semmit se, mármint a választás megvolt..arra ébredek h rezeg a fejem, Anyu hív h mennek Corába vásárolni, megyek e én is mert kell egy gatya....milyen jó kis nap, gondolom,Barátném is Corai túrára ment hajnalok hajnalán anyjával, úgyh én sem hagyhatom ki. A túra nekünk is kedvező volt, mindent vettünk, csak gatyát nem....
és amúgy eddig még nem is ettem, mert reggeliről szó sem lehetett, úgyh a előző napi 4 óra után aznap 2kor került újra szilárd étel a gyomromba...:)
A napom további része különösen nem volt izgalmas, mivel egy félálomban lévő zombi nem igazán tud semmit se csinálni, csak három filmet megnézni egymás után..
az alvásom, habár most itt tovább aludhattam, szintén meg lett szakítva, úgyanis Dani került most Csuri helyére é habár ő nem negyed 7kor kelt hanem csak fél 8kor, de szintén ki kellett kelni az ágyból.utána már hál' istennek nem zavartak, déli kelésemet mindenki biztosította, de még mindig érzem azt a fránya húzódást a vádlimban a tánc miatt, és még mindig 20 tonnásak a végtagjaim a nagy pihenés ellenére..úgyh most, ami következik, nem akarás kérdése, meg kell tenni, az első hétvégi tanulást( ami már rögtön a tavalyi minimumvizsga tételeinek újratanulásával kezdődik, jhheee...)..és egy cseppet sem szabad gondolni a hívogató ágyacskámra, merthát úgyis oda fogok majd kerülni..úgy későn..vmikor....
de tudom h mindig ott lesz,h mindig belefeküdhetek, mindig álmodhatok benne, nagy élvezettel, merthát az életünk legszebb része az alvás, mégha nem is teljes, még ha kialvatlanul is kelünk föl,de akkor is van!