Asszonyállat tudatos önkívületben

 A véred lüktet ereimben. Érzem, ahogy pulzál, dübörög, árad szét a lényemben. Szíved heves verésére szívom ki belőled az életet. Akarom, akarlak. Nem veszhet kárba egy cseppnyi melegség sem, a forróságodra vágyom, nem kell nekem semmi más. Odaadtad magad, te választottad. Azt hiszed nyeregben vagy, te, a macsó kinézel és megkaparintasz. Talán tiéd lehet a világ, de elkéstél: bekebeleztelek. Csak egy pillantás kellett, s elcsábultál. Elcsábítottalak tudtodon kívül, már előre eltervezve.

A piros kötött zokni

Piros-fehér vastag kötött zokni volt rajta, lábát keresztbe tette a kanapén, hátát a virágmintás nagy díszpárnának döntötte.  Fekete keretes szemüvege szinte észrevehetetlenül csúszott az orrán egyre lejjebb és lejjebb. Kedvenc könyvét,  a Titkok kertjét  olvasta, miközben a háttérben a Mumford and Sonstól a Lovers Eyes szólt. Lapozott egyet, és elmerült a szavak erejében, képzeletében messze járt, távol a fehér kanapéjától, távol a gőzölgő irish cream  teájának illatától, távol ettől a világtól. Linda nem mozdult, de az élet nem állt meg körülötte. A szomszéd erdőből egy szellő közelített. Megkocogtatta a tölgyfák leveleit, felborzolta a vörösfarkú mókus szőrét, mikor egy makkot kocogtatott fogához, megringatta a madáretetőt, amit még télen közösen akasztottak fel. A szél már Linda házának kerítésénél járt, s keresztül szállt a falécek résein, halk de éles süvítést hagyva maga után. A medence vizét fodrokkal ajándékozta meg, de nem állt meg, haladt egyenesen az ablakon át a nappaliba. A fehér csipkefüggöny megemelkedett, kecses hajlongással köszöntötte a szelet, ami immáron  Linda pamutzokniját simogatta. Megemelte a könyv felső két lapját, majd mielőtt távozott volna, még megtáncoltatta a kanapén fekvő elnyűtt papír zsebkendőt, ami a találkozás után gyengéden hullott a földre, ahol lassan elázott.

Végzeted, hogy elveszítsd azt

Zene fordul, pohár repül....

kezed táncra perdül...

a levegő egyre forrósodik, a tükör már párásodik.

Fordulsz egyet, hajad arcodba csap, a szőnyeg egy könnycseppet kap, hangját a gondolatok nyomják el.

Szemed tüzes, indulatod végzetes.

Lehetnél kedves, bájos, normális, de ennek az útnak már vége, nincs jövő számodra.

Csak a keserűség, megalázkodás..majd lassan a megadás.

Saját világod börtönében ragadtál, már sehogy sem tudsz kitörni, már nem te irányítod sorsodat.

..a kés folyékonnyá válik, a tükör szörnnyé változik

Impulzusként előretörsz, kiáltasz, s végzeted után nyúlsz, de az minduntalan kicsúszik a kezeid közül..

Remegő térdek, kereszt-formájú kezek, halott fej roggyan az élettelen testre..

A lélek szabad..és örökre magányosan marad

Az olló útja kifürkészhetetlen..

Újabb emberi kapcsolatomnak lett vége..örökre. Azt hittem, hogy meg lehet oldani ezt kulturálisan is, minden szál megszakítás nélkül, de tévedtem. Egyesek nem képesek elismerni hibájukat azután sem, hogy tisztán és érthetően a szemük elé tártuk azt, s már ők is belátták, de valahogyan nem tudják elhinni magukról, hogy valóban képesek lennének ilyet megtenni. Így a mai napom is csupa idegeskedéssel és egyre növekvő haraggal telt el. Egyszerűen nem tudom elhinni, hogy még a szakítás, valamint a külön költözés pár pillanatára sem tud odafigyelni, picit rám figyelni, és nem megvárakoztatni. De úgy látszik ez már nehezebb feladat. Fontosabb nálam minden, mint minden egyes esetben..lassan tényleg kezdem megszokni. Nem érdekel, hogy ki titulál engem önsajnálgató, különc, mazochista hipochondernek, akkor sem érzem azt, hogy ez az egész nekem való lenne... A hivatalos nevén: való világ, plusz a pasizás. Nem szeretnek adni..ez tény.. vagy csak nekem nem. Nem várok viszonzásképen valami sokat, éppen csak annyit, amivel el tudnék éldegélni, s minden nap mosolyoghatnék.
Most mégsem tudok írni többet.. saját magamat sajnálom már, s tiltakozom, hogy sajnáltassam magam, és hogy erről rinyáljak.. úgyhogy nem írhatok, mert most más témám nem lenne.. csak egy másik fiú..aki kedves, okos, figyelmes..éppen csak ezt nem mutatja ki. De attól még kedvelem, és érdekel, hogy jobban megismerjem..csak nem hagyja. Talán csak nekem nem. Van ilyen.

Elalvas elott, gyengébb pillanatban... köszönöm..

Nem is tudom, hogy már mit írjak. Elfáradtam..nagyon.. Próbálkozom tényleg, de így annyira nehéz. A barátaim eltűntek, a barátom nem hozzam illik..vagyis inkább én nem illek ide..sehova se. Mit csináljak? Koltozzek el, kezdjem ujra valahol máshol? De mar nem lehet..valahogy nem tudom felvenni az emberek megszokott ritmusát. Más kell, mint amit ez az élet tud nyújtani nekem. A legegyszerűbb az lenne, ha örökre álmodhatnek.. Tisztában vagyok vele, hogy nem csak nekem nehéz, millióan rosszabb helyzetben vannak, mint én. De megfojt az az érzés, hogy tudom, nem tartozok ide, bármennyire is próbálkozom, sosem fogom itthon érezni magamat.

Rájöttem, hogy a gondolat olyan erővel bír, hogy akár ölni is képes. Éjszaka mikor lefekszem megannyi teendő, emlék, érzés suhan keresztul a fejemben, s ha csak egy rosszabb gondolat is megjelenik, a torkom osszeszorul, a gyomrom görcsbe rándul, minden izmom megfeszul, testem zsibbadni kezd, fejem gyorsabban lüktet, mint ahogy a másodperc mutató halad egyet. Olyan stresszes helyzetbe tudom így hozni magamat tudat alatt, hogy perceket, órákat veszek el magamtól a hátralevő életemből.

Hajnali ket óra van, az ágyból Ipaden próbálok valamit idepotyogni, s közben hallgatom a zugast, melyet fáradt testem hallucinal, kitapintom duzzadt, vöröslő szemeimet, melyeket a sirastol és az almossagtol alig bírom nyitva tartani, s csak azt kérdezem magamtól, miért nem tudok lenyugodni és aludni, hogy holnap kipihenten vizsgazhassak. Ooo, Rimay, Bod, Szenczi! Mennyire jelentéktelen nekem most az életutatok...

Nem vagyok egy erős nő, ezt elismerem, de tényleg az eltaposas a gyengébbek jussa?

Ó, felesleges vagy! ...

Elmegyek már egy pszichológushoz, de komolyan. Olyan érzelmi ingadozásaim vannak, amit tanítani kellene..egyik pillanatban a fellegekben járok, annyira boldog vagyok, kiegyensúlyozott, még jógázom is, gyönyörű szép klasszikus zenéket hallgatok, mosolygok magamra, amiért egyedül ennyire elboldogulok, utána pedig mint a mesékben piros lesz a fejem, majd gőzölög a fülem, és majdnem felrobbanok.

Annyira egyszerű az emberekkel bánni, kedveskedni, megérezni, hogy mit szeretnének, és a kedvükben járni. Miért nem megy ez mindenkinek? Miért kell azt éreztetniük, hogy egy szar alak vagyok, akinek szar az élete, a családja, és hozzá nem érhet fel? Komolyan, ha ez gy megy tovább, lassan felmondok, és elhúzok a fenébe, hogy ne zavarjam a vizet senkinek se, hiszen úgysem tudok felmutatni semmit sem, úgyis csak útban lennék..
Magamat nem zavarom, magamat elviselem, úgyhogy magammal ellenék. Ennyi, pont kész passz...

karácsonyi hangulat...

Hiába próbálod minden egyes erőddel, hogy tökéletes és hangulatos legyen, leszarják. Családod, barátod, a környezeted. Tök mindegy, hogy karácsony van, nyugodtan süthetsz a konyhában egyedül, még az is baj lesz, hogy milyen sorrendben csinálod, habár a te munkád az egész. Probléma lesz az is, hogy több edényt használsz, így a Húgodnak sokat kell mosogatni, probléma lesz az is, hogy ideges leszel, amiért nem vették meg az összes hozzávalót a süteményhez. Gürcölsz egész nap ott, rohansz, mint egy kutya, hogy időre kész legyél, nem eszel, nem pihensz, miközben lázas vagy, hogy aztán este átutazhass a városon, csak hogy az ajándék célba érjen, de az egész teljesen hiábavaló. Nem érdekelsz másokat, nem gondolnak rád, nem veszik észre a fáradtságodat, csak üvölteni tudnak veled. Össze van zárva a család kötelező jelleggel, és rohadtul nem tud senki sem normálisan viselkedni...akkor mégis, mi a fenéért csináljuk ezt? Ha mindent rosszul csinálok, akkor minek a segítségem? Meg akarok ajándékozni valakit? Le van szarva....

..valamit rohadtul nem veszek észre, hogy miért utálnak ennyire az emberek, de ez most már nagyon nem vicces..

Figyelmeztetés ellenére...

Össze vagy zárva..mindennel, talán csak a világgal nem. Az hiányzik? Vagy csak talán az álmok..de hát azok is vannak, főleg így. Nem tudod, hogy miért van ilyen rossz kedved, de kétségtelenül változtatni akarsz rajta. Pedig van csoki, szerető ölelés, finom vacsora, gyümölcstea. De akkor is hiányzik, ügye? Úgy, ahogy már réges-rég elképzelted. Harmónia..mondják, hogy tőled függ. Te alakítod ki magadnak, olyan mértékben, amennyire csak szeretnél. Néha tényleg annyira csodálkozol magadon. Ez tényleg te vagy? Így kell élned, létezned? Miért próbálsz más lenni? Te nem ilyenre vágytál, begubóztattad magadat már megint, pedig most komolyan, őszintén megfogadtad magadnak, hogy többet nem fog előfordulni...azt mondtad, hogy vigyázni fogsz, távol fogsz állni, és kívülről figyelni..ez neked a két lépéssel hátrébb? Felesleges gondolkoznod azon, hogy miért történt ez, hisz tudtad már előre..Á, beszélhetek is neked, úgy sem fogod megérteni..vagy szívedből elfogadni. Használd már az eszed, az isten szerelmére!!!!! Ez.Így.Nem.Mehet.Tovább!!

Vigyázz, kész, ..kész? és a rajt?

Néha a kötelékek meglazulnak, esetleg néhány pillanatra elszakadnak, de a nyomuk mindig ott marad. Mindenki tisztában van azzal, hogy előbb, vagy utóbb eljön a pillanat, mikor hagyni kell a dolgokat úgy, ahogy lenniük kell, s nem szabad a változás útjába lépni. Igaz, hogy nehéz, fájdalmas, s eleinte nem megértett, de ha az ember jobban belegondol egy kicsit, akkor rájön, hogy vele sem volt annak idején másképpen. Nehéz igen, de nem kell ezért megsértődni. Szeretteink mindig is azok maradnak, a család része, akikre számíthatunk, fontosak nekünk, s rengetegszer gondolunk rájuk, de már nem a mindennapos életünk részei. Soha nem voltam még ilyen helyzetben, nem tudom, hogyan lehetne könnyebben kezelni és átvészelni, de az biztos, hogy ilyen formában ez nem megy. Ha mindenki a másikra haragszik, és még beszélni sem hajlandóak egymással, akkor a konfliktus nem fog feloldódni. Kommunikációt csatornát kellene nyitni, s azon elsimítani a dolgokat, mindenki elmondaná, hogy mi fáj neki a legjobban, esetleg kompromisszumot is lehetne kötni.

Á, hogy egy szép nap csak így el tudjon tűnni a meleg éjszakában, azt nem kívántam senkinek sem..de ez van, nincs mit tenni.

Megszoksz, vagy megszöksz, vagy mi....

Inkább eszem egy kis mandarint, az felvidít, tanulok és csinálom tovább apu ajándékát..ha még örülni fog neki..

Lelkifröccs vásárlással

Ma csajos napot tartottunk Betti barátnémmal. Zumbáztunk volna, de neki nem volt kedve, nekem pedig égett a gyomrom a nyamvadt kávétól. Bezzeg, ha lett volna forrócsoki a könyvtárban, akkor eszembe se jut cappucinot venni. Mindegy, szóval előjött belőlünk az a tipikus csajos lustaság, amikor lógni akarunk az edzésről. Bár ezt nem is annak mondanám, hanem inkább szórakozásnak, mert mai zenékre rázni magunkat az tényleg mókás tud lenni.

Sajnos mostanában mindig a Váci utcában kötünk ki, ha vásárolni hív Bettikém, és tudni kell, hogy nem éppen olcsó környék, de hát, mit lehet tenni, főleg most, hogy a Vörösmarty téren karácsonyi vásár van, muszáj arra vennünk az utunkat. Szerencsére nem voltak annyian, mint általában a karácsonyi dömping előtt, így még kényelmesen nézegethettem az árusok portékáit, és megakadhatott a szemem a forralt bor 600 forintos árán is. Kicsit sem kizsákmányolás, nem de? Sajnos kürtöskalácsot nem láttam, pedig annak az illatával mindig jól szoktam lakni. Ha jól emlékszem, tavaly 1000 forint volt egy darab.

Nagyon romantikus ott sétálni..persze, úgy jobb lenne, ha egy fiúval tehetném ugyanezt, de Bettivel is nagyon tetszett. Sőt. Jó volt beszélgetni. Hát persze, hogy azért mennek vásárolni a csajok, mert közben a pasikról beszélgethetnek. Most pedig különösképpen. Ne haragudjatok, de mindenkire ráférne egy kis illemtan. Miért van az, hogy a lány fut a fiú után? Mert, hogy elvárja. Ő nem közeledik, megvárja, míg a lány már addig ül görcsbe szorított lábakkal, remegő hassal a telefonja előtt, míg már levegőt is alig tud venni, de mivel senki se hívja, ezért persze, hogy megteszi az első lépést. Ő helyette. Nem értem én a pasikat, annyira nem valóak hozzánk, nem kellenek, hiszen úgyis elveszítjük egy idő után, mert nekik több, és jobb kell, vagy csak már elég volt, és ráuntak az aktuálisra. Ma úgy fél tucat srác mért végig minket úgy, hogy közben a barátnője kezét fogta...Eszméletlenek..ők, ti, mindenki. Mi meg reménytelenül várjuk az igazit, aki tökéletes lesz, aki tényleg elhív randira, kettesben marad velünk, és fontosnak tartja a válaszunkat.

A női léleknek férfi ölelés kell, de ha az nincs, akkor jöhet a legjobb barátnő, és a bankkártya..ma már csak ilyen egyszerűen.

Sose látsz tisztán

Dobog a szíved, egyre hangosabban, s már alig hallasz mást. A torkod kiszárad, majd összeszorul, mintha egy gombóc rejtőzött volna el benne. A kezed annyira hideg, hogy már mozgatni sem tudod, levegőt nem versz menni, mert félsz, hogy attól csak még rosszabb lesz. A gyomrod görcsben van, s lassan ott is kezded érezni a dobogást. Egyre kényelmetlenebbnek találod a pozíciódat, a gerinceden keresztül a bordákig fájdalom jár át, a lábad csak zsibbad, mert mozdulni sem mersz. A másodpercmutató is megáll, teljesen felesleges az órát bámulni: ennek az éjszakának sosem lesz vége, és örökké benned hagyja nyomát. Az a fránya dobogás, már gondolkodni sem lehet tőle. Az agyad zakatol, akár egy vonat, melynek ritmusát az a dobogás adja meg. Értelmetlen elhitetni magaddal, hogy nem számít, nem érzel változást, minden rendben van, a tested egyszerűen csak kimerült. Nem hiszel magadnak..lassan már semmiben sem. Attól még sosem lett jobb semmi sem. Mintha lassan kicsurogna belőled a remény halvány lehetősége is. Ott ülsz egymagadban, mindentől és mindenkitől távol. Nem számítasz, miért hitted az ellenkezőjét? Olyan sokan vannak még rajtad kívül, miért az a személy lenne az, aki kiemelkedik néhány ember számára, akit te testesítesz meg? Nem vagy fontosabb. Máshogy látod a világot, igen, szeretnéd ezt megosztani, igen, de miért próbálod olyannak, akinek minden szavad ámítás, minden érzésed hazugság, gondolataid ostobák? Ne áltasd magad hiú ábrándokkal, mert a végén tényleg nem tudsz levegőt venni.

Érdekel a véleményem???

Pasi szöveg:

Ha könnycsepp lennél, sosem sírnék, nehogy elveszítselek

Te vagy a szívem kuglófjának egyetlen szem mazsolája

Ki az? Ó betűvel kezdodik és borzasztóan szeret? Ó, hát az én vagyok.

Azt tanultam, hogy egy nap 24 óra, egy óra 60 perc, de azt nem tudtam, hogy egy pillanat nélküled maga az örökkévalóság.

Az én válaszom:

Ha könyncsepp lennék, akkor csak a szomorúsággal vagy a fájdalommal jelennék meg, és sós ízemet még Te sem bírnád

Ha mazsolának képzelsz, akkor azzal csak azt kívánod, h még jobban utáljam magamat,mert ki nem álhatom annak förtelmes ízét , ráadásul szinte csak én sütnék Neked kuglófot, amibe meg nem raknék mazsolát!!

Ha az Ó-s ember lennél, akkor valami nagy hiba van közöttünk, mert csak úgy döbbentél rá, hogy szeretsz, mikor már elveszítettél...

Ha meg egy pillanatot sem bírsz ki nélkülem, akkor a kapcsolatunknak befellegzet, mert magánéletre szükségem van, és biztos, hogy egy pillanatnál többet is akarok nélküled lenni, amibe viszont ezek szerint belehalsz.... Boccsss....!!