...mint a pillangó

Ha csak a pillanatnak élnénk, akkor sosem néznénk előre vagy hátra, sosem tanulnánk a hibáinkból, és sosem építenénk a jövőnket. Azonban vannak olyan pillanatok, amik kitűnnek az élet szürkesége közül, s mint egy szivárvány-híd, elrepítenek ebből a gondolati világból, túl a folyón, s bár ha csak egy híd lábához, vagy egy kút pereméhez is visznek, azok a helyek nem lesznek szokványosak, nem lesznek olyanok, mint megannyi hasonmásuk: üzenetet hordoznak érzésekről, tettekről, melyek bár kacifántosan kockázatosak és rejtettek is, a mondanivaló biztosan célba ér. Hogy a szivárvány létezik-e, csak magunkat kérdezhetjük meg, ha a másik hitét használjuk fel, akkor a híd sosem fog megjelenni.

Álmok az írásban

Az írási készség áldás, de az írásra születés koránt sem az. Ahhoz, hogy az ember tudjon mit papírra vetni, előbb annak gondolatban meg kell születnie, s ha egy íróról beszélünk, akkor abból nincsen hiány, ezért tud termékeny lenni. Sokáig azt hittem, hogy nagyon szerencsés ember vagyok, ritkaság az, ami nekem jutott. Minden éjjel egy másik világban járok, minden éjjel különlegeset álmodok. Ez a legjobb része. Azonban mindennek van ára. Nem tudom, hogy másoknak milyen, de én egész nap csak gondolkozom, beszélek önmagammal, jár az agyam, sőt olyan, mintha legépelném egy papírra. Mi van akkor ha ezt megteszem? ..Eltűnik.. minden.. a gondolataimat kiírom magamból, elveszik, könnyebb leszek tőle, de üresebb is. Van, amikor nagyon jól esne egy papír és egy toll, vagy egy laptop - mint például ma a buszmegállóban. Húsz percnyi várakozás mellett az ember elmerül a fejében, hát még én.. Nem számít, hogy mondogatom magamban, hogy hagyd abba, hagyd abba, nem számít ha hangosan szól a zene, vagy csak megpróbálom feltérképezni a tájat. A fejem egyre hangosabb, és nem képes megállni. Valamikor nincs miről írnom - most sincs - de muszáj könnyítenem. Miért nem kezdem el a könyvemet? - kérdezik annyian. Miért tenném? Még nincs kész, ha pedig elkezdem, akkor elveszik.. ott marad a papíron, és soha többé nem fogok rágondolni. Van ennek értelme? Megbolondulsz a hangoktól, de nem akarod kiengedni, nehogy elvesszenek? Teljesen őrültség az egész.. és ez csak a nappal. Az este egészen más. Mielőtt még elalszom, jönnek ők, akik mindenféléket akarnak, nem számít, hogy fáradt vagyok, vagy esetleg félek tőlük, óóó, nem, ők csak jönnek..hol a héven, hol a falamon, hol az újságban, hol az ágytakarómon. Sosincs nyugtom, és az a baj, hogy nincs élő ember, akivel ezt ki lehetne beszélni.. Ezért kell nekem a mesterséges fantáziavilág. Nem én irányítok, mégis otthon érzem magamat ott. Ezek a sorozataim. Függő vagyok, nha és? Leköti a figyelmemet, addig is legalább nem kell gondolkodnom, vagy írnom. Csak jönne el az a pillanat, mikor elmondhatom, hogy igen, a fejemben kész van a történet, lássunk neki megvalósítani. Akkor legalább tényleg kiírhatnám magamból a dolgokat, és könnyebb lennék. Kíváncsi vagyok..vajon akkor elvesztem majd az álmokat?

Nyitottabb szemmel kellene járnunk a világban. Többször akad olyan alkalom, mikor elsétálunk olyan ember mellett, ki hatással lenne az életünkre, vagy csak úgy viselkedünk, amivel megbántjuk a másik érzéseit - habár mi nem akartuk. Lassan már nem adhatjuk teljesen önmagunkat, hanem be kell hódolnunk a társadalom elvárásainak, csak hogy kialakuljon a szimbiózis a környezetünkben. Nem számít, hogy ki viselkedik piócaként, vagy olyanként, aki megpróbál teljesen kifordítani minket önmagunktól.. Tőlünk elvárják mindazt, amit ők nem tudnak teljesíteni. Akadnak olyan személyek, akik sokkal közelebb kerülnek hozzánk, mégis, a négy lépés távolságot meg kell tartani, mert különben rossz szemmel néznék a kapcsolatot. Akik nem tudnak úgy viselkedni, ahogy kell, azok kiesnek, eltűnnek a közösség szeme és érdeklődése elől, s élhetnek úgy, ahogy bírnak. Ezért kell játszani, színlelni, úgy tenni, hogy igenis, te idevaló vagy, még ha nem is érzed otthon ott magad.

A tizedik Doctor

Két hetet köszönhetek neki. Minden napomat megédesítette, elrepített ebből a galaxisból, ebből a jelenből téren és időn át a a múltba s lehetetlenbe. Valószínűség és szükségszerűség jellemezte.. mondhatnánk Arisztotelész nyomán. Abban a két hétben nem kellett semmi miatt sem aggódnom, tudtam hogy Ő lesz, Ő ott van, mert mindig ott volt. Az első és az utolsó Doctor, aki belopta magát a szívembe, aki vágyott arra, hogy az legyen aki, és aki foggal körömmel kapaszkodott a puszta létbe. Az első volt, aki kimondta halálakor: Nem akarom. Lírikus, de egyben epikus is, Converse cipős, de ballonkabátos: minden tekintetben egyedi. Munkáját sosem köszönték meg, de én örökké hálás leszek érte. I will never forget you!



http://www.youtube.com/watch?v=qDTYJcbMBU8&feature=player_embedded

Valentin nap miért csak egy napból áll?

Minden évben eljön az a nap, amikor a szerelmes gerlék vásárolnak valami szépet, esetleg sütnek egy-egy süteményt kiválasztottjuknak. Sajnos azonban a mai világban ez gyakran korlátozódik csak február 14-re, vagyis Valentin nap idejére. Van párom, akivel megoszthatnám az ünnepi hangulatot, én mégis a szinglikkel értek egyet. Miért engedik az emberek manipulálni magukat a nagy cégek által? Mindenféle fölösleges rózsaszín tárgyakat felvásárolnak, hogy elmondhassák, Boldog Valentin napot Drágám! Mégis, mire jó ez? Álszenteskedésnek tűnik, nem pedig szívből jövő gesztusnak. Saját
meglátásom szerint egy jó kapcsolatban minden napba bele kellene csempészni egy pici Valentin napot. Persze a giccses ajándékok nélkül. Nem kell sok dolog a rózsaszín felhőhöz: egy kanál megértés, két kanál odafigyelés, egy tucat szeretgetés, és egy csipetnyi meglepetés. A lényeg, hogy boldog legyen, mert ugye ha neki jó, akkor nekem is jó. Nem baj, ha a napunkat megfűszerezzük egy kis veszekedéssel, mert anélkül nem ismernénk meg egymás hibáit, gyengéit – amivel talán később együtt kell, hogy éljünk. Fontosnak tartom a közös programok halmozását is. Egy kis séta a városban, vagy a hegyekben, vagy akár egy egész testet átmozgató bringázás is jót tesz az egészségünknek és a boldogsághormonjainknak is. Persze nem muszáj minden nap kimozdulni. Nem szabad felróni társunknak, ha egész nap az ágyban heverészik, és a laptopján játszik. Hiszen úgyis negyven évig – vagy tovább – fog dolgozni megállás nélkül. Ilyenkor kell kiélveznünk egyetemista létünk adta lehetőségeket! Srácok, nektek merem ajánlani, hogy akkor is vegyetek virágot szép szerelmeteknek, mikor nincsen semmilyen különleges alkalom, lányok, ti pedig nyugodtan halmozzátok el őket
édességekkel, hiszen ráérnek még a vonalaikkal később is foglalkozni. A következőt pedig mindkét nemnek ajánlanám: hetente többször is érdemes kézbevenni a fakanalat, mert a férfiakat így a hasukon keresztül, a lányokat pedig a gesztussal tudjuk levenni a lábukról. Ha pedig túlságosan lusták, vagy egykedvűek vagyunk nagyobb kedveskedés véghezviteléhez, akkor elég ha ici-pici figyelmességgel éreztetjük a másikkal, hogy mennyire fontos nekünk. Hadd válasszon ő filmet, utazási célt, esti
programot. Hadd igyon kicsit többet, hadd dobja le a ruháit a földre. Esetleg csak menjünk le helyette a boltba, vagy vigyük le a szemetet, ami már ott várakozik napok óta. Személyes tapasztalat, hogy ez nagy örömet tud okozni. Szerintem a közös takarítást is nyugodtan titulálhatnánk a Valentin nap részének, hiszen együtt édesebb a munka – bár ezzel néha lehetne vitatkozni -, és gyengéden, nem túl feltűnően megtaníthatjuk társunknak, hogyan is kell rendesen felmosni, alaposan porszívózni, vagy gyorsabban ágyat húzni. Nem utolsó sorban az is előnyünkre válhat, ha megismeri a mosógép funkcióit is, mikor melyik gombot kell használni. Ha hamar elintézzük ezeket a kényesebb dolgokat, akkor később nem lesz belőle veszekedés (Drágám, ezt a pólót 30 °C-on kellett volna mosni, nézd meg, most hogy néz így ki!) Klisének hangozhat az összes kijelentésem, de ezek nélkül nem lennék ilyen boldog. Rendben, azt bevallom, hogy főzni még nem, de sütni igen sokszor szoktam. És beválik. Ha repetához is elegendő az édesség, akkor tízből tizenöt pontosan.

Szónoki beszéd

Kedves Hallgatótársaim!

Azért állok itt előttetek, hogy elmeséljek egy történetet, és megosszam  a véleményemet.
Talán veletek is előfordult már – akár csak kedvtelésből, akár komolyabb szándékkal –, hogy az internetet böngésztétek kutyakeresés céljából. Ilyenkor merül fel az első kérdés: menhelyről, vagy tenyésztőtől szerezzük be az új állatot?
Másfél éve kezdtem kölyök Labrador után kutatni a hálón. Tapasztalatlan voltam ilyen téren, így rögtön a tenyésztők oldalán keresgéltem. A borsos árak láttán elállt a lélegzetem: átlagosan 30-50 ezer forintot kérnek egy csöppségért cserébe. Miért ennyit? Mert anyja, vagy apja szép díjat nyert, mert sosem volt félvér a családban, és mert a szülők eredményei: ’TSZ’, ’KV’, ’CAC’, ’HPJ’. Elnézést kérek, hogy ezeket a mozaikszavakat nem oldom fel beszédem legvégén, de nem tudom, hogy mit jelentenek, és itt pont erre akarok rámutatni. Miért fontos az, hogy a szülő mit ért el, milyen tulajdonságokkal rendelkezik? A kutya nem attól lesz ’jó’, hogy az anyja szépen állt egy szépségversenyen. Nem. Nevelni és szeretni kell őt.
Sok ismerősömtől hallottam már, hogy fajtiszta ebét folyamatosan állatorvoshoz kell vinnie, vagy műtét alá vetnie. A tény az, hogy mivel a tenyésztők csak egymás között fedeztetik a kutyákat, vérük nem frissül, ami genetikai betegségeket okoz. Nem válnak korcsokká, hisz nem vesztik el gyönyörű fajtiszta külsejüket, de gazdijuk és a pénztárcájuk megérzik a különbséget.
Annál inkább tekintik a menhelyi állatokat korcsoknak. Piszkosak, sebesek, és általában keverékek. Kevesen gondolunk bele, hogy ők is ugyanolyan kutyák, akik nem tehetnek arról, hogy nem néznek ki egzotikusan. Legtöbben átlagos életet élünk, átlagos az életmenetünk, és átlagosnak érezzük magunkat. Érthető hát, hogy nem az átlagos kutyát választanánk elsőre. Én most arra kérlek titeket, hogy ha legközelebb lesz egy kis időtök, akkor nézzétek meg a menhelyek lakóit. Mindegyik kutya páratlan a maga nemében! Ha esetleg elhatározzátok, hogy elhozzátok az egyiket kép alapján, akkor ne bátortalanodjatok el, hogy ha élőben is megismeritek. Ugyanis a látvány szívszaggató, de először akár visszataszító is lehet.
Első menhelyes élményemet két napja szereztem. Az Illatos úti menhelyre - igazi nevén sintértelepre - mentem el Húgival és Anyával együtt. Már múlt héten kinéztünk egy édes hosszúszőrű tacskó keveréket, akibe Anya rögtön beleszeretett. Vidáman, és izgatottan léptünk be a telepre, de az a látvány, és a sokk, ami követte, leírhatatlan. 2m x 1m-es kennelbe vannak bezárva az állatok. Mikor megérezték, hogy ott vagyunk, az összes elkezdett vonítani és ugatni. Több kutyus is a falhoz húzódott, mert annyira félt tőlünk. Mocskosak voltak, tele sebekkel, kennelük nem volt kitakarítva, ételt pedig a rácson kívüli vájatba kaptak. Háromszor is végigmentünk a soron, de Lizát – így hívják a kis szukát – nem találtuk. Végül a gondozó mutatta meg, de rá sem ismertünk! Saját ürülékében feküdt, ettől szőre összecsomósodott, tricolorsága eltűnt. Először azt hittük, hogy elvitték a kiszemelt kedvencünket, és az egy másik. De nem. Mikor szemügyre vettük, láttuk, hogy az ismerős jegyek mellett arcán, lábán, nyakán vérzik, körmeit húsáig lekaparta, a gondozó szerint azért, mert szökni próbált, és nem tanult a leckéből. Mondanom sem kell ott helyben eltörött a mécses Húgom és az én számomra. Akkor kérdezte meg Anya: ’Biztos akarjuk ezt? Hiszen sokáig fog tartani, míg begyógyulnak a sebei, és bízni fog bennünk, nem fog rögtön játszani, vagy futni utánunk.’ Testvéremmel mindketten Liza örökbefogadására szavaztunk, azonban másnap a saját állatorvosunk nem helyeselte választásunkat. Szerinte egyáltalán nem lenne szabad elhozni onnan kutyát, hiszen azok leginkább felnőttek, és már nem lehet őket kedvünkre tanítani. Mekkora butaság és kegyetlenség! Tudtátok, hogy az Illatos úti telepről a kutyákat 2-3 hónap után elaltatják?!
Nem meggyőzni akarlak titeket, hogy mindenképpen menhelyről szerezzétek be az új jövevényt. Nincs jogom megmondani nektek, hogy hogyan cselekedjetek. Ha mindenáron díjnyertes szülők kölykét akarjátok felnevelni, akkor nyugodtan keressétek fel a tenyésztőket. Azokat a kutyusukat is szerető gazdikhoz kell juttatni, de őket könnyebb, mert fajtiszták. Viszont, ha nem fontos az a kis könyvecske, vagy nem szeretnétek tetemes összegeket kifizetni, akkor válasszátok az elhagyott ebeket. Ingyenesek, és még kölyköket is lehet találni. Sokkal több szeretetet fognak adni azok az állatok, hiszen megjárták a kutyák poklát, és csak jobb lehet nekik egy család körében.

Köszönöm, hogy rám szántátok ezt a néhány percet, és meghallgattatok!

Tepsis Raffaello

Hagyomány nálunk, hogy ha a barátnőimmel találkozunk, akkor a házigazda süt valami finomságot az édesszájúak nagy örömére. Mindig kipróbálunk újabb és újabb ötletes recepteket, de a Raffaello az, amelyik a szívünkbe zárta magát.

Egy csütörtök este..

- Szia Tálib! Ne haragudj, de késni fogok a csapattalálkozóról, ma sem bírtam időben elkészülni. Hova is megyünk a Pincebuli előtt?

- Áh, a Mélypontba! Remek! Ott úgysem voltam még!

Miután letettem a telefont, a jó közlekedésnek köszönhetően - nem kerültem dugóba sem a hévvel, sem a metróval - , negyven perc múlva érkeztem meg a Károli BTK kapuja elé. Nem lehet eltéveszteni: Hatalmas, nehéz, mintás faajtó. Ha valakinek még így sem sikerül megtalálnia, akkor az előtte álló lelkes, és szorgalmas diákokból következtethet a hollétére, akik csak "friss" levegőért lépnek ki az utcára a nap közepén.

A Karib tenger kalózai, vagyis a narancssárgába öltözött gólyák alkották a csapatomat négy teljes napig. Talán a versenyszellem, a színdarab, vagy csak a közös lakás miatt, de annyira összenőttünk, hogy megpróbálunk kihasználni minden adandó alkalmat a találkozásra.

Így kerültem egyik csütörtök este a Reviczky utcába. Fél nyolckor találkoztam a többiekkel, majd csoportosan átvonultunk a Mélypont nevű sörözőbe. Nem terveztük hosszúra a Macifröccs iszogatását, hiszen aznap kilenc órától kezdődött életünk első Pincebulija. Miután beszámoltunk egymásnak az egyetemről szerzett tapasztalatainkról, közösen sétáltunk vissza az iskolához. Pozitívan csalódtam, mikor beléptem a belső udvarba: szemmel láthatólag minden újonc eljött, hogy megcsodálja a táborról készült videó-összeállítást. Hozzánk hasonlóan, mások is vidámabb állapotban kerültek oda az este, bár nem biztos, hogy a Macifröccstől. Az eufórikus hangulatot a csípős levegő, és a derengő fény is elősegítette. Nem kellett sokat várnunk a szabadban, mire a filmet elindították. Több mint öt percen keresztül a népes társaság egy irányba szegezte szemét, mosolyra nyitotta száját, és alkalomadtán magasba lendítette kezét. Volt egy pillanat, mikor többen egy tánc miatt keltek fel kényelmes helyükről. Ekkor szólalt meg az 'I need a hero' című szám. Pár percig csak álltam a kivetítő mellett, és kameralencsén át figyeltem a visszaemlékezést az arcokon. Boldog fiatal arcokat, akik örülnek, hogy egy ilyen közösségi programban vehettek részt.
A filmnézés után osztották ki a gólyatábori nyereményeket. Én is azok közé tartozom, akik átvehették a díjakat, ugyanis a Karib tenger kalózai lett a második helyezett szeptember 3-án.
A díjunk italkuponokból állt, ami elősegítette a későbbi hangulatot is. Azonban még mielőtt élvezhettem volna Dj. Jabin zenéjét, körbejártam a színtereket, és amit lehetett, azt lefotóztam. Nemcsak a cikk, hanem magam miatt is. Nincs jobb dolog egy szomorú délután otthon elővenni a képeket és nézegetni azokat.
Az éjszaka hátralevő felét a sörért való sorban állás, vagy a vidám táncolás határozta meg. Bár én már egy körül hazamentem, úgy hallottam, hogy egyesek hajnali ötig bírták ezt a körforgást. Végül is volt minden, ami egy jó estéhez szükséges: alkohol, barátok és RnB.
Az már más kérdés, hogy milyen másnap fölkelni és visszamenni az egyetemre. De már csak tanulni.

Róla

Egyszerűen imádom. Komolyabban szeretem. Szerelmes vagyok minden egyes porcikámban, a lábujjhegyemtől a fejem búbjáig. Megáll az idő, ha a szemembe néz, megremeg a lábam, ha hozzám ér, melegség tölt el, ha rám mosolyog, és kihagy a szívem dobbanása, ha megcsókol. Mintha egy saját világ alakult volna ki számunkra, mikor azt mondja "szeretlek". Amikor nevet, minden könnyebbé válik, és ha örül valaminek, a világ összes boldogsága tükröződik az arcáról. Küzd azért, amit egyszer elhatározott, tűzön vizen át, néha-néha, szinte már gyakrabban 'csicsuval' és 'captain amerikával' megszakítva. A munka kedvének csak a lustasága szab határt, de egy kis noszogatással azon is lehet segíteni.

Szeret elmerengeni a csillagok alatt, vagy csak egy falevéllel játszadozni a parkban. Örül, ha elvihet egy bálba, és felveheti a fekete ingjét. Szeret a kedvemben járni, apró kedvességekkel meglepni. Mellette egyszerre érzem magamat szerelmesnek, vidámnak, élettel telinek, fontosnak, gyereknek és felnőttnek.

Az életem üres, és értelmetlen lenne nélküle.

De Ő megtalált, és várt. Várt egy hosszú évet, míg rájöttem, hogy szeretem. És most már tudom. Tudom, hogy Ő az, akire szükségem van, és akit szeretni fogok egy életen át. Mert Ő nekem minden: a vágyaim, az álmaim, a céljaim, a társam, és a szerelmem.

És egyszerűen imádom. Komolyabban pedig, tényleg, halálosan szerelmes vagyok belé.

Lelkesen és buzgón indultam neki...

.. de aztán szembetaláltam magamat a Neptunnal...

Mozogjunk együtt!!

Minden hétvégén, vagy legalábbis kéthetente szervezni kellene közös táncolást a városnak. Vagy legalább a kerületnek. Hiányzik a mozgás. Mikor a véred felpezsdül, tested felmelegszik, érzed, hogy a csoport együtt lép, emeli karját, ugyanakkor veszi a levegőt. Minden alkalommal lehetne egy témára táncolni, öltözködni. Imádnám, ha lenne jazz, hippi, tango, disco, vagy akár csak utcatánc! Sokkal boldogabb lesz tőle az ember. Gólyatáborban minden nap, mikor megszólalt az I need a hero, le kellett futnunk a térre, és el kellett táncolnunk a betanult lépéseket. Naponta ötször, akár nyolcszor is.
Rúgjuk fel a szabályokat, felejtsük el a szürke hétköznapokat, a kliséket, a néma embereket, mogorva néniket!! Nem számít ki honnan jött, ki hány éves, tud e táncolni vagy sem. Mondjuk ha megszólal a harang, vagy egy autó dudál, akkor mindenki táncoljon!!
Mennyivel egyszerűbb lenne, mennyivel boldogabbak lennénk!

Balaton - Siófok

2010. július 21.

Nehezemre esik az írás. Érzem, hogy a gravitációs erő húz a föld felé. Nem bírok mozogni sem. Éhes vagyok. Könnyű azt mondani, hogy főzök valamit és azzal csillapítom a... A pipa fölborult. Épp most, és természetesen rá Kriszti gépére. Ügyi vagy Kacc. Szerencsére a szén csak még egy lyukat ütött az abroszon.A fényképezőnek kutya baja, a kormos kinézetet leszámítva.

A fáradtságra visszatérve, tegnap előtt 12 órás buliban volt részünk. Persze nem így terveztük, de Siófokon kinek sikerül a napi-tervek szerint cselekednie?

Ha így visszagondolok, láthatóak voltak már akkor is a jelek. 8-kor indultunk el innen. Már előtte három órával azt beszéltük, hogy hamar át kéne utazni a szomszéd városba, hogy legyen időnk körül is nézni. 7 órakkor még mindenki ült az asztalnál, és pipáztunk. Miután nagy nehezen kiléptünk a kapun, és lesétáltunk a megállóhoz, nyugodt szívvel ültünk, és vártuk a vonatot. 9 után 10 perccel jöttünk rá, hogy rosszul néztük a menetrendet, és nem Nagykanizsa, hanem Budapest felé megy a szerelvény. A mi járatunk 11kor jött volna. Mint hogy várni nem tudtunk, átbandukoltunk a buszhoz, ami rövid időn belül meg is érkezett.

Siófokon az élet a költekezésről szól. Egymás hegyén-hátán terülnek el az éttermek, bárok, szórakozóhelyek. A sétálóutca fények áradatában úszik. A véndég, turista, vagy csak alkalmi látogató joggal érezheti magát úgy, mintha a nyaralók paradicsomába csöppent volna.

Igényes helyet választottunk az italozáshoz. Egyet fizet kettőt kap koktél akció miatt bátran rendeltünk alkoholos frissítőt. Idén egy új kedvencet találtam magamnak. Bacardi Razz Sprite-tal felönve igazi gumicukor ízt kölcsönöz önmagának.

Miután a pénztárcánk könnyebb lett, mi meg kissé bódultabb állapotba kerültünk, elindultunk a Coke Club felé. A táncparkett nagyban hasonlított pesti testvérére, hiszen itt is a hering érzéssel kellett volna megbarátkoznunk. S mivel nem voltunk olyan hangulatban, hogy izzadt testekhez dörgöljük a sajátunkat, így a Karaokee bárt választottuk. Egész éjjel ott énekeltünk. Elhangzott a Summer of 69, Ha az életben, Csókkirály, valamint a 67-es út is.

4:45-ös vonattal kívántunk hazamenni, ezt a tippet adta egyik ismerősünk, aki gyakran jár le Siófokra. Azzal a szándékkal, hogy véletlenül se késsük le a vonatot, már félkor ott toporogtunk kissé részegen az állomáson. A félreértések elkerülése végett, megkérdeztünk egy kalauzt, vajon melyik vágányról indul Pest felé a szerelvény. Sajnálattal közölte, hogy az - mint mindig - 4:15-kor hagyta el ezt a várost. Megköszöntük a kedves bácsinak, és gondolatban a jól informált barátnőnknek is az útbaigazítást. Nema adtuk fel, hiszen pár lépésnyire tőlünk helyezkedett el a buszvégállomás. Megkerestünk egy sofőrt azzal a kérdéssel, hogy tudja-e, melyik jármű érinti Szabadifürdőt. Állítása szerint az ő busza, ami öt perc múlva indul az ötös megállótól. Örültünk mi a fejünknek, hogy nem kell sokáig várni, és hamar otthon is lehetünk már a pihe-puha ágyban, mivel már mind éreztük a több órás bulizás mellékhatását. Nyugodtan, mit sem sejtve megvettük a jegyünket, elfoglaltuk a hátsó üléseket, és félig alvó állapotban hagytuk magunkat elszállítani. Áthaladtunk Balatonszabadin, de tudtuk, hogy nekünk nem ez a falu kell, még ha hasonló is a neve a milyénkkel. Bíztunk benne - habár semmi ismerőset még nem láttunk -, hogy a buszunk körbe megy, és hátulról közelíti meg a végcélunkat. Tévedtünk. Azonban ezt nem akartuk egy jó ideig bevallani. Nem számított, hogy a pusztába haladunk, átmegyünk a Sió-csatornán, és folyton az ellenkező irányba tartunk, mint amerre mennünk kellett volna. A pánik akkor uralkodott el rajtunk, mikor már jó ideje a Balatont sem láttuk. Akkor döntött úgy Seri, hogy megkérdezi a sofőrt, hol a búbánatban vagyunk, és miért nem arra tartunk amerre mi szeretnénk. Válaszul csak azt kaptuk, hogy ez a busz nem áll meg Szabadifürdőn. Köszönjünk kedves sofőr úr....

Leszálltunk Siójuton, ami csak a semmi közepét jelentette. Nem volt se kút, se bolt, így fáradtan, éhesen és szomjasan vártunk hajnali öttől hatig, hogy a busszal visszamehessünk Siófokra. Addig a kis faluban felfedeztünk egy kőnövényt, varjúállatokat, egy ládát, amit ürítenek minden hétfőn és csütörtökön (így nagyon hasznosnak bizonyult volna, ha valaki már nem bírja ki sokáig), valamint találkozhattunk Chuck Norris mellszobrával is.

Siófokon többször is megkérdeztük, hogy biztosan jó nekünk a busz, és miután többször is igent mondtak, bátran felszálltunk, majd megérkeztünk kis városunkban.

8kor végül ágybakerültünk, és aludhattunk egész nap.

összegezve: jó éjszaka volt. Elmondhatom már én is, hogy 12 órás bulin vettem részt

Balaton - Chapter 2

2010. július 18.

Immár Szabadifürdőről írok, este negyed nyolckor. Mellettem a sajtos, baconos virslik pirulnak vörösre, mennyei illattokat kioldva magukból. Egy szinttel lejjebb a sajtos kukoricák süttetik testüket, hogy aztán lágyan és omlósan a tányérunkra kerüljenek. Táborozók álma ez az étek. Nem kell hozzá sok sütni való, csupán egy kis kenyérke a rágcsálás kedvéért.

A mai nap kirándulásnak minősíthető utazással telt el. Füredről kellett átjönnünk ide, a Déli partra, s minthogy nem akartuk megkerülni a Balatont, a komp segítségét választottuk. Ehhez viszont Tihanyig buszoztunk. Szerencsénkre éhséget eloszlató lángossal kínáltak minket, csekély összeg ellenében. A hajózás idején a fényképezkedést találtuk a legérdekesebbnek, hiszen egy „pesti gyerek” ritkábban használ vizi eszközt, a Dunát átszelő hidak csoportja mellett.

.....

Szimpla érzés

2010. július 17.

Azt mondják, hogy ha az ember képes bármire, akkor valóra válthatja az álmát. De mi van akkor, ha nem akarja? Ha az az álom az ellentetje annak, amit kíván?

Nap mint nap szembe kell néznem azokkal a jelenetekkel a fejemben, amiket nem kívánok megvalósítani. Akkor mégis, miért játszódnak le? Szenvedés. Csak ez marad utána. Éjjel verejtékezel, forgolódsz, akár még sírsz is. Miért? Éppen elég szörnyűségeket kell átélned nappal is.

Elég. Ez nekem nem kell. Vidámságokat akarok, szeretetet, nevetést, szerelmet, összebújást, melegséget. Nem pedig attól félni, hogy egyedül maradok.. és ez senkit sem érdekel.

Napról napra boldogtalanabbnak érzem magamat. Nem ér..

Mérges vagyok. Már kicsit sem érzem azt, hogy létezem, vagy hogy egyáltalán fontos lennék. Annyira össze vagyunk zárva ketten, hogy Neki felüdülést jelent, ha mások között lehet. Érek én még valamit??

Balaton

2010. július 16.

Balaton. Térdig érő víz, delfin alakú vizibicikli, alacsonyan szálló felhőket idéző hattyúk, buborékot fújó kislányok, vizipisztolyt viselő kisfiúk, csillogó és színes árukat kínáló bazárok. Ezek a pillantok villanak fel egy magyar ember fejében, mikor meghallja a „lélek-frissítő” szót. Hiszen nem másért megyünk mi a Balatonra, mint kipihenni az élet fáradalmait, elfelejteni a szürke hétköznapokat, vékonnyá tenni a pénztárcánkat, valamint együtt bulizni a régi iskolatársakkal. Nincs annál jobb, mint pár forinttal a zsebünkben, nyolcan egy másfél szobás kis nyaralóban élvezni a napsütötte órákat. Nem kell tudnunk, hogy hétfő van-e, vagy vasárnap. Nem számít az idő sem, senki sem szól ránk, ha másnap kettőig buliznk, és alszunk egész nap. Nincsenek intő szavak a napon elfogyasztott sör ellenében, és nem zavar senkit sem, ha egy szál melltartóban mászkálunk. Nem létezik „szoba-szemle”, annyi piszok és annyi szennyes edény lehet, amennyi mellett még elférünk. Órákon át feküdhetünk a padlón, pipázhatunk estétől hajnalig, hatszor is fagyizhatunk, és nem számít ki másnapos, vagy épp részeg.

Bármennyire is szeretnénk, hogy indulat- és konfliktusmentesen zajlódjon le a nyaralás, nem egyeztethető össze a béke a szabad pihenés fogalmával. Két hétig nyolc ember még akkor is képes összeveszni, hogyha már tizenhárom éve ismerik egymást. Ilyenkor alakulnak a személyes csoportok, amikben a másikat beszélik ki, és a kisebb társaság egyetértése miatt hihetjük azt, hogy csakis nekünk lehet igazunk. Volt szerencsém meghallgatni mindkét fél álláspontját egy kényes ügyben, miközben én is lelkiismeretesen győzködtem a sajátomnak vélt csoportot a magam igazáról. Végülis nem az a jó irányelv, hogy az ember elmegy szórakozni egy idegen városban, majd ismeretlenek házában tölti az éjszakát, és képtelen tájékoztatni lakótársait, hogy aznap éjjel nem látogatja meg az ágyát, és ne aggódjunk, senki nem ütötte el, vagy rabolta el őket.

Ilyenkor nehéz újra az egyensúlyt létrehozni, mert a sértettek – és ilyenkor mindkét fél sértettnek tekinti magát – nem hajlandóak önmaguk becsületét feláldozva elsőként bocsánatot kérni és békejobbot nyújtani.

Nem nehéz kitalálni, hogy a nyolc fiatal többsége lányokból áll, csupán két képviselője van a másik nemnek. Ha fiúkról lenne szó, talán még szurkolnának is egymásnak, hogy minnél többször aludjon házon kívül a társa. Azonban a lányok, nos ők az ármánykodás és a sértődés mesterei. Ha összefognak, nincs ember akinek az önbecsülését le nem csökkentenék nullára, szociális életével együtt.

Én, vagy Ő?

Az ember azóta magányos, mióta rájött, hogy önmaga irányítja életét, sorsa a kezében van. Ez akkora felelősséggel jár, amit az ember nem képes elviselni. Szüksége van fogódzkodókra. Ez lehet egy író, egy filozófus, aki leírja, szerinte hogyan kell helyesebben cselekedni, vagy hogyan találhatja meg önmagát az ember.
A lélekkeresésben segíthet egy barát is. Ő nem csak egy haver, akivel a köszönésformákat naponta kipróbálhatja, hanem az a személy, aki képes odafigyelni azokra a jelekre is, amiket az ember megpróbál elrejteni a közönség figyelme elől.
Az a legszerencsésebb, aki megtalálja magának azt a társat, aki mindegyiket magában foglalja, és aki teljes szívéből szereti és támogatja az embert. Ha az embernek sikerül meglelnie őt, és a vállára tudja hajtania a fejét, akkor mindent sokkal kellemesebbnek fog találni az életben.
Egyet viszont nem lehet elfelejteni: nem szabad elkényelmesedni. Mert lesz olyan alkalom is, hogy a társ lesz az ember, a magányos ember pedig a támaszt adó "Ő". Ha az állapot-csere megtörténik, akkor a társnak tudnia kell kompromisszumot kötni, vagy figyelmen kívül hagyni saját óhaját, habár előtte ő róla szólt minden.
Az ember úgy gondolkozik, hogy számára csak egy személy a fontos: "ÉN", pedig másoknak ő csak szimplán "VALAKI".

Halloween 2009

2009. Halloweeeen

It's over...

Nehéz összeegyeztetni a szabad pillanatomat a hangulatommal, az éberségemmel, és az internet hozzáféréssel. Tudom, alig írok mostanában. De nagyon lefoglal a tánc, amit a szalagavatóra kell csinálnunk...szerencsére már többesszámban mondhatom. Egy hete még egyedül próbáltam szervezkedni, ami igen az idegeimre ment. Konkrétan a pánikrohamot hozta ki belőlem. De mára már szerencsére akadtak segítő társak, akik még idejében rájöttek arra, h egyedül nem megy.
Hm..próbálnék vmit írni..de Szotyi teker mint az állat (mert hát mi is lenne. hörcsög létére :p) látom h szűrődik be a fény kintről..anya megy fogat mosni, és tudom h két perc, és rámszól, h irány aludni. Pedig még a táncot is át kéne vennem. Tudom h nekem kéne a legjobban tudni az egészet, de attól még szeretem ismételgetni...jha, és zenét is fel kéne tenni a telómra.
Reggel meg jóóóó korán kelek. Behívtam mindenkit 0.ra...biztos örülnek:D:D
azt hiszem Húgival lesz a reggeli mente az iskolába..ha fél6kor kell, akkor valószínű (de mondjuk Nála aztán sose lehet tudni:) de jó lenne, ha jönne, mert mutatnék neki akkor egy srácot..oké, lehet h egy ellenőr, de attól még helyes :o)...mondjuk már rég nem láttam..

És, okéoké, ott van a fogadalmam saját magamnak..nuku pasi..de a flörtöt nem zártam ki..meg amúgy is..ez még semmi:) csak egy ártatlan mosoly ;)

nha, elalszom, úgyh páá

(Sz, Te kedvedért írtam :o) )

Visszatérés

Tudom..régen írtam már.
Hiányzott is...s a lelkiismeretem sem tudott nyugodt lenni, soha.
De van, h az ember inkább magába fordul.

Jól lehet, voltak örömteli pillanatok is ez időközben.
De boldogságomat nem tudtam hogyan örökítsem meg. Számtalanszor idejöttem, h írjak pár sort lelkem vidámságáról. Végül az emlékeknek a megőrzésénél tartottam. Egyrészt reméltem, hogy folytatódik, és egy nagyobb levegővétellel írom meg az egészet. Azonban féltem, hogy ha hangot adok érzéseimnek, azok, mint a tengeren általában a széljárás, hirtelen megváltoznak. Eltűnnek az illatos felhőből, megszűnik a virágfuvallat.
Volt boldogság. A fajta, mikor nem kell másra összpontosítani, csak várjuk és lankadatlanul figyeljük mi hullik az ölünkbe. Eme órák élményteliek voltak, s erősen segítették a mosolyom visszahelyezését.
Akadt olyan nap is, mikor csak a mások örömét kívántam elnyerni. Apró csomagokat készítettem mindenkinek. Nem drágákat, nem nehezeket, csak olyanokat, amiket a magam erejéből, a szívem beleadásával tudtam megteremteni. 10 pici batyuban különféle sütemény lapult. Volt csokis, olyan Sacher fajta, örültek barátaim, családtagjaim a mézesnek, melynek puhasága és ízvarázsa mindenkit elvarázsolt. Csodálhatták a harmóniát és a bűbájt a kuglófban, melyből akadt márvány és fahéjas is, persze csak apró csokoládés meglepetéssel.
Ám szeretteim lelkét nem csak a gyermeki édességekkel nyugtattam. Volt, hogy Jézuska álarcát vettem magamra, s karácsony közepén egy hópelyhes este küldtem a békítő sorokat.
Békítettem őket is, magmat is, remélve a hosszabb s közelebbi barátságot.
Lehet, nem volt egyszerű feladat, melyet magam róttam ki, de az arcukon tükröződött boldogság vigaszt nyújtott minden fáradt percért.

Habár megpróbáltuk.. 'új' otthonunkat karácsonyba öltöztettük, fánkat új fényekkel díszítettük, itt ott apró lángocskák lélegeztek, s lobogtak..de Karácsony Szelleme idén elhagyott minket.
Nem hibáztatok én senkit. Nem lehet minden tökéletes. Az ember már csak ilyen.
S lehet h kívülről csak csak úgy tűnt, jókedv és szeretet ölel át minket, de
fesztelen pillanatok, fájdalmas pillantások, kínos beszélgetések, erőszakolt együttlétek jellemezték az idei ünnepeket.

S a harmadik..? talán.. amit sose lehet kikerülni. mostmár semmiképp se.
A vágy, ami a kedvességeket keresi, a vágy, ami együttérzésre és szeretetre hajlik.
azonban van úgy, hogy az emberek különböznek, vagy csak az életszakaszuk tér el abban a pillanatban. S olykor bármily rosszakarás nélkül is sebzünk meg másokat, míg ők hasítanak ki belőlünk egy darabot.
Hirtelen történik.Lesúlyt, mint egy farkas a sötét erdőben, s mi csak arra eszmélünk föl h ott állunk, és nézünk vissza az idő homályába..
..az idő meg forog, forog kimeríthetetlen erővel. Mi meg elszédülünk az indokok keresgélésében. S majd csak kapjuk az erős szavakat. Ne nézz hátra, csak lépkedj előre!

Nincsen semmilyen rossz dolog most az életemben. Mármint, amit nem lehet elviselni, és mosoly alatt elrejteni.
Azonban mi, emberek érzelgős lelkek vagyunk. Van, hogy egyes pillanatok, szavak, események kiragadnal minket, és számunkra megáll az idő, miközben az életünk elsuhan mellettünk. Van, hogy az okokat keressük, miközben a következmények jönnek..és elbújni nem lehet.

De akadnak apró kedvességek, vagy titkolt emlékek, melyek segítenek bennünket.
Erősnek kell lenni. Az élet senkinek sem kedvez.
Minden esemény, mozzanat egy másik lemondásával jár.
Meg kell tanulnunk megítélni azt, hogy mely pillanatban hozhatjük az egyiket előtérbe.
S ha mégis a rosszabikat választanánk, ha mégis félrelépnénk, kapaszkodjunk meg, s ne hagyjuk magunkat a mélybe rántani egy apró félrelépéssel.

Az élet megy tovább, mindenki számára, miközben egy egy lépcsőt nyújt nekünk. Mi döntjük el, h egyre feljebb s feljebb lépkedünk rajta, vagy csak időzünk egy pirinyó fokán, s csak nézzük, h a vége mint közeledik hozzánk...kitörölve más más lehetőségeket, örömöket, dicsőséget.

A magunkon való sajnálkozással csak más figyelmét vonjuk el saját feladatáról, s a világot fosztjuk meg elménktől és lelkünk különlegességétől.

Ezt teljes mértékben magamnak írtam....is....