karácsonyi hangulat...

Hiába próbálod minden egyes erőddel, hogy tökéletes és hangulatos legyen, leszarják. Családod, barátod, a környezeted. Tök mindegy, hogy karácsony van, nyugodtan süthetsz a konyhában egyedül, még az is baj lesz, hogy milyen sorrendben csinálod, habár a te munkád az egész. Probléma lesz az is, hogy több edényt használsz, így a Húgodnak sokat kell mosogatni, probléma lesz az is, hogy ideges leszel, amiért nem vették meg az összes hozzávalót a süteményhez. Gürcölsz egész nap ott, rohansz, mint egy kutya, hogy időre kész legyél, nem eszel, nem pihensz, miközben lázas vagy, hogy aztán este átutazhass a városon, csak hogy az ajándék célba érjen, de az egész teljesen hiábavaló. Nem érdekelsz másokat, nem gondolnak rád, nem veszik észre a fáradtságodat, csak üvölteni tudnak veled. Össze van zárva a család kötelező jelleggel, és rohadtul nem tud senki sem normálisan viselkedni...akkor mégis, mi a fenéért csináljuk ezt? Ha mindent rosszul csinálok, akkor minek a segítségem? Meg akarok ajándékozni valakit? Le van szarva....

..valamit rohadtul nem veszek észre, hogy miért utálnak ennyire az emberek, de ez most már nagyon nem vicces..

Figyelmeztetés ellenére...

Össze vagy zárva..mindennel, talán csak a világgal nem. Az hiányzik? Vagy csak talán az álmok..de hát azok is vannak, főleg így. Nem tudod, hogy miért van ilyen rossz kedved, de kétségtelenül változtatni akarsz rajta. Pedig van csoki, szerető ölelés, finom vacsora, gyümölcstea. De akkor is hiányzik, ügye? Úgy, ahogy már réges-rég elképzelted. Harmónia..mondják, hogy tőled függ. Te alakítod ki magadnak, olyan mértékben, amennyire csak szeretnél. Néha tényleg annyira csodálkozol magadon. Ez tényleg te vagy? Így kell élned, létezned? Miért próbálsz más lenni? Te nem ilyenre vágytál, begubóztattad magadat már megint, pedig most komolyan, őszintén megfogadtad magadnak, hogy többet nem fog előfordulni...azt mondtad, hogy vigyázni fogsz, távol fogsz állni, és kívülről figyelni..ez neked a két lépéssel hátrébb? Felesleges gondolkoznod azon, hogy miért történt ez, hisz tudtad már előre..Á, beszélhetek is neked, úgy sem fogod megérteni..vagy szívedből elfogadni. Használd már az eszed, az isten szerelmére!!!!! Ez.Így.Nem.Mehet.Tovább!!

Vigyázz, kész, ..kész? és a rajt?

Néha a kötelékek meglazulnak, esetleg néhány pillanatra elszakadnak, de a nyomuk mindig ott marad. Mindenki tisztában van azzal, hogy előbb, vagy utóbb eljön a pillanat, mikor hagyni kell a dolgokat úgy, ahogy lenniük kell, s nem szabad a változás útjába lépni. Igaz, hogy nehéz, fájdalmas, s eleinte nem megértett, de ha az ember jobban belegondol egy kicsit, akkor rájön, hogy vele sem volt annak idején másképpen. Nehéz igen, de nem kell ezért megsértődni. Szeretteink mindig is azok maradnak, a család része, akikre számíthatunk, fontosak nekünk, s rengetegszer gondolunk rájuk, de már nem a mindennapos életünk részei. Soha nem voltam még ilyen helyzetben, nem tudom, hogyan lehetne könnyebben kezelni és átvészelni, de az biztos, hogy ilyen formában ez nem megy. Ha mindenki a másikra haragszik, és még beszélni sem hajlandóak egymással, akkor a konfliktus nem fog feloldódni. Kommunikációt csatornát kellene nyitni, s azon elsimítani a dolgokat, mindenki elmondaná, hogy mi fáj neki a legjobban, esetleg kompromisszumot is lehetne kötni.

Á, hogy egy szép nap csak így el tudjon tűnni a meleg éjszakában, azt nem kívántam senkinek sem..de ez van, nincs mit tenni.

Megszoksz, vagy megszöksz, vagy mi....

Inkább eszem egy kis mandarint, az felvidít, tanulok és csinálom tovább apu ajándékát..ha még örülni fog neki..

Szabad a vers, szabad a móka, szabad a mátka csókja

Nem is tudom, hol kezdjem, annyi minden kavarog a fejemben. Jó a kedvem, s most nem is fáj a fejem! Pedig minden munkámat halasztgatom, utolsó pillanatra hagyom, de mégis annyira szép minden, szinte már az ég is felhőtlen. Egy dolgot nem értek csupán, mi a fenéért viselkednek az emberek olyan sután. Egyik menne arra, a másik amarra, dudál összevissza, mintha attól gyorsabban haladhatna. A héven a beteg véletlenül sem teszi a szája elé a kezét, hadd fertőzze csak meg a másik fejét.

Ó, ma kicsit rímelősebb hangulatban vagyok, bár addig jó, míg nem dalolok :P

Már nem is tudom, hogy min nevetek, de úgy mosolygok, mint egy kisgyerek. Csokit és mandarint eszegetek, este pedig majd pókerezek, ahol sok embert megismerhetek. Hogy csini legyek, felveszem az új magas sarkú csizmámat, mert nem kell sok métert sétálnom, max hármat.

Már én is úgy érzem, erőltetett ez az énem, úgyhogy megyek is a dolgomra, de ezt előbb feldobom a blogomra :P

Édes álmok szerető ölelésben

Boldogsággal teli minden egyes pillanat, amit azzal töltesz el, akivel a legjobban szeretnéd. Nem számít, ha öt óra alvás után fel kell kelned, mert tudod, hogy akkor láthatod, hozzáérhetsz, megpuszilhatod. Ha elég ügyes és előrelátó vagy, akkor még a mikulás ajándékot is be tudod csempészni a bakancsába. A tanulás eddig fárasztó és kellemetlen volt, de ezentúl sokkal könnyebb lesz, hiszen előtted lebeg a cél, hogy minél hamarabb befejezd, s vele lehess. Lehet, hogy a telefonszámlád az eget simogatja, de az a néhány szó a csillagokat is lehozza. Szívesen takarítasz, vagy vásárolsz, mert tudod, hogy ezzel örömet okozol. Ne kérd többet számon, hogy keveset vagytok kettesben, s kicsit nagyobb a haverokon a hangsúly, hiszen, ha végre eljön a pillanat, akkor az minden csodával felér: a fák fénnyel takaróznak, a forralt bort nektek készítik, a villamos értetek robog, s az utcazenész miattatok dalol. Az este után mosolyogva fekszel le, miközben a boldogságban úszó szemekre, s a csodálattól ámuló szájra gondolsz, s tudod, hogy ez mind miattad van. Igen, kellesz :o)

Az M betű hatása

Remegő lábbal, de hozzáfogtam, elfordítottam a kulcsot, s benyomtam a kuplungot. Többször is átvettem magamban, hogy melyik lépés után mi következik, de néha annyira nehéz összeegyeztetni minden mozdulatot, főleg, mikor az ember izgul. Lassan haladtam előre, kettesbe is olyan könnyedén váltottam, mintha egy baba fejét mozdítanám. Mikor felfelé hajtottam, egy ideig elfogott a vezetés fantasztikus érzése, s majdnem megfeledkeztem az indexelésről, de szerencsére időben észbe kaptam. A padkához nagyon lassan közelítettem, megpróbáltam egyetlen egy bokorágat sem meggörbíteni, de mégis elég közel állni a széléhez. Első feladat: pipa

A gyorsításnál az övet nem felejtettem el, egyenesen száguldottam, majd tolatásnál mind a négy irányba néztem. Az csak könnyítette a dolgomat, hogy a vizsgabiztos fütyürészett, oldotta a hangulatomat. A szlalomozásig eddig még nem jutottam el vizsgán, de most minden erőmmel azon voltam, hogy megmutassam: nekem ez is simán megy.

Miután kikanyarodtam a beálló elé, éreztem, hogy ezen múlik minden. Ha hamarabb, vagy később kanyarodok, akkor nekimegyek a láncnak, és vége..megbuktam. Olyan lassan haladtam, amennyire csak reszkető lábam engedte, megvártam a megfelelő pillanatot, majd elfordítottam a kormányt. Az autó csak gurult, gurult, jobbra-balra tekeregtem, hogy lássam, vajon mikor megyek neki az egyik bójának. Meglepő, de gyönyörűen kanyarodtunk. A kicsi autóm, és én. Mikor behúztam a kéziféket, hátranéztem a visszapillantó tükörben, és láttam, hogy elismerően bólint a vizsgáztatóm. Olyan öröm járt át engem, mikor kimondta, hogy köszönöm, ez szép volt, így kell legközelebb is csinálni, hogy majdnem felugrottam, hogy megöleljem az oktatómat.

Végül csak sikerült a rutinom :o)

Egy koppanás sem maradt utána

Rád telepszik, és teljesen beterít. Mindent megpróbál annak érdekében, hogy leterítsen lábadról. A kényszertől, hogy tartsd magad, hullámzik a tested, lassan szédülni is kezdesz. Az idő olyan lassan halad, hogy azt hiszed, kiléptél a valóságból. Gondolatok ezrei cikáznak át fejeden, újabb és újabb ötletek jutnak eszedbe, de közben a másik oldalon is rájössz valamire. /Talán még sincs minden úgy, ahogy te eddig hitted/ A szád egyre szélesebbre nyílik, az emberek komor arca irigykedővé változik át. Szépnek látod a fekete eget, hisz alulról mintha a fények pompájában úszna. /Mégse találod jó ötletnek?/ Kifelé menet a szél felkap a hátára, és könnyedén elrepít a mozgólépcsőhöz. Minden működik magától, tökéletes a rendszer. A néni sem akar a nyakadba állni, még csak fel sem löknek, akik jobban sietnének. De hiszen megállt az idő, minek bármi mással is törődni? /Ne változz vissza, hiszen végre előre néztél./ Mikor újra kibukkansz a város másik pontján, ismét fényáradatban fürödhetsz, tiéd a világ, senki sem mondja, hogy ne szállj fel a sárga csörömpölőre, hisz tudják, neked így tökéletes az utad. A téren felbukkan előtted a nemesi palota sziluettje. Mint mindig, most is élvezettel ad meleget a tudásra szomjazóknak. /Úgyis meg fog történni, mint mindig, újra és újra./

Mikor lehuppansz a komolyak elé, nem érted, ők miért nem tudják elengedni magukat, és csak egy kicsit másról, közelebbiről beszélni. Bármit is mondanak, te nagyon meggyőzően bólogatsz, biztos igazuk van. Kilépve a nagy barna tölgyfaajtón, mikor nem vár ott senki, automatikusan ráfogsz az ujjadra, pörgetnéd... de nincs ott. Itt volt az idő, elhagyott. Első arcon csapás, s így jobban fáj a jeges szélben. Megtántorodsz, szemed könnybe lábad. Egyedül hagyott. Pedig magadnak vetted, még odakint, ajándék volt, hogy ne felejtsd el, te mindig önmagadnak leszel a legfontosabb. Aztán egyszer csak rájössz, talán pont ez volt a célja, hogy erre gondolj, és ráébredj, hogy hagytad úszni magadat. /S van, amikor a legjobb csak az ablakon át bámulni./ Sosem lett volna szabad idáig eljutni, megígérted magadnak, ott és akkor a boltban. Hazajöttél..és elfelejtetted.

Többet ne.

mert gyermeki gondok nincsenek

Ma annyira gyönyörűen indult a napom. Elaludtam, így volt időm, hogy pihentessem elmémet az éjszakai tanulás után. Pont annyi ruhát vettem fel, amitől már nem fáztam, de még érezhettem a friss hideg levegő csípősségét. A köd, és a fehér takaró, ami az eget borította be, olyan hatást keltett, mintha mindannyian kaptunk volna egy nap szabadságot, amikor nem kell azon gondolkoznunk, hogy kik vagyunk, honnan jöttünk, milyen kicsik is vagyunk a világűrhöz képest.

Ma nőnek éreztem magamat. Szép barna magassarkút vettem fel a barna táskámhoz, belebújhattam a bordós kabátomba, és úgy lépkedtem a tömeg előtt, mint akinek tényleg mindene megvan az életben, teljesen elégedett magával, és bármikor szívesen rámosolyog a járókelőkre.

Ma újra olvastam. Megvettem Vándorsólyom kisasszony különleges gyermekei című könyvet még tegnap a Libriben, mert elfogott egy érzés, ami azt sugallta, hogy be kell mennem a boltba a könyvtár helyett, és vennem kell valamit, ami tényleg az enyém marad, és nem kell visszavinni három hónap után. Hallottam már erről a könyvről, még pedig ezen a linken keresztül: http://www.youtube.com/watch?v=VjgA26GsBps Sajnos nem tudok videót beágyazni, pedig most hasznos lenne. Mindenesetre amikor megláttam a könyvesboltban, nem lapoztam bele, nem néztem meg az árát, egyszerűen csak odavittem a pénztárhoz, és kiifizettem. Azóta csak ezzel járkálok, és ha csak egy megállónyit is, de olvasok. Felemelő érzés.

Ma ismét próbálkoztam a kínai étellel. Nagyon szeretem, de a gyorséttermekben szerintem sokkal zsírosabb és fűszeresebb minden, így többször fájt a pocim utána. Szecsuáni kacsát ettem zöldséges tésztával, istenien ízlett. Közben az egyik új srác, akit ma megismertem, véletlenül leejtette a könyvemet a földre. Akkorát puffant, mintha ágyú dörrent volna, a szívem pedig kihagyott egy dobbanást. Hogy nem lehet észrevenni egy szép könyvet az asztalon, én nem értem. Szerencsére nem lett baja. Hogy biztosan elkerüljem a rossz érzetet az ebéd után, vettem magamnak három narancsot, amitől nagyon boldog lettem, mivel...

..ma karácsony hangulatom volt. Tudom, hogy nincs még hó, sokan még edzőben járkálnak, én sem hordok mindig sapkát, de egye-fene, nincs megkötve, hogy mikor lehet valakinek karácsony. A narancs illatától újra a régi lakásban éreztem magamat, mikor minden este ráraktuk a héját a radiátorra, hogy kiszárítsuk a képekhez, vagy egyéb ötletes dolgokhoz, amiket ajándékba adtunk. Néhány helyen már felállították a karácsonyfákat is - a Mammutban, és a Vörösmarty téren, itthon illatos gyertyát gyújtok esténként, hogy hangulatosabb legyen a tanulás, valamint pár nap múlva fogunk hurkát enni, ami csak egyet jelenthet: nemsokára a halászlé következik! :) Amúgy kitaláltam, hogy mit fogok sütni 23-án: csokis narancsos sütit, és valami túrósat, és valami kávés-mézeset. Eddig ennyi az ötletem, de még gondolkozom.

Ma délután óta megint kisgyereknek érzem magamat. Tegnap négy órán át könyvtárban írtam a beadandómat, majd otthon este 11-ig folytattam, és végül is eljutottam a 90 %-áig. Klasszikus magyar irodalom szeminárium végén odamentem a tanárhoz, hogy elmondjam, változtattam az írásom témáján, Kisfaludy Károly helyett Mikszáthot választottam, mivel ő közelebb áll a szívemhez. A tanár döbbent arccal nézett rám, és közölte, mintha teljesen egyértelmű lenne, hogy Mikszáth a Klasszikus magyar 1.3 kurzus tematikájában lesz majd, úgyhogy írjak másról. Úgy megszeppentem, mint egy óvodás, akit leszidott az óvónéni. Hazafelé az úton végig azon gondolkoztam, hogy vajon most rosszabb jegyről indulok-e, és mikor tudom megírni a 12 000 leütésnyi esszémet. Arra vágytam, miközben jöttem fel a lépcsőn, hogy bebújhassak az ágyikómba, és kakaót ihassak. A szobám most tényleg egy menedék, ahol újra kicsi lehetek, nem kell félnem semmitől sem, nincsenek követelmények, elvárások, nem muszáj kivinnem a szennyes bögrémet, vagy reggel beágyaznom - mondjuk szoktam. Három éjszakai távollét után ma újra itthon vagyok, és nagyon tetszik! Melegség, és baráti ölelés vár itt a plüssállataim részéről, Liza az ágyam alatt horkol, karamellás tea gőzölög a jobbomon, és blogot írok a kedvenc zenéimet hallgatva, most éppen ezt: http://www.youtube.com/watch?v=1TFrO8c_kVQ&feature=BFa&list=PL843D4ECEB1CFDD22&lf=BFp

Szeretek a szobámban lenni, főleg az ágyikómba bekuckózva, ahol nem kell 21 évesnek lennem :o)

Csillámló fényhüllő

Lelki nyugalom járja át a testemet, s már-már elringat abba az állapotba, mikor mindent békésnek és kedvesnek látok. Nem zavar a köd - sőt, ilyenkor még kellemesebb a séta, hiszen frissebb a levegő -, nem tántorít el a tananyag mennyisége sem, hiszen, úgyis túl leszek rajta, addig pedig apránként kell előre haladni. Nem szabad habzsolni sem az életet, sem a tudást. Mindennek megvan a maga ideje, amit nem kell figyelnünk, hiszen úgyis érezni fogjuk, mikor elérkezett.

Egyre inkább tisztább a kép előttem, hogy mit szeretnék az élettől. Sosem fogok elszakadni a világomtól, ne is kívánja tőlem senki se, hogy valaha is kilépjek belőle, mert egyszerűen lehetetlen. Akár tetszik, akár nem, én látom a vicces figurákat a kárpitban, az arcokat a függönyön, és újabban a fehér óriás kígyókat a Dunában, amik a kacsák előtt tekeregnek le a vízen, miközben visszacsillan róluk a nap halovány sugara. Olyan, mintha gyöngyházfényű vonalakkal lenne teli a folyó, melyek a Hév zakatolásának ritmusára táncolnának. Békések, csak úgy, mint most én. Tudják, hogy eljön egyszer az a nap, mikor külön kell válniuk, ki kell sodródniuk, de addig is élvezik azt, ami nekik jutott. Hálásak, amiért együtt lehetnek, és megláthatják a természet csodáit, mely mindig körülveszi őket. Létezésükkel mosolyra fakasztják az egekben szárnyaló gondolatokat, elűzik a bánatot, és azt a csúnya gödröcskét az emberi száj szélén.

Ha minden nap láthatnám őket, akkor sosem idegeskednék, nem veszekednék, és sosem felejtenék. Egy ilyen csodára, mely a Föld e pici zugában megesett, mindig emlékezni kell.

Lelkifröccs vásárlással

Ma csajos napot tartottunk Betti barátnémmal. Zumbáztunk volna, de neki nem volt kedve, nekem pedig égett a gyomrom a nyamvadt kávétól. Bezzeg, ha lett volna forrócsoki a könyvtárban, akkor eszembe se jut cappucinot venni. Mindegy, szóval előjött belőlünk az a tipikus csajos lustaság, amikor lógni akarunk az edzésről. Bár ezt nem is annak mondanám, hanem inkább szórakozásnak, mert mai zenékre rázni magunkat az tényleg mókás tud lenni.

Sajnos mostanában mindig a Váci utcában kötünk ki, ha vásárolni hív Bettikém, és tudni kell, hogy nem éppen olcsó környék, de hát, mit lehet tenni, főleg most, hogy a Vörösmarty téren karácsonyi vásár van, muszáj arra vennünk az utunkat. Szerencsére nem voltak annyian, mint általában a karácsonyi dömping előtt, így még kényelmesen nézegethettem az árusok portékáit, és megakadhatott a szemem a forralt bor 600 forintos árán is. Kicsit sem kizsákmányolás, nem de? Sajnos kürtöskalácsot nem láttam, pedig annak az illatával mindig jól szoktam lakni. Ha jól emlékszem, tavaly 1000 forint volt egy darab.

Nagyon romantikus ott sétálni..persze, úgy jobb lenne, ha egy fiúval tehetném ugyanezt, de Bettivel is nagyon tetszett. Sőt. Jó volt beszélgetni. Hát persze, hogy azért mennek vásárolni a csajok, mert közben a pasikról beszélgethetnek. Most pedig különösképpen. Ne haragudjatok, de mindenkire ráférne egy kis illemtan. Miért van az, hogy a lány fut a fiú után? Mert, hogy elvárja. Ő nem közeledik, megvárja, míg a lány már addig ül görcsbe szorított lábakkal, remegő hassal a telefonja előtt, míg már levegőt is alig tud venni, de mivel senki se hívja, ezért persze, hogy megteszi az első lépést. Ő helyette. Nem értem én a pasikat, annyira nem valóak hozzánk, nem kellenek, hiszen úgyis elveszítjük egy idő után, mert nekik több, és jobb kell, vagy csak már elég volt, és ráuntak az aktuálisra. Ma úgy fél tucat srác mért végig minket úgy, hogy közben a barátnője kezét fogta...Eszméletlenek..ők, ti, mindenki. Mi meg reménytelenül várjuk az igazit, aki tökéletes lesz, aki tényleg elhív randira, kettesben marad velünk, és fontosnak tartja a válaszunkat.

A női léleknek férfi ölelés kell, de ha az nincs, akkor jöhet a legjobb barátnő, és a bankkártya..ma már csak ilyen egyszerűen.

Amikor lélekben másfelé járok..

Ide szeretnék eljutni..











és igen, ez Skócia.

Magányos Bagoly

Nem segít sem a babapiskóta, sem a Disney zene, vagy a finom karamellás tea a szomorúság elűzésében. Egyedül vagyok itthon, ráadásul tanulnom is kell..kellene..kell. Nyamvadt vizsgaidőszak, buta suli. Amikor leköt, megbilincsel és nem enged el sehova sem, akkor nem szeretek tanulni. Tényleg magányos dolog.. egyedül kell könyvtárazni, itthon a gép előtt beadandót írni, a héven olvasni, az egyetemen a folyóson az anyagot átnézni. Szociális ember vagyok, és ez ilyenkor szinte megöl. Ölelésre, kedveskedésre, szép szavakra vágyom. Akkor talán menne. De így..
Próbáltam valahogy enyhíteni a depressziómon, néztem Revenge-t, How I met-et, olvasgattam a neten, kutyáztam és persze ettem. úristen, annyit ettem, hogy már nagyon fáj a pocim.
Most jött haza apa, és mit hozott? Barackos gumicukrot, nyamiii :) Igaz, a gyomrom nem bírja, de olyan finoooooom, nem?

Tudom, a fontos dolgok fontosabbak, de miért kell ennyire szigorúan csinálni mindent?

Pénzt ajándékba?

Jól érzem most magamat. Heti háromszor bulizom, rengeteg emberrel találkozom, még annyiszor több sört iszom, tanulom az angolt külföldi hallgatókkal, keveset, de már dolgozom is, mint említettem, hétvégenként főzök valami finomat, járok bevásárolni, és sajnos két kézzel költöm a pénzemet. Ahogy anyu mondta: a szépségért, kislányom, meg kell szenvedni - ezt itt úgy mondanánk, hogy a szórakozást, kedvesem, biza' meg kell fizetni. De ki tudna lemondani egy éjszakai gyrosról, egy gyömbérsörről, egy kiöltözős bálról, a Twilight új részéről a moziban, a zumbáról, egy gyönyörű szép Zara-s kis feketéről és még sorolhatnám? Hát, én most sehogy :P Nem lenne persze ez baj, ha mellette többet keresnék, ha nem herdálnám el a nyárra félre rakott ösztöndíjamat, és ha nem most jönne a szülinap-dömping, valamint a karácsony. By the way, ki kéne találnom, hogy mit süssek, és mit vegyek. Ötletek? :o) Mézeskalácsot idén nem szeretnék, tavaly és előtte is több mint kétszázat készítettem, az előtt kuglóf volt, meg gyümölcskenyér, előtte pedig torták. A pici száraz teasütiket nem szeretem, úgyhogy azokat biztos nem sütök. Esetleg megint csinálhatnék valamilyen vegyes tálat, amiben van mézes-diós, gyümölcsös, túrós, csokis meglepetés? De mik legyenek, nagyobb torták, vagy felszeletelt sütemények, esetleg muffinok? Jó lenne most inkább különleges édességet adni. A Bonbonokig nem jutottam el a cukrász suliban, bár itt a könyv hozzá, azt mégsem csinálnék, meg amúgy is, azok picik, hamar elfogynának. A beigli szóba sem jöhet, Mami rengeteget készít minden évben. És az ajándék? Egy közöset vegyek anyuéknak, vagy mindenkinek kis apróságot külön-külön? Nehéz ez...
És Bencének..? Tényleg az a legnehezebb, mikor nem ismersz valakit, és úgy kell megajándékoznod. Jó, nem kell, de szeretném. Valamivel..csak mi legyen az?

Emlékszem, régen mennyivel könnyebb volt. Mikor Barbival fogtuk magunkat, és nekiláttunk ezernyi dolgot készíteni dekupázs-technikával, vagy festettünk valamit, esetleg agyagoztunk. Volt egy év, mikor gyertyát öntöttünk, az tényleg tetszett mindenkinek. Akkor még minket is meg tudtak lepni, és persze mindig örültünk akár egy Barbie-nak, akár egy társasnak, vagy egy új pulcsinak. De ma máááár :) Nagynénim megkérdezte, hogy mit kérnék Karácsonyra, én pedig ajándékutalvánnyal és pénzzel válaszoltam. Hát valamiből csak fizetni kell a kocsmatúrákat :P
De minek örülnék leginkább? Élményeknek, és azokon készített képeknek, emlékeknek. Meg akarom ismerni, látni akarom a világot. Ha vége lesz az egyetemnek, biztos, hogy nem maradok itthon. Muszáj mennem. Még nem tudom, hova, de éreznem kell a napfény sugarait a világ különböző pontjairól.

Fakanállal és pennával

Olyan jó érzés hasznosnak lenni. Mondjuk eddig sem volt baj azzal, hogy találjak valami segítőkész feladatot, amivel sokaknak segíthetek, de a mostani elfoglaltságom határozottan közösségépítő: újabban főzök. Én, bizony. Meglepő fordulat, de nagyon élvezem. Nem csak az a része izgalmas, amikor kitalálom, hogy éppen mi lesz a hétvégi ebéd és a desszert, de jó látni azt is, hogy az áthívott embereknek mennyire ízlik a főztöm. Múlthéten baconös tejszínes csirkemellet csináltam hagymás tepsis krumplival. Az előbbi nagyon jól sikerült, nem volt se száraz, se kemény, nem is sóztam el, szóval egyszerűen csak tökéletesre sikerült. A krumplival már nem ez a helyzet, több dolgot is elrontottam - talán nem követtem figyelmesen a tv-s receptet -, de főtt krumpli lett belőle, úgyhogy életmentésként tettem rá egy kis tejszínt, ami tényleg pozitívan segített rajta. Nem lett egy kalóriaszegény adag, azt meg kell hagyni, de sec-perc alatt elfogyott. Hatan voltunk, hat csirkemellet is vettem, de még így sem volt elég. Mondjuk, lehet, hogy nem kellett volna annyira elhúzni a főzést (délre terveztem, de csak fél ötre értünk haza, így estebéd lett). Ráadásul mindenkinek azt mondtuk, hogy üres hassal jöjjön. Az eredménye az lett, hogy az édességnek szánt palacsintát még a főétel előtt megették a bosszús nézésem ellenére is. :o) De kaptam érte sok-sok puszit, úgyhogy megbocsátottam.

Most éppen lecsót készítek - remélem nem lesz túl puha, bár én úgy jobban szeretem. Nagyon egyszerű recept, nagyon finom étel és még nagyon egészséges is - e hármasság jellemzi. Valószínűleg most csak pudingot csinálok másodikként, mert megyek ma moziba, zumbázni, aztán pedig megint bulizni, így nem lenne időm sütögetni, pedig egy jó kis brownie-t szívesen összedobnék :)

Shakespeare-ből Pitagorasz

Szociolingvisztikán vettem észre, hogy két fiú látogatja csak az órát. Nem azért van így, mert a többi esetleg link lenne (néha a lányok lustábbak felkelni, vagy csak elmennek vásárolni - de persze nem tapasztalatból mondom), hanem mert az egész évfolyamon hat srác van összesen. Hatvan lány és hat fiú. Kiváló felosztás - mondhatnánk, bár én jobban örülnék, ha több ellenkező nemű is beiratkozna, de ez van :o). A lényeg most itt nem is barátsági dolog, hanem sokkal érdekesebb.

Kíváncsi lennék, hogy klasszikusaink - Arany, Petőfi, Csokonai, és a többiek - mit szólnának ahhoz, hogy magyar szakra tízszer több lány jár, mint fiú. Nem akarom magunkat diszkriminálni, félreértés ne essék, de ha megnézzük a magyar kánont, akkor sokkal több férfi szerzőt találunk, mint nőit. Ez persze annak is betudható, hogy a gyengébbik nemet nem engedték iskoláztatni komolyabban, de hát, akkor is megszokott (volt), hogy a férfi írja a verset, a regényt, ő olvas fel a társaságban. Most pedig? A férfiakat a számok kerítették hatalmukba.. Nem csak egyszerűen munkakapcsolatban állnak egymással, á, dehogy, hanem már az egész életüket átszövik a számok, aszerint is választanak barátot. Ha megemlítem, hogy én a szövegek imádója vagyok, akkor máris látom a szemükben azt a furcsa kifejezést, mely a szánalomra, és a lebecsülésre utal.

A magas kultúrára már nincsen szükség - ezzel a kormány is egyetért, hiszen elvonta a támogatás nagy részét a kulturális intézményektől, így nagyjából húsz százalékkal kell csökkenteni az alkalmazottak számát. Hova fogunk jutni, hogy ha tényleg a matematika, nha meg később a robotok fogják uralni csöppnyi világunkat? Kelle-e egyáltalán a könyvtár? Egyetemi hallgatókon kívül, kik a vizsgákra készülnek, már alig látogatják. Épp a héten kérdeztem közgázos diákokat, hogy voltak-e már ott. A válasz természetesen nemleges volt, ráadásul hozzáfűzték, hogy olvasni sem olvasnak soha, és nem értik, én miért szeretek.

Ezek után mit várjak a jövőmtől? Már megszoktam, hogy az írásra általában negatívan csodálkoznak rá, de hogy azt sem lehet tudni, vajon lesz-e olvasóközönség, az szerintem tényleg súlyos probléma. Ha nem lesz egy olyan Széchenyink, aki a tudomány mellett a művészetet támogatná, akkor ki fogja? Van egy olyan érzésem, hogy életem végégi a mekiben fogok dolgozni, hiszen közgazdasági végezettségem nem lesz, csupán egy bölcsészes, amit tudom hova rakhatok..

Komolyan :o)

Oh, és mindenkinek kívánom, hogy ha csak egy másodpercig is tart, de találják meg azt, aki kiváltja ezeket az érzéseket. Tényleg hiszem azt, hogy azért élünk, tanulunk, hogy aztán megtaláljuk a boldogságunkat. Ez, itt kezdődik :o)

Mintha..

Sokáig azt hittem, az az én utam, az előre megbeszélt ösvényem, amin haladnom kell életem végéig. Nem övezte volna semmilyen varázslat, egyszerű, de biztonságos lett volna.
Nem tudom, kinek köszönhetem, és azt sem, hogy mivel érdemeltem ki, de úgy érzem, hogy rátaláltam arra az útra, amit nekem kell járnom. Hogy biztonságos, eltéveszthetetlen-e? Azt nem tudom, azonban annyi csodát rejt, mellyel eddig életemben még nem találkoztam. Két ember találkozása nem hat ki a világra, viszont egymás életét gyökerestül megváltoztatja.

Most kezdem el érteni, hogy hogyan születhettek a mesék. Az biztos, hogy nem légből kapottak voltak.. :o)

nincs többé olyan, hogy BFF..

Álnokok, hazugok, szemetek, átvernek, kihasználnak, kibeszélnek, áttaposnak, porba tipornak, lehúznak. Ha bajban vagy, sosem keresnek, ha számon kéred tőlük, nagyot pislognak. Komoly dolgokról ők biza' nem beszélnek, mert minek is, olyan úgy sem létezik. Ha történik Veled valami, akkor csak egyszerűen elhagynak..mert azt könnyű, nem kell úgy foglalkozni a problémáiddal. Te pedig ott egy évtizednyi ismeretség után, és pislogsz, mert nem érted, miért nem írnak, hívnak, miért törölnek, miért hagynak ki a programokból. Aztán egyszer rádöbbensz.. így már nem kellesz.. rájöttél, hogy milyenek ők valójában, és ezt nem szeretik.

Tényleg sosem gondoltam volna, hogy ilyen megtörténhet..általánosban még annyira egyszerű volt minden..úgy hittük, hogy mindig is barátok maradunk..de mindennek el kell múlnia egyszer. Csak ne lenne ennyire nehéz..és ne fájna ilyen piszkosul...

Most nem szeretnék egyedül lenni

Amikor az ősz nem is olyan szürke..

Most csak az aranyló faleveleket látom, ahogy átcsillan rajtuk a napfény kósza sugara. Ahogy fújja őket a szél, úgy szállnak a magasba, egyre feljebb és feljebb, már-már egy szabad madárnak képzelve magukat. A fa, az életet adó fa nagyon büszke. Ő hozta létre ezeket a színeket minden erőfeszítés nélkül. Csak egy kis vízre és napra volt szüksége, és persze rengeteg szeretetre, de ha ennyi veszi körül, akkor érthető, hogy miért játszik a színekkel olyan bátran, merészen és legfőképpen vidáman. Az arra járók, bármennyire is gondolataikba mélyedve lépkednek ütemesen, nem maradnak a hatása nélkül: arcuk egy csapásra kivirul, ha pedig már amúgy is boldogok, akkor csak még jobban megédesíti a pillanatot.

Változás

Nem tudom, hogy már mit gondoljak, nem tudom, hogy mit érezzek. Pár pillanat alatt annyit változhat az ember, hogy a végén nem képes követni még önmagát sem. A világ fenekestül megfordult, görbült erre is, meg arra is, s lassan tejesen el fogok tévedni. Mindenképpen pozitív dolog ez, még akkor is, ha amúgy negatív, mert ilyenkor lehet a leginkább tanulni magunkról, az életről, a dolgokról, hogy hogyan működnek. Érdekes lesz, majd meglátjuk :o)