Tepsis Raffaello

Hagyomány nálunk, hogy ha a barátnőimmel találkozunk, akkor a házigazda süt valami finomságot az édesszájúak nagy örömére. Mindig kipróbálunk újabb és újabb ötletes recepteket, de a Raffaello az, amelyik a szívünkbe zárta magát.

Egy csütörtök este..

- Szia Tálib! Ne haragudj, de késni fogok a csapattalálkozóról, ma sem bírtam időben elkészülni. Hova is megyünk a Pincebuli előtt?

- Áh, a Mélypontba! Remek! Ott úgysem voltam még!

Miután letettem a telefont, a jó közlekedésnek köszönhetően - nem kerültem dugóba sem a hévvel, sem a metróval - , negyven perc múlva érkeztem meg a Károli BTK kapuja elé. Nem lehet eltéveszteni: Hatalmas, nehéz, mintás faajtó. Ha valakinek még így sem sikerül megtalálnia, akkor az előtte álló lelkes, és szorgalmas diákokból következtethet a hollétére, akik csak "friss" levegőért lépnek ki az utcára a nap közepén.

A Karib tenger kalózai, vagyis a narancssárgába öltözött gólyák alkották a csapatomat négy teljes napig. Talán a versenyszellem, a színdarab, vagy csak a közös lakás miatt, de annyira összenőttünk, hogy megpróbálunk kihasználni minden adandó alkalmat a találkozásra.

Így kerültem egyik csütörtök este a Reviczky utcába. Fél nyolckor találkoztam a többiekkel, majd csoportosan átvonultunk a Mélypont nevű sörözőbe. Nem terveztük hosszúra a Macifröccs iszogatását, hiszen aznap kilenc órától kezdődött életünk első Pincebulija. Miután beszámoltunk egymásnak az egyetemről szerzett tapasztalatainkról, közösen sétáltunk vissza az iskolához. Pozitívan csalódtam, mikor beléptem a belső udvarba: szemmel láthatólag minden újonc eljött, hogy megcsodálja a táborról készült videó-összeállítást. Hozzánk hasonlóan, mások is vidámabb állapotban kerültek oda az este, bár nem biztos, hogy a Macifröccstől. Az eufórikus hangulatot a csípős levegő, és a derengő fény is elősegítette. Nem kellett sokat várnunk a szabadban, mire a filmet elindították. Több mint öt percen keresztül a népes társaság egy irányba szegezte szemét, mosolyra nyitotta száját, és alkalomadtán magasba lendítette kezét. Volt egy pillanat, mikor többen egy tánc miatt keltek fel kényelmes helyükről. Ekkor szólalt meg az 'I need a hero' című szám. Pár percig csak álltam a kivetítő mellett, és kameralencsén át figyeltem a visszaemlékezést az arcokon. Boldog fiatal arcokat, akik örülnek, hogy egy ilyen közösségi programban vehettek részt.
A filmnézés után osztották ki a gólyatábori nyereményeket. Én is azok közé tartozom, akik átvehették a díjakat, ugyanis a Karib tenger kalózai lett a második helyezett szeptember 3-án.
A díjunk italkuponokból állt, ami elősegítette a későbbi hangulatot is. Azonban még mielőtt élvezhettem volna Dj. Jabin zenéjét, körbejártam a színtereket, és amit lehetett, azt lefotóztam. Nemcsak a cikk, hanem magam miatt is. Nincs jobb dolog egy szomorú délután otthon elővenni a képeket és nézegetni azokat.
Az éjszaka hátralevő felét a sörért való sorban állás, vagy a vidám táncolás határozta meg. Bár én már egy körül hazamentem, úgy hallottam, hogy egyesek hajnali ötig bírták ezt a körforgást. Végül is volt minden, ami egy jó estéhez szükséges: alkohol, barátok és RnB.
Az már más kérdés, hogy milyen másnap fölkelni és visszamenni az egyetemre. De már csak tanulni.

Róla

Egyszerűen imádom. Komolyabban szeretem. Szerelmes vagyok minden egyes porcikámban, a lábujjhegyemtől a fejem búbjáig. Megáll az idő, ha a szemembe néz, megremeg a lábam, ha hozzám ér, melegség tölt el, ha rám mosolyog, és kihagy a szívem dobbanása, ha megcsókol. Mintha egy saját világ alakult volna ki számunkra, mikor azt mondja "szeretlek". Amikor nevet, minden könnyebbé válik, és ha örül valaminek, a világ összes boldogsága tükröződik az arcáról. Küzd azért, amit egyszer elhatározott, tűzön vizen át, néha-néha, szinte már gyakrabban 'csicsuval' és 'captain amerikával' megszakítva. A munka kedvének csak a lustasága szab határt, de egy kis noszogatással azon is lehet segíteni.

Szeret elmerengeni a csillagok alatt, vagy csak egy falevéllel játszadozni a parkban. Örül, ha elvihet egy bálba, és felveheti a fekete ingjét. Szeret a kedvemben járni, apró kedvességekkel meglepni. Mellette egyszerre érzem magamat szerelmesnek, vidámnak, élettel telinek, fontosnak, gyereknek és felnőttnek.

Az életem üres, és értelmetlen lenne nélküle.

De Ő megtalált, és várt. Várt egy hosszú évet, míg rájöttem, hogy szeretem. És most már tudom. Tudom, hogy Ő az, akire szükségem van, és akit szeretni fogok egy életen át. Mert Ő nekem minden: a vágyaim, az álmaim, a céljaim, a társam, és a szerelmem.

És egyszerűen imádom. Komolyabban pedig, tényleg, halálosan szerelmes vagyok belé.

Lelkesen és buzgón indultam neki...

.. de aztán szembetaláltam magamat a Neptunnal...

Mozogjunk együtt!!

Minden hétvégén, vagy legalábbis kéthetente szervezni kellene közös táncolást a városnak. Vagy legalább a kerületnek. Hiányzik a mozgás. Mikor a véred felpezsdül, tested felmelegszik, érzed, hogy a csoport együtt lép, emeli karját, ugyanakkor veszi a levegőt. Minden alkalommal lehetne egy témára táncolni, öltözködni. Imádnám, ha lenne jazz, hippi, tango, disco, vagy akár csak utcatánc! Sokkal boldogabb lesz tőle az ember. Gólyatáborban minden nap, mikor megszólalt az I need a hero, le kellett futnunk a térre, és el kellett táncolnunk a betanult lépéseket. Naponta ötször, akár nyolcszor is.
Rúgjuk fel a szabályokat, felejtsük el a szürke hétköznapokat, a kliséket, a néma embereket, mogorva néniket!! Nem számít ki honnan jött, ki hány éves, tud e táncolni vagy sem. Mondjuk ha megszólal a harang, vagy egy autó dudál, akkor mindenki táncoljon!!
Mennyivel egyszerűbb lenne, mennyivel boldogabbak lennénk!

Balaton - Siófok

2010. július 21.

Nehezemre esik az írás. Érzem, hogy a gravitációs erő húz a föld felé. Nem bírok mozogni sem. Éhes vagyok. Könnyű azt mondani, hogy főzök valamit és azzal csillapítom a... A pipa fölborult. Épp most, és természetesen rá Kriszti gépére. Ügyi vagy Kacc. Szerencsére a szén csak még egy lyukat ütött az abroszon.A fényképezőnek kutya baja, a kormos kinézetet leszámítva.

A fáradtságra visszatérve, tegnap előtt 12 órás buliban volt részünk. Persze nem így terveztük, de Siófokon kinek sikerül a napi-tervek szerint cselekednie?

Ha így visszagondolok, láthatóak voltak már akkor is a jelek. 8-kor indultunk el innen. Már előtte három órával azt beszéltük, hogy hamar át kéne utazni a szomszéd városba, hogy legyen időnk körül is nézni. 7 órakkor még mindenki ült az asztalnál, és pipáztunk. Miután nagy nehezen kiléptünk a kapun, és lesétáltunk a megállóhoz, nyugodt szívvel ültünk, és vártuk a vonatot. 9 után 10 perccel jöttünk rá, hogy rosszul néztük a menetrendet, és nem Nagykanizsa, hanem Budapest felé megy a szerelvény. A mi járatunk 11kor jött volna. Mint hogy várni nem tudtunk, átbandukoltunk a buszhoz, ami rövid időn belül meg is érkezett.

Siófokon az élet a költekezésről szól. Egymás hegyén-hátán terülnek el az éttermek, bárok, szórakozóhelyek. A sétálóutca fények áradatában úszik. A véndég, turista, vagy csak alkalmi látogató joggal érezheti magát úgy, mintha a nyaralók paradicsomába csöppent volna.

Igényes helyet választottunk az italozáshoz. Egyet fizet kettőt kap koktél akció miatt bátran rendeltünk alkoholos frissítőt. Idén egy új kedvencet találtam magamnak. Bacardi Razz Sprite-tal felönve igazi gumicukor ízt kölcsönöz önmagának.

Miután a pénztárcánk könnyebb lett, mi meg kissé bódultabb állapotba kerültünk, elindultunk a Coke Club felé. A táncparkett nagyban hasonlított pesti testvérére, hiszen itt is a hering érzéssel kellett volna megbarátkoznunk. S mivel nem voltunk olyan hangulatban, hogy izzadt testekhez dörgöljük a sajátunkat, így a Karaokee bárt választottuk. Egész éjjel ott énekeltünk. Elhangzott a Summer of 69, Ha az életben, Csókkirály, valamint a 67-es út is.

4:45-ös vonattal kívántunk hazamenni, ezt a tippet adta egyik ismerősünk, aki gyakran jár le Siófokra. Azzal a szándékkal, hogy véletlenül se késsük le a vonatot, már félkor ott toporogtunk kissé részegen az állomáson. A félreértések elkerülése végett, megkérdeztünk egy kalauzt, vajon melyik vágányról indul Pest felé a szerelvény. Sajnálattal közölte, hogy az - mint mindig - 4:15-kor hagyta el ezt a várost. Megköszöntük a kedves bácsinak, és gondolatban a jól informált barátnőnknek is az útbaigazítást. Nema adtuk fel, hiszen pár lépésnyire tőlünk helyezkedett el a buszvégállomás. Megkerestünk egy sofőrt azzal a kérdéssel, hogy tudja-e, melyik jármű érinti Szabadifürdőt. Állítása szerint az ő busza, ami öt perc múlva indul az ötös megállótól. Örültünk mi a fejünknek, hogy nem kell sokáig várni, és hamar otthon is lehetünk már a pihe-puha ágyban, mivel már mind éreztük a több órás bulizás mellékhatását. Nyugodtan, mit sem sejtve megvettük a jegyünket, elfoglaltuk a hátsó üléseket, és félig alvó állapotban hagytuk magunkat elszállítani. Áthaladtunk Balatonszabadin, de tudtuk, hogy nekünk nem ez a falu kell, még ha hasonló is a neve a milyénkkel. Bíztunk benne - habár semmi ismerőset még nem láttunk -, hogy a buszunk körbe megy, és hátulról közelíti meg a végcélunkat. Tévedtünk. Azonban ezt nem akartuk egy jó ideig bevallani. Nem számított, hogy a pusztába haladunk, átmegyünk a Sió-csatornán, és folyton az ellenkező irányba tartunk, mint amerre mennünk kellett volna. A pánik akkor uralkodott el rajtunk, mikor már jó ideje a Balatont sem láttuk. Akkor döntött úgy Seri, hogy megkérdezi a sofőrt, hol a búbánatban vagyunk, és miért nem arra tartunk amerre mi szeretnénk. Válaszul csak azt kaptuk, hogy ez a busz nem áll meg Szabadifürdőn. Köszönjünk kedves sofőr úr....

Leszálltunk Siójuton, ami csak a semmi közepét jelentette. Nem volt se kút, se bolt, így fáradtan, éhesen és szomjasan vártunk hajnali öttől hatig, hogy a busszal visszamehessünk Siófokra. Addig a kis faluban felfedeztünk egy kőnövényt, varjúállatokat, egy ládát, amit ürítenek minden hétfőn és csütörtökön (így nagyon hasznosnak bizonyult volna, ha valaki már nem bírja ki sokáig), valamint találkozhattunk Chuck Norris mellszobrával is.

Siófokon többször is megkérdeztük, hogy biztosan jó nekünk a busz, és miután többször is igent mondtak, bátran felszálltunk, majd megérkeztünk kis városunkban.

8kor végül ágybakerültünk, és aludhattunk egész nap.

összegezve: jó éjszaka volt. Elmondhatom már én is, hogy 12 órás bulin vettem részt

Balaton - Chapter 2

2010. július 18.

Immár Szabadifürdőről írok, este negyed nyolckor. Mellettem a sajtos, baconos virslik pirulnak vörösre, mennyei illattokat kioldva magukból. Egy szinttel lejjebb a sajtos kukoricák süttetik testüket, hogy aztán lágyan és omlósan a tányérunkra kerüljenek. Táborozók álma ez az étek. Nem kell hozzá sok sütni való, csupán egy kis kenyérke a rágcsálás kedvéért.

A mai nap kirándulásnak minősíthető utazással telt el. Füredről kellett átjönnünk ide, a Déli partra, s minthogy nem akartuk megkerülni a Balatont, a komp segítségét választottuk. Ehhez viszont Tihanyig buszoztunk. Szerencsénkre éhséget eloszlató lángossal kínáltak minket, csekély összeg ellenében. A hajózás idején a fényképezkedést találtuk a legérdekesebbnek, hiszen egy „pesti gyerek” ritkábban használ vizi eszközt, a Dunát átszelő hidak csoportja mellett.

.....

Szimpla érzés

2010. július 17.

Azt mondják, hogy ha az ember képes bármire, akkor valóra válthatja az álmát. De mi van akkor, ha nem akarja? Ha az az álom az ellentetje annak, amit kíván?

Nap mint nap szembe kell néznem azokkal a jelenetekkel a fejemben, amiket nem kívánok megvalósítani. Akkor mégis, miért játszódnak le? Szenvedés. Csak ez marad utána. Éjjel verejtékezel, forgolódsz, akár még sírsz is. Miért? Éppen elég szörnyűségeket kell átélned nappal is.

Elég. Ez nekem nem kell. Vidámságokat akarok, szeretetet, nevetést, szerelmet, összebújást, melegséget. Nem pedig attól félni, hogy egyedül maradok.. és ez senkit sem érdekel.

Napról napra boldogtalanabbnak érzem magamat. Nem ér..

Mérges vagyok. Már kicsit sem érzem azt, hogy létezem, vagy hogy egyáltalán fontos lennék. Annyira össze vagyunk zárva ketten, hogy Neki felüdülést jelent, ha mások között lehet. Érek én még valamit??

Balaton

2010. július 16.

Balaton. Térdig érő víz, delfin alakú vizibicikli, alacsonyan szálló felhőket idéző hattyúk, buborékot fújó kislányok, vizipisztolyt viselő kisfiúk, csillogó és színes árukat kínáló bazárok. Ezek a pillantok villanak fel egy magyar ember fejében, mikor meghallja a „lélek-frissítő” szót. Hiszen nem másért megyünk mi a Balatonra, mint kipihenni az élet fáradalmait, elfelejteni a szürke hétköznapokat, vékonnyá tenni a pénztárcánkat, valamint együtt bulizni a régi iskolatársakkal. Nincs annál jobb, mint pár forinttal a zsebünkben, nyolcan egy másfél szobás kis nyaralóban élvezni a napsütötte órákat. Nem kell tudnunk, hogy hétfő van-e, vagy vasárnap. Nem számít az idő sem, senki sem szól ránk, ha másnap kettőig buliznk, és alszunk egész nap. Nincsenek intő szavak a napon elfogyasztott sör ellenében, és nem zavar senkit sem, ha egy szál melltartóban mászkálunk. Nem létezik „szoba-szemle”, annyi piszok és annyi szennyes edény lehet, amennyi mellett még elférünk. Órákon át feküdhetünk a padlón, pipázhatunk estétől hajnalig, hatszor is fagyizhatunk, és nem számít ki másnapos, vagy épp részeg.

Bármennyire is szeretnénk, hogy indulat- és konfliktusmentesen zajlódjon le a nyaralás, nem egyeztethető össze a béke a szabad pihenés fogalmával. Két hétig nyolc ember még akkor is képes összeveszni, hogyha már tizenhárom éve ismerik egymást. Ilyenkor alakulnak a személyes csoportok, amikben a másikat beszélik ki, és a kisebb társaság egyetértése miatt hihetjük azt, hogy csakis nekünk lehet igazunk. Volt szerencsém meghallgatni mindkét fél álláspontját egy kényes ügyben, miközben én is lelkiismeretesen győzködtem a sajátomnak vélt csoportot a magam igazáról. Végülis nem az a jó irányelv, hogy az ember elmegy szórakozni egy idegen városban, majd ismeretlenek házában tölti az éjszakát, és képtelen tájékoztatni lakótársait, hogy aznap éjjel nem látogatja meg az ágyát, és ne aggódjunk, senki nem ütötte el, vagy rabolta el őket.

Ilyenkor nehéz újra az egyensúlyt létrehozni, mert a sértettek – és ilyenkor mindkét fél sértettnek tekinti magát – nem hajlandóak önmaguk becsületét feláldozva elsőként bocsánatot kérni és békejobbot nyújtani.

Nem nehéz kitalálni, hogy a nyolc fiatal többsége lányokból áll, csupán két képviselője van a másik nemnek. Ha fiúkról lenne szó, talán még szurkolnának is egymásnak, hogy minnél többször aludjon házon kívül a társa. Azonban a lányok, nos ők az ármánykodás és a sértődés mesterei. Ha összefognak, nincs ember akinek az önbecsülését le nem csökkentenék nullára, szociális életével együtt.

Én, vagy Ő?

Az ember azóta magányos, mióta rájött, hogy önmaga irányítja életét, sorsa a kezében van. Ez akkora felelősséggel jár, amit az ember nem képes elviselni. Szüksége van fogódzkodókra. Ez lehet egy író, egy filozófus, aki leírja, szerinte hogyan kell helyesebben cselekedni, vagy hogyan találhatja meg önmagát az ember.
A lélekkeresésben segíthet egy barát is. Ő nem csak egy haver, akivel a köszönésformákat naponta kipróbálhatja, hanem az a személy, aki képes odafigyelni azokra a jelekre is, amiket az ember megpróbál elrejteni a közönség figyelme elől.
Az a legszerencsésebb, aki megtalálja magának azt a társat, aki mindegyiket magában foglalja, és aki teljes szívéből szereti és támogatja az embert. Ha az embernek sikerül meglelnie őt, és a vállára tudja hajtania a fejét, akkor mindent sokkal kellemesebbnek fog találni az életben.
Egyet viszont nem lehet elfelejteni: nem szabad elkényelmesedni. Mert lesz olyan alkalom is, hogy a társ lesz az ember, a magányos ember pedig a támaszt adó "Ő". Ha az állapot-csere megtörténik, akkor a társnak tudnia kell kompromisszumot kötni, vagy figyelmen kívül hagyni saját óhaját, habár előtte ő róla szólt minden.
Az ember úgy gondolkozik, hogy számára csak egy személy a fontos: "ÉN", pedig másoknak ő csak szimplán "VALAKI".

Halloween 2009

2009. Halloweeeen

It's over...

Nehéz összeegyeztetni a szabad pillanatomat a hangulatommal, az éberségemmel, és az internet hozzáféréssel. Tudom, alig írok mostanában. De nagyon lefoglal a tánc, amit a szalagavatóra kell csinálnunk...szerencsére már többesszámban mondhatom. Egy hete még egyedül próbáltam szervezkedni, ami igen az idegeimre ment. Konkrétan a pánikrohamot hozta ki belőlem. De mára már szerencsére akadtak segítő társak, akik még idejében rájöttek arra, h egyedül nem megy.
Hm..próbálnék vmit írni..de Szotyi teker mint az állat (mert hát mi is lenne. hörcsög létére :p) látom h szűrődik be a fény kintről..anya megy fogat mosni, és tudom h két perc, és rámszól, h irány aludni. Pedig még a táncot is át kéne vennem. Tudom h nekem kéne a legjobban tudni az egészet, de attól még szeretem ismételgetni...jha, és zenét is fel kéne tenni a telómra.
Reggel meg jóóóó korán kelek. Behívtam mindenkit 0.ra...biztos örülnek:D:D
azt hiszem Húgival lesz a reggeli mente az iskolába..ha fél6kor kell, akkor valószínű (de mondjuk Nála aztán sose lehet tudni:) de jó lenne, ha jönne, mert mutatnék neki akkor egy srácot..oké, lehet h egy ellenőr, de attól még helyes :o)...mondjuk már rég nem láttam..

És, okéoké, ott van a fogadalmam saját magamnak..nuku pasi..de a flörtöt nem zártam ki..meg amúgy is..ez még semmi:) csak egy ártatlan mosoly ;)

nha, elalszom, úgyh páá

(Sz, Te kedvedért írtam :o) )

Visszatérés

Tudom..régen írtam már.
Hiányzott is...s a lelkiismeretem sem tudott nyugodt lenni, soha.
De van, h az ember inkább magába fordul.

Jól lehet, voltak örömteli pillanatok is ez időközben.
De boldogságomat nem tudtam hogyan örökítsem meg. Számtalanszor idejöttem, h írjak pár sort lelkem vidámságáról. Végül az emlékeknek a megőrzésénél tartottam. Egyrészt reméltem, hogy folytatódik, és egy nagyobb levegővétellel írom meg az egészet. Azonban féltem, hogy ha hangot adok érzéseimnek, azok, mint a tengeren általában a széljárás, hirtelen megváltoznak. Eltűnnek az illatos felhőből, megszűnik a virágfuvallat.
Volt boldogság. A fajta, mikor nem kell másra összpontosítani, csak várjuk és lankadatlanul figyeljük mi hullik az ölünkbe. Eme órák élményteliek voltak, s erősen segítették a mosolyom visszahelyezését.
Akadt olyan nap is, mikor csak a mások örömét kívántam elnyerni. Apró csomagokat készítettem mindenkinek. Nem drágákat, nem nehezeket, csak olyanokat, amiket a magam erejéből, a szívem beleadásával tudtam megteremteni. 10 pici batyuban különféle sütemény lapult. Volt csokis, olyan Sacher fajta, örültek barátaim, családtagjaim a mézesnek, melynek puhasága és ízvarázsa mindenkit elvarázsolt. Csodálhatták a harmóniát és a bűbájt a kuglófban, melyből akadt márvány és fahéjas is, persze csak apró csokoládés meglepetéssel.
Ám szeretteim lelkét nem csak a gyermeki édességekkel nyugtattam. Volt, hogy Jézuska álarcát vettem magamra, s karácsony közepén egy hópelyhes este küldtem a békítő sorokat.
Békítettem őket is, magmat is, remélve a hosszabb s közelebbi barátságot.
Lehet, nem volt egyszerű feladat, melyet magam róttam ki, de az arcukon tükröződött boldogság vigaszt nyújtott minden fáradt percért.

Habár megpróbáltuk.. 'új' otthonunkat karácsonyba öltöztettük, fánkat új fényekkel díszítettük, itt ott apró lángocskák lélegeztek, s lobogtak..de Karácsony Szelleme idén elhagyott minket.
Nem hibáztatok én senkit. Nem lehet minden tökéletes. Az ember már csak ilyen.
S lehet h kívülről csak csak úgy tűnt, jókedv és szeretet ölel át minket, de
fesztelen pillanatok, fájdalmas pillantások, kínos beszélgetések, erőszakolt együttlétek jellemezték az idei ünnepeket.

S a harmadik..? talán.. amit sose lehet kikerülni. mostmár semmiképp se.
A vágy, ami a kedvességeket keresi, a vágy, ami együttérzésre és szeretetre hajlik.
azonban van úgy, hogy az emberek különböznek, vagy csak az életszakaszuk tér el abban a pillanatban. S olykor bármily rosszakarás nélkül is sebzünk meg másokat, míg ők hasítanak ki belőlünk egy darabot.
Hirtelen történik.Lesúlyt, mint egy farkas a sötét erdőben, s mi csak arra eszmélünk föl h ott állunk, és nézünk vissza az idő homályába..
..az idő meg forog, forog kimeríthetetlen erővel. Mi meg elszédülünk az indokok keresgélésében. S majd csak kapjuk az erős szavakat. Ne nézz hátra, csak lépkedj előre!

Nincsen semmilyen rossz dolog most az életemben. Mármint, amit nem lehet elviselni, és mosoly alatt elrejteni.
Azonban mi, emberek érzelgős lelkek vagyunk. Van, hogy egyes pillanatok, szavak, események kiragadnal minket, és számunkra megáll az idő, miközben az életünk elsuhan mellettünk. Van, hogy az okokat keressük, miközben a következmények jönnek..és elbújni nem lehet.

De akadnak apró kedvességek, vagy titkolt emlékek, melyek segítenek bennünket.
Erősnek kell lenni. Az élet senkinek sem kedvez.
Minden esemény, mozzanat egy másik lemondásával jár.
Meg kell tanulnunk megítélni azt, hogy mely pillanatban hozhatjük az egyiket előtérbe.
S ha mégis a rosszabikat választanánk, ha mégis félrelépnénk, kapaszkodjunk meg, s ne hagyjuk magunkat a mélybe rántani egy apró félrelépéssel.

Az élet megy tovább, mindenki számára, miközben egy egy lépcsőt nyújt nekünk. Mi döntjük el, h egyre feljebb s feljebb lépkedünk rajta, vagy csak időzünk egy pirinyó fokán, s csak nézzük, h a vége mint közeledik hozzánk...kitörölve más más lehetőségeket, örömöket, dicsőséget.

A magunkon való sajnálkozással csak más figyelmét vonjuk el saját feladatáról, s a világot fosztjuk meg elménktől és lelkünk különlegességétől.

Ezt teljes mértékben magamnak írtam....is....

boldogabban

Igen különös érzés ez.
nem, vegyük érzések tömkelegének, amik váltakoznak.

Fél éve már, h felnőttebnek érzem magamat. Féléve volt életem egyik forduló pontja.
Azóta megváltoztam. Elég sok mindenre rájöttem. De elsősorban belecsöppentem a való életbe. Már nem az álmokkal teli, színes, vidám közökben lépkedem, hanem a szürke, rideg és kemény életben.

Azonban mi döntjük el, h hogyan díszítjük!

Kezdetben csak sodródtam. És próbáltam magamat újra visszaképzelni a régi életembe. Azonban a régi viselkedésemre, itt már máshogyan reagálnak.
Meg kellett tanulnom (habár még van mit!) h mire kell odafigyelnem, mitől kell megszabadulnom, mennyire kell zárkózottnak lennem. és h mikor mosolyoghatok.

Azonban szerencsémre vannak olyanok is, akik támogatnak, akik vigyáznak rám, akik, ha elgyengülök, még erősebben szorítanak. Mellettük nem számít, ha néha néha ábrándozom a régi énemről, vagy csak kesergek mint egy vénasszony.

És h hogy megy a díszítés? :o)
Kifejezetten jól. Szobám kipingálása ezen nagyon is segít. Nha meg azok a sütések...főleg A fajták, amiknél már majdnem bepisilek, mert úgy nevetek..öhm, magunkon. h h lehetünk ennyire bénák :o)
vagyis, most ez konkrétan a mai esetre utal, mikor Csurival sütöttünk, vagyis próbáltunk. Bár ahogy elnézem, jól néz ki a tortánk..csak hát nem úgy készítettük el , mint ahogyan azt a remek enciklopédiám előírta. Mindenesetre ha nem rontottuk el annyira, és tényleg a finom jelző mondható majd rá...hát, az önbizalmam skálája igen megugrik majd (kb 1 mm-rel :o))

NAgyon jó érzés. Itt ülök a gép előtt, miközben tudom, h már régesrég aludnom kellene, h reggel 4kor fölkelhessek, h elintézhessek mindent (tortát még be kell fejezni, tusolni kell, és hajat csinálni)..de csak ülök, és mosolygok. egyfolytában. és. nagyon jó érzés. Jó h ha vannak olyanok, akik ezt az érzést váltják ki belőlünk. És én nagyon szerencsésnek mondhatom magamat, mivel Ők vannak nekem.

hm, és ha már így együtt van a csapat...akkor már csak ki kéne találni, hogy hova menjünk szilveszterkor. (mert ügye h mit csinálunk majd akkor..hát azon nem kell gondolkozni :D:D)

Újra eljött.
Már megint.
Mint minden évben.
És egyre rosszabb.
Ez az őrületes ajándékvásárlás.
Megfogadtam, én csak sütök!! Oké, gondoltam anyuéknak azért veszek vmit.

Ma voltam vásárolgatni
Még alig vettem meg pár dolgot, mikor csak belenéztem a tárcámba, h a tartalmát összeadjam, és csak pislogtam. nem értettem, hova tűnt az a 10es...ennyire drága lenne minden? itt adtam egy ezrest, ott adtam egy másikat, egyszer fel is váltottam, az apró meg úgy ahogy van ment kajára, mint mindig. de ennyi volt??
Csak ülök a hévmegállóban, és számolom az ujjamon, h kb még mennyit költhetek, h legyen elég még a süti alapanyagára, meg vmiből bulizhassak is, most is, jövőhéten is..
és, öhm..igen szűkösen fog kijönni. sőt azt hiszem le kell mondanom pár korsó sörről..de csak most pénteken, azért a szilvesztert nem fogom megcsapolni!
jajj, istenem de nehéz az élet. el kéne menni dologzni. csak ahhoz meg túúúúlságosan lusta vagyok. hát jah.
pedig kéne..h lesz így Sziget?..:S mostmár ki kéne menni...ha már eddig nem mentem soha.
öhm, izé..
hát, igen, be kell valljam, még soha sem voltam kint. ez van. mindig nyaraltunk. lehet nézni nagy kerekded szemekkel, lehet ámuldozni, röhögni.
eddig nem hiányzott.
nahjó, azért idén igencsak.
főleg mikor vártam egyszer Sziszire a Filatorigátnál. csak néztem azt a tömérdek embert. de ebbe megint nem akarok belemenni...
mindig el akarok kalandozni.
azt meg nézhetek a sorok után, h úramatyám, regényt írtam. a tikktakk meg csak előrerohant, és még a fizikát is át kéne néznem. kb negyed hatkor kelek..akkor hol marad az alvás? szóval inkább nem mászkálok gondolatilag messzire, mert abból nem lenne jó dolog. mármint biztosan, mivel lenne mit olvasni...de azért mondjuk még nem, mert nem vagyok egy húha de nagy tehetség. de azért próbálkozom.
a könyvemet meg majd picit később írom meg. mikor már nem kell a termodinamika első törvényét belekalapálni a pici fejecskémbe (auccs..:S).

szóval...
a fene, elvesztettem a fonalat...most vissza kell nézni..pill..
(hú, de vicces vagyok mi?:D :P)

jhaaa, megvan. h drága a kari. hát igen, drága bizony.

azonban a mai napnak is volt egy szép része. ajándéknézegetés közben.
láthattam a gyönyörű utcákat, a városban.
ahogyan a fákat felöltöztették a fényekkel! az apró pici csillogó, fényes pontokkal. Mesébeillő. Már csak a sok hó hiányzik. Meg egy szán, szép tágas, és a lovacska, ami húzza. meg persze egy finom pokróc, kezünkben meg a forró kakaó. és talán a sütim, amit arra az alkalomra sütnék.
persze akkor nem csak Csurival mentem volna. Arra talán már Áront is el tudtam volna csalni...mert ügye ő pasiból van. vásárlás számára abszolute de ki van zárva.
Sziszi is h örülne egy ilyennek. DE szerintem mindenki.
egy autó se lenne az utcán, villamos sem zakatolna.
az emberek nem tömörülnének, eférnének a kényelmesen tág úton.
Senki se rohanna. Mindenki élvezné a pillanat szépségét. egyesek énekelnének. mások a ritkán látott gyerekeikkel hógolyóznának. az ügyesebbek pedig hóembert csinálnának.
lennének, akik csak a hóesésbe bámulva andalognának, megint mások akik nevetve járnák az utcákat barátaikkal, s mikor egy egy kirakatban meglátnának egy ismerős tárgyat, felidézve emlékeiket, jót beszélgetnének.

a hó pedig nem olvadna el, nem szürkülne be, mivel az autók nem járnának.

nagy a fantáziám...tudom..
túl nagyok az ábrándjaim. vissza kellene szállni a Földre, és tényleg bevágni azt a hülye f....t! nha jó, kiírom, nehogy vki félreértse...szóval a fizikát.

...

szétestem. teljesen. és nem tudom összekaparni magamat,. kiestem a kerékvágásból, és az a forgó óriás túl gyorsan pörög, minthogy újra belé léphessek. várnom kell, míg megáll egy kicsit. csak félek, h nem tudok úgy visszamászni, h egyrészt elférjek, másrészt h nehogy kitúrjanak.mivel h eléggé megvan rá az esély.
persze vannak akik fognak. de nem vagyok erős,h tartsam.
gyenge vagyok és vézna.

csinálnom kéne vmit, h ne legyek. de a tánc kieset.. a társas biztos. nem vagyok olyan, h vki kitartson mellettem hosszabb ideig. így talán musical tánc...ha lesz annyi lélekerőm és időm. nem tudom. de a tánc az kell. az az életem. bennem van. érzem, minden egyes porcikámban. csak vhogy nem tudom megtalálni a nekem megfelelőt. a Hiphopnál a tükörben nem tetszettem magamnak. mármint nem azért, mert nem tudtam volna megcsinálni a lépéseket. minden nagyon jól ment. csak..az alkatom nem ahhoz illik. és zavart.... akkor ott volt a modern tánc...nah az túl lassú és túl szabályhoz kötött. ráadásul nem tudom kiadni magamból azt a fölösleget, nah meg a plusszt. hm..volt ügye a társas...a sima meg a latin. hát, párra ne számítsunk..ugyebár. pasik kilőve. szóval..a musical jó lenne..de azt még nem tudom, h alakulna.

mondjuk most a szalagavatós keringő, meg a az előadás-táncunk lefoglal. de az 25.én abbamarad. de addig legalább van vmi.
jha, meg anyuval most járni fogunk kondizni. húúúha.érdekes lesz. de hát muszáj vhogy változtatnom magamon. nem tetszik h fogpiszkáló vagyok. de végülis ki van megelégedve magával?? senki.. ( a hülye média miatt, de ebbe most nem megyek bele)


itt ülök a gép előtt, fejemben ezernyi gondolat, de most egyik sem olyan amit le tudnék írni. mármint csak ülön külön érthetné meg az ember, viszont annyira össze vannak fonódva, és cikáznak egymáson keresztül, h csak egy nagy össze-vissza-kuszaságot tudnék írni, amibe belefájdulna az ember feje. így most csak írok, de semmi lényege sincsen neki, és fogalmam sincs miért teszem.

de az biztos h nem vagyok erős. eddig álomvilágban éltem. majd egy pofon felébresztett, és rájöttem h nagyon nem úgy vannak a dolgok ahogy elképzeltem.
kb mint a mátrixban.
de ez van. el kell fogadni..mármint nem, hanem azt h most ez van, majd fel kell nőni hozzá, és kesztyűs kézzel kell bánni vele, s majd megfogni a gyeplőt, és irányítani mindent.
de most még csak sodródom a törmelékekkel, mélyen a vízben. s közben mindennek nekiütközöm.
de egyszer kitörök, följutok a víz felszínére, újra kapok majd levegőt, és a sebeim is begyógyulnak, ha nem is teljesen.

azthiszem most befekszem az ágyamba..és átnézem a fizikát.

last words

száműztem magamat, vagy ők száműztek engem?
a lényeg ugyanaz.
eltűntem.
mindenből.
Boldogságból, szeretetből megbecsülésből, tiszteletből. már csak egy test vagyok, egy nagy zsák, amit dobálnak a lelketlen szavak,a vádló pillantások, és az összeesküvésben született egyre hangosabb és hangosabbb kánon dallamai csak zakatolnak, és süvítenek felém.mára már annyira beférkőztek az agyamba, h szemeim előtt is csak az arcatlan testeket látom, miközben az önkényuralom segítségével a földbe tipornak.

és csak mondjam azt h fejet hajtok? És félreállok?
Hát ha azzal boldogok lesznek, állok elébe..mármint h félre. oda jó messzire. s még csak a hangomat se fogják hallani, a halk kiáltásaimat, a segélykérő gondolataimat, a becsapott érzéseimet, az összeeső testem koppanását.

csak feküdni fogok az úton., hanyatt a beton hideg falának, testem mereven elterülve , s csak nézem majd az égbolt körkörös mozgását, a csillagok cikázó táncát, érezni fogom a nap égető sugarát, a szél érdes fuvallatát. fekszem ha ázom, ha elhajtanak mellettem, ha csak néznek és mutogatnak rám. úgysem fog zavarni senkit sem. mindenki elmegy mellettem.

talán egy emlékkép készülni fog rólam. egy lelkes túrista talán egy képet pazarol rám.


s majd az út mellé, a sírkövemre ezt fogják ráírni:
' itt feküdt, Ő, kit nem ismertünk, de mindennap láttunk, kit észleltünk, de nem hallottuk meg, kinek láttuk könnyeit, de nem töröltük föl, s kit megismerhettünk volna, de nem tettük. S most gyászolunk.Ő érte, kinek föld vigyázza testét, fák őrzik lelkét, és madarak zengik életét.De mi sose hallhatjuk. Mert nem ismerjük nyelvét...
Jöjj,hát idegen,szánj egy percet régi társadra, s járd el táncát, mintha veled vígadna. Sajnálatot ne merj szívedbe szívni, csak tudd, hogy egykor még Ő is lehetett valaki. '

csak pislogok..meg nem értem, hogy most mi van.

ez most komoly?

kössz, kedves vagy....

ergo, rájöttem megint csak, hogy én hülye, h próbálom építeni azt a hidat, mikor úgyis biztos h vmelyik lerombolja.
és még én vagy az szemét emberke.
mert persze ŐT nem lehet felelősségre vonni..meg, á, persze az a bizalmi dolog sem úgy volt..mi? nem elég azt csak egyszer kérni! Írásos bizonyítvány kell róla..

majd csak mások nyugtatnak engem, egyik h ez van ezt kell szeretni, másik meg pillanatozik nekem..h abban kell keresni az örömöt, a gondolkodást meg a következőre hagyni.

meg persze mindenért engem kell lecseszni...ha nem akkor indulunk, azért is, ha nem rögtön odamegyünk, azért is, ha Ő nem emlékszik arra, h mondtam (pedig van róla írásos bizonyítékom is!!) akkor is, ha nincsen hely, akkor is, és ha nincs több ötletem MÉG akkor is.

bezzeg egyiket sem érdekelte volna, h azt a hülye térképet megnézze..mert, oké, nem zavar, engemet hívtak el, majd én szerveztem az egészet. de akkor ne csak hápogjanak nekem a fülembe, h basszus, most megint mehetünk és gyalogolhatunk, merth nem foglaltam helyet...nha, ha megnézték volna neten, tudták volna, h nem lehet...külön ki volt emelve...de, NEM, persze! azt se hallják meg, mert húznak előre, csak ki innét, meg el tőlem. majd csak néznek bambán, h mivan, ki húzott fel.

és nem értem, hogy miért csak engem lehet lecseszni vmi olyanért, amit a másik is pont ugyanúgy tett...
főleg, ha semmi közünk egymáshoz..mostmeg már végképp. mert, jha, egy csajtól szokatlan, de ha pasi csinálja ezt, áááááá, az olyan természetes kéremszépen...

majd csak kapom azokat a hülye smseket, amikben az illető próbál elbűjni a szöszi álarc mögé, miözben tudja miről van szó...: h éééN? nem tudom, mit is tettem?? nem emlékszem.
jha, gondolom, h nem emlékszik, főleg ha a legjobb haverjával dumálta át az egész éjszakát erről.

és már megintcsak azt hittem, h az emberekben lehet bízni!........

remek..az embereket csak úgy húzgálhatom ki a baráti listámról.....
nem tudom, vmit tényleg NAGYON ROSSZUL csinálok...

csak nem tudom most mi legyen..most akik vannak még, azoknak mondjam meg, h boccs, de hagyjál béén, mert eddig ez volt 100%ban, akkor ezentúl is biztos lesz a bukás számomra?
vagy próbáljak nekik hinni? mert végülis nem lehet elképzelni róluk...nem, a többiekről sem lehetett...

milyen poén lenne ha egyszer csak eltűnnék...
nha akkor tlaán rájönnének h fontos vagyok...mert úgy szokták..

hihetetlen.egyszerűen hihetetlen. az agyam elszáll.:D:D
Anyám csak közölte, h ne táncikáljak itt, ne mozogjak, hanem dobjak össze egy igen zsíros, laktató vacsit, feküdjek be az ágyamba, és csak hízzak:D:D
.....hát mondom...oké, lefogytam 5 kg-t a betegség alatt, de már visszahíztam 2-őt.haladás! pedig normálisan ettem..úgy reggel egy picit, ebédet vmikor, majd jójó este a vacsit..mindig így szoktam:D és már ezzel is híztam...bár, az igaz, h nem leszek kövér, de azért nem kell plussz segíteni neki, h jöjjenek azok a kg-k :D
aztán, meg csak elkapott a tánci-hév,(persze nem az a zöld, és idegesítően sípolós!) és ugrabugráltam itten, és anya már megintcsak szólt, h nem, előbb enni, meg utána is, és közben is! szóval tánc nuku. erre meg elkezdtem balettozni.persze olyan amatőr szinten.Mivel azért mégiscsak tánc, és mégsem olyan nagy mozgás. erre meg csak azokat a pillantásokat, meg az összenézéseket kaptam, amik azt sugallták, h egy abszolute de nem normális gyereknek gondolnak. de hát..., ugyebár, ami egyszer a családban volt, az ott is marad. öröklődik. hehe:)

a másik meg, h közöltem velük (szintén táncolva), h csakhogy tudják előre, én, kéremszépen, pénteken mennék el innét. úgy sokáig. messzire. a városba. méééééég pedig bulizniiii!! bezonyám.
szóval, vázoltam nekik a helyzetet, h h is lenne, kb kik jönnek, majd mind a három kezemen végigszámoltam a neveket, csakhogy megbéküljenek, nem lesz egyedül a kicsi lányuk.
sajnos, azonban anyum nem így gondolta, mondja, h oké, de utolsó hévvel go home. hát, öhhm, izé, mondtam, nem úgy van az, egy hónapja már ki sem mozdultam, megőrülök, szükségem van a táncira, és hajnalnál előbb nem jönnék haza. anyu meg csak h 'várjunk még azzal kislányom!'. nha, gondoltam, biztos a bacik miatt fél, úgyhogy rögtön mondtam, már jól vagyok, ráadásul meleg a kabátom is.
erre meg mondta, h nem azért, hanem a bandázások miatt, merthogy jönnek a csúnya bácsik, és elvisznek. nha mondom, szupi, olyanok voltak, és lesznek is, nem fognak eltűnni....sajnos...
erre anyu, h nem baj, várjunk tavaszig.
MI?????????????????????????????????????????????????????????????
mondtam anyunak, 'ma tényleg fáradt vagy!'
úgyh anyunak adtam választási lehetőséget, vagyis, már ő rögtön föl is vázolta magának: vagy ott alszom vkinél, vagy hazakíséretem magamat, aminek 90%ban az lenne az eredménye, h az gardedám itt aludna. mint szokott.
csak aztán egyik sem tetszett neki.
DE még szerencse, h van egy apáááám, aki igen kérdőn mondta anyumnak, h most komolyan itthon akar e tartani engemet.

hát a beszélgetésnek ezen a téren itt vége szakadt, mert anyum jött azzal, már megint, h ne táncikáljak, hanem egyek, utána pedig ugrálhatok.

úgyh, mostan már ülök, írok, jóllakottan, és mosolygósan, mert tudom, h úgyis elmehetek, mert mi az h nem. mert ügyebár igen szociális életet kell h éljünk. ezt még anyu mondta.
:P