Amikor az igazság fáj

Nem az én szüleményem, de most ugyanezt írnám...

Tudom, hogy milyen, ha olyan kicsinek és jelentéktelennek érzed magad, amennyire csak lehet, és ez hogy tud fájni belül olyan helyeken, amikről nem is tudtál. És mindegy, hogy hányszor csinálsz új frizurát, vagy hányszor mész edzésre, vagy hány pohár Chardonnay-t iszol a barátnőiddel. Az ágyban minden éjjel aprólékosan végiggondolod, hogy mit rontottál el, vagy hogyan érthetted félre a dolgot, és hogy hihetted akár egy rövid percre is, hogy boldog voltál. És néha még meg is győzöd magad arról, hogy észhez tér, és becsönget hozzád. És ezek után, bármilyen sokáig is tartott, elmész egy új helyre, és akikkel találkozol, visszaadják az életkedved, és a lelked apró darabjai egyszer visszaállnak, és a zavaros idők, azok az esztendők, amik így elmentek, lassan kezdenek elmosódni

Hormonok

Hihetetlen, hogy egy telefonhívás mennyivel jobban tudja növelni boldogsághormonunkat, mint egy szelet édesség. Tegnap és ma is ettem a palacsintatortámból, és mindkétszer azt tapasztaltam, hogy bár több energia szabadult fel bennem, mégis sokkal idegesebb lettem, a gyomrom egyfolytában görcsben volt, mintha izgultam volna. Ma este ez az érzés elmúlt. Egyetlen egy háromperces telefonbeszélgetés kellett hozzá, hogy gyökeresen megváltozzon a testem reakciója. A kezem mondjuk még mindig eszméletlenül hideg - a 20 °C-os hőmérsékletnek köszönhetően -, de nyugodtabb vagyok, a hasam teljesen rendben, mindent sokkal egyszerűbbnek látok, és persze fülig ér a szám! :D Ezt nevezem egyszerűen boldogságnak :o)

Bambi

Egyedül lenni, mondjuk ki, szar. Nincs mit rajta szépítgetni, egyszerűen önmarcangolóan magányos dolog otthon egyedül ülni, és várni, hogy legyen valami. Persze, meg lehetne írni azt a temérdek mennyiségű beadandót, vagy készülni a zhkra, esetleg előre olvasni a szakirodalmakat a vizsgákra. De mikor az ember rájön, hogy az egész világon egyedül kell helytállnia, akkor egy pillanatra - vagy többre? - összetör, összezuhan, esetleg depressziós lesz. Ha nincsen munka, egyetem, ami lekötné a figyelmét, akkor még rosszabb. Ki kell találni valami inspirálót, valamit, amitől úgy érzi, hogy a sors számára is kijelölt egy fontos utat, amit ha nem jár be, akkor hiány keletkezik az univerzumban. Piszkosul nehéz ez az egész. Ha nem fogják a kezedet, akkor meg kell tanulnod egyedül járni, és 21 évesen nem megy rutinszerűen...

Érdekes, nagyon szeretnék már dolgozni, sokkal jobban mint tanulni. Hihetetlen, sosem gondoltam volna, hogy ez el fog jönni. Úgy látszik, hogy mindennek tényleg megvan a maga ideje.

Sose látsz tisztán

Dobog a szíved, egyre hangosabban, s már alig hallasz mást. A torkod kiszárad, majd összeszorul, mintha egy gombóc rejtőzött volna el benne. A kezed annyira hideg, hogy már mozgatni sem tudod, levegőt nem versz menni, mert félsz, hogy attól csak még rosszabb lesz. A gyomrod görcsben van, s lassan ott is kezded érezni a dobogást. Egyre kényelmetlenebbnek találod a pozíciódat, a gerinceden keresztül a bordákig fájdalom jár át, a lábad csak zsibbad, mert mozdulni sem mersz. A másodpercmutató is megáll, teljesen felesleges az órát bámulni: ennek az éjszakának sosem lesz vége, és örökké benned hagyja nyomát. Az a fránya dobogás, már gondolkodni sem lehet tőle. Az agyad zakatol, akár egy vonat, melynek ritmusát az a dobogás adja meg. Értelmetlen elhitetni magaddal, hogy nem számít, nem érzel változást, minden rendben van, a tested egyszerűen csak kimerült. Nem hiszel magadnak..lassan már semmiben sem. Attól még sosem lett jobb semmi sem. Mintha lassan kicsurogna belőled a remény halvány lehetősége is. Ott ülsz egymagadban, mindentől és mindenkitől távol. Nem számítasz, miért hitted az ellenkezőjét? Olyan sokan vannak még rajtad kívül, miért az a személy lenne az, aki kiemelkedik néhány ember számára, akit te testesítesz meg? Nem vagy fontosabb. Máshogy látod a világot, igen, szeretnéd ezt megosztani, igen, de miért próbálod olyannak, akinek minden szavad ámítás, minden érzésed hazugság, gondolataid ostobák? Ne áltasd magad hiú ábrándokkal, mert a végén tényleg nem tudsz levegőt venni.

Off

Ki kell kapcsolni az agyamat. Most rögtön.

Megismerés

Függsz másoktól. Ez mindig is így volt, és mindig is így lesz. A mértékét azonban te döntheted el, mennyire kívánsz behódolni valakinek, vagy sem. Első lépésként sosem szabad agresszíven kezelnünk a helyzetet. Csöndesen, magunkban kell feltérképezni a másikat, keresni azokat a bizonyos falakat, azokat az okokat, amik miatt függést kíván tőlünk. Az útvesztő hatalmas, és gyakran nem ismerjük fel a célhoz vezető utat, de ha szánunk rá egy kis időt, akkor rátalálhatunk a helyes irányra. Miután meglelted a választ, dönthetsz: tudsz-e rajta, akarsz-e rajta változtatni, vagy segíteni. Semmit sem kötelező, de ha a boldogságod a tét, akkor tegyél meg mindent. Senki sem mondta, hogy könnyű lesz, senki sem hiszi, hogy az illető elfogadja majd a következtetéseidet, hiszen nem ismerheted igazán. De te tényleg érzed, hogy látsz benne valamit, és több van benne, mint amit hisz magáról. Megéri a fáradozást? Nem lehet tudni, de ha sosem merünk, akkor sosem nyerhetünk.

Kedves szavak egy baráttól

Gyönyörűek a szavaid. Most úgy érzem magam mintha egy elveszettnek hitt édestestvér visszatért volna hozzám, ahogy olvasom soraid.

Hajnal

Egyik nap felébredsz, és rájössz, hogy minden eddigi tetted hazugság volt. Nem is azt szereted, amiről azt mondtad, hogy a kedvenced, sosem jártál emelt fővel, pedig minden embert irigyeltél, aki meg merte tenni. Sose láttad a világot teljes pompájában, nem kötöttél megannyi barátságot, és nem tapasztaltad meg azt, amit már réges-régen kellett volna. De azon a reggelen máshogy nyitottad ki a szemedet, minden porcikádban érezted a változást: a kicsi rút kacsa végre rájött, hogy igazi fehér hattyú is lehet belőle. Ilyenkor annyira más minden. Újra körül kell tekinteni, hogy láthasd a város valós színeit, újra bele kell szagolni a levegőbe, mert bizony, nem csak depresszió vesz minket körül. Ki kell nyitni a szívedet, hogy befogadhasd a külvilágot, és annak őszinte szeretetét. Ne törődj azokkal, akik vissza akarnának fogni, lépd át azokat, akik előbb vagy utóbb eltaposnának. Ne várj többé a segítségre, ők sem tudnák jobban megoldani a helyzetedet. Ha rájössz, hogy magad vagy ebben az életben a legbiztosabb pont, akkor már semmi sem tud eltéríteni a célodtól: kiteljesedés és önmegvalósítás. Ez a két szó lebegjen a szemed előtt, ha mégis kapnál pár váratlan pofont. Ha nem adod fel, akkor semmi sem lehetetlen!

Azt mondtam szüntelen..

..milyen jó, mikor rám nézel, de vajon engem látsz odabenn? ....

Táltos szívek találkozása, körülöttük kő-pokol, szaladnak suhanva, felettük sok madár. Landolnak egy kis kertben, tán nincsenek jó helyen. Ringató ölelésben almabor illat száll. Ha villámlik s mennydörög, az csak jobban összehozz, de néha egy hang a szélben suttogva közeleg: ha nem szállhatsz egyedül, akkor valami úgyis összetör. Nem tudom mit tegyek, nem tudom mit higgyek, magamat biztatom, ez most az én helyem.

...mint a pillangó

Ha csak a pillanatnak élnénk, akkor sosem néznénk előre vagy hátra, sosem tanulnánk a hibáinkból, és sosem építenénk a jövőnket. Azonban vannak olyan pillanatok, amik kitűnnek az élet szürkesége közül, s mint egy szivárvány-híd, elrepítenek ebből a gondolati világból, túl a folyón, s bár ha csak egy híd lábához, vagy egy kút pereméhez is visznek, azok a helyek nem lesznek szokványosak, nem lesznek olyanok, mint megannyi hasonmásuk: üzenetet hordoznak érzésekről, tettekről, melyek bár kacifántosan kockázatosak és rejtettek is, a mondanivaló biztosan célba ér. Hogy a szivárvány létezik-e, csak magunkat kérdezhetjük meg, ha a másik hitét használjuk fel, akkor a híd sosem fog megjelenni.

Álmok az írásban

Az írási készség áldás, de az írásra születés koránt sem az. Ahhoz, hogy az ember tudjon mit papírra vetni, előbb annak gondolatban meg kell születnie, s ha egy íróról beszélünk, akkor abból nincsen hiány, ezért tud termékeny lenni. Sokáig azt hittem, hogy nagyon szerencsés ember vagyok, ritkaság az, ami nekem jutott. Minden éjjel egy másik világban járok, minden éjjel különlegeset álmodok. Ez a legjobb része. Azonban mindennek van ára. Nem tudom, hogy másoknak milyen, de én egész nap csak gondolkozom, beszélek önmagammal, jár az agyam, sőt olyan, mintha legépelném egy papírra. Mi van akkor ha ezt megteszem? ..Eltűnik.. minden.. a gondolataimat kiírom magamból, elveszik, könnyebb leszek tőle, de üresebb is. Van, amikor nagyon jól esne egy papír és egy toll, vagy egy laptop - mint például ma a buszmegállóban. Húsz percnyi várakozás mellett az ember elmerül a fejében, hát még én.. Nem számít, hogy mondogatom magamban, hogy hagyd abba, hagyd abba, nem számít ha hangosan szól a zene, vagy csak megpróbálom feltérképezni a tájat. A fejem egyre hangosabb, és nem képes megállni. Valamikor nincs miről írnom - most sincs - de muszáj könnyítenem. Miért nem kezdem el a könyvemet? - kérdezik annyian. Miért tenném? Még nincs kész, ha pedig elkezdem, akkor elveszik.. ott marad a papíron, és soha többé nem fogok rágondolni. Van ennek értelme? Megbolondulsz a hangoktól, de nem akarod kiengedni, nehogy elvesszenek? Teljesen őrültség az egész.. és ez csak a nappal. Az este egészen más. Mielőtt még elalszom, jönnek ők, akik mindenféléket akarnak, nem számít, hogy fáradt vagyok, vagy esetleg félek tőlük, óóó, nem, ők csak jönnek..hol a héven, hol a falamon, hol az újságban, hol az ágytakarómon. Sosincs nyugtom, és az a baj, hogy nincs élő ember, akivel ezt ki lehetne beszélni.. Ezért kell nekem a mesterséges fantáziavilág. Nem én irányítok, mégis otthon érzem magamat ott. Ezek a sorozataim. Függő vagyok, nha és? Leköti a figyelmemet, addig is legalább nem kell gondolkodnom, vagy írnom. Csak jönne el az a pillanat, mikor elmondhatom, hogy igen, a fejemben kész van a történet, lássunk neki megvalósítani. Akkor legalább tényleg kiírhatnám magamból a dolgokat, és könnyebb lennék. Kíváncsi vagyok..vajon akkor elvesztem majd az álmokat?

Nyitottabb szemmel kellene járnunk a világban. Többször akad olyan alkalom, mikor elsétálunk olyan ember mellett, ki hatással lenne az életünkre, vagy csak úgy viselkedünk, amivel megbántjuk a másik érzéseit - habár mi nem akartuk. Lassan már nem adhatjuk teljesen önmagunkat, hanem be kell hódolnunk a társadalom elvárásainak, csak hogy kialakuljon a szimbiózis a környezetünkben. Nem számít, hogy ki viselkedik piócaként, vagy olyanként, aki megpróbál teljesen kifordítani minket önmagunktól.. Tőlünk elvárják mindazt, amit ők nem tudnak teljesíteni. Akadnak olyan személyek, akik sokkal közelebb kerülnek hozzánk, mégis, a négy lépés távolságot meg kell tartani, mert különben rossz szemmel néznék a kapcsolatot. Akik nem tudnak úgy viselkedni, ahogy kell, azok kiesnek, eltűnnek a közösség szeme és érdeklődése elől, s élhetnek úgy, ahogy bírnak. Ezért kell játszani, színlelni, úgy tenni, hogy igenis, te idevaló vagy, még ha nem is érzed otthon ott magad.

A tizedik Doctor

Két hetet köszönhetek neki. Minden napomat megédesítette, elrepített ebből a galaxisból, ebből a jelenből téren és időn át a a múltba s lehetetlenbe. Valószínűség és szükségszerűség jellemezte.. mondhatnánk Arisztotelész nyomán. Abban a két hétben nem kellett semmi miatt sem aggódnom, tudtam hogy Ő lesz, Ő ott van, mert mindig ott volt. Az első és az utolsó Doctor, aki belopta magát a szívembe, aki vágyott arra, hogy az legyen aki, és aki foggal körömmel kapaszkodott a puszta létbe. Az első volt, aki kimondta halálakor: Nem akarom. Lírikus, de egyben epikus is, Converse cipős, de ballonkabátos: minden tekintetben egyedi. Munkáját sosem köszönték meg, de én örökké hálás leszek érte. I will never forget you!



http://www.youtube.com/watch?v=qDTYJcbMBU8&feature=player_embedded

Valentin nap miért csak egy napból áll?

Minden évben eljön az a nap, amikor a szerelmes gerlék vásárolnak valami szépet, esetleg sütnek egy-egy süteményt kiválasztottjuknak. Sajnos azonban a mai világban ez gyakran korlátozódik csak február 14-re, vagyis Valentin nap idejére. Van párom, akivel megoszthatnám az ünnepi hangulatot, én mégis a szinglikkel értek egyet. Miért engedik az emberek manipulálni magukat a nagy cégek által? Mindenféle fölösleges rózsaszín tárgyakat felvásárolnak, hogy elmondhassák, Boldog Valentin napot Drágám! Mégis, mire jó ez? Álszenteskedésnek tűnik, nem pedig szívből jövő gesztusnak. Saját
meglátásom szerint egy jó kapcsolatban minden napba bele kellene csempészni egy pici Valentin napot. Persze a giccses ajándékok nélkül. Nem kell sok dolog a rózsaszín felhőhöz: egy kanál megértés, két kanál odafigyelés, egy tucat szeretgetés, és egy csipetnyi meglepetés. A lényeg, hogy boldog legyen, mert ugye ha neki jó, akkor nekem is jó. Nem baj, ha a napunkat megfűszerezzük egy kis veszekedéssel, mert anélkül nem ismernénk meg egymás hibáit, gyengéit – amivel talán később együtt kell, hogy éljünk. Fontosnak tartom a közös programok halmozását is. Egy kis séta a városban, vagy a hegyekben, vagy akár egy egész testet átmozgató bringázás is jót tesz az egészségünknek és a boldogsághormonjainknak is. Persze nem muszáj minden nap kimozdulni. Nem szabad felróni társunknak, ha egész nap az ágyban heverészik, és a laptopján játszik. Hiszen úgyis negyven évig – vagy tovább – fog dolgozni megállás nélkül. Ilyenkor kell kiélveznünk egyetemista létünk adta lehetőségeket! Srácok, nektek merem ajánlani, hogy akkor is vegyetek virágot szép szerelmeteknek, mikor nincsen semmilyen különleges alkalom, lányok, ti pedig nyugodtan halmozzátok el őket
édességekkel, hiszen ráérnek még a vonalaikkal később is foglalkozni. A következőt pedig mindkét nemnek ajánlanám: hetente többször is érdemes kézbevenni a fakanalat, mert a férfiakat így a hasukon keresztül, a lányokat pedig a gesztussal tudjuk levenni a lábukról. Ha pedig túlságosan lusták, vagy egykedvűek vagyunk nagyobb kedveskedés véghezviteléhez, akkor elég ha ici-pici figyelmességgel éreztetjük a másikkal, hogy mennyire fontos nekünk. Hadd válasszon ő filmet, utazási célt, esti
programot. Hadd igyon kicsit többet, hadd dobja le a ruháit a földre. Esetleg csak menjünk le helyette a boltba, vagy vigyük le a szemetet, ami már ott várakozik napok óta. Személyes tapasztalat, hogy ez nagy örömet tud okozni. Szerintem a közös takarítást is nyugodtan titulálhatnánk a Valentin nap részének, hiszen együtt édesebb a munka – bár ezzel néha lehetne vitatkozni -, és gyengéden, nem túl feltűnően megtaníthatjuk társunknak, hogyan is kell rendesen felmosni, alaposan porszívózni, vagy gyorsabban ágyat húzni. Nem utolsó sorban az is előnyünkre válhat, ha megismeri a mosógép funkcióit is, mikor melyik gombot kell használni. Ha hamar elintézzük ezeket a kényesebb dolgokat, akkor később nem lesz belőle veszekedés (Drágám, ezt a pólót 30 °C-on kellett volna mosni, nézd meg, most hogy néz így ki!) Klisének hangozhat az összes kijelentésem, de ezek nélkül nem lennék ilyen boldog. Rendben, azt bevallom, hogy főzni még nem, de sütni igen sokszor szoktam. És beválik. Ha repetához is elegendő az édesség, akkor tízből tizenöt pontosan.

Szónoki beszéd

Kedves Hallgatótársaim!

Azért állok itt előttetek, hogy elmeséljek egy történetet, és megosszam  a véleményemet.
Talán veletek is előfordult már – akár csak kedvtelésből, akár komolyabb szándékkal –, hogy az internetet böngésztétek kutyakeresés céljából. Ilyenkor merül fel az első kérdés: menhelyről, vagy tenyésztőtől szerezzük be az új állatot?
Másfél éve kezdtem kölyök Labrador után kutatni a hálón. Tapasztalatlan voltam ilyen téren, így rögtön a tenyésztők oldalán keresgéltem. A borsos árak láttán elállt a lélegzetem: átlagosan 30-50 ezer forintot kérnek egy csöppségért cserébe. Miért ennyit? Mert anyja, vagy apja szép díjat nyert, mert sosem volt félvér a családban, és mert a szülők eredményei: ’TSZ’, ’KV’, ’CAC’, ’HPJ’. Elnézést kérek, hogy ezeket a mozaikszavakat nem oldom fel beszédem legvégén, de nem tudom, hogy mit jelentenek, és itt pont erre akarok rámutatni. Miért fontos az, hogy a szülő mit ért el, milyen tulajdonságokkal rendelkezik? A kutya nem attól lesz ’jó’, hogy az anyja szépen állt egy szépségversenyen. Nem. Nevelni és szeretni kell őt.
Sok ismerősömtől hallottam már, hogy fajtiszta ebét folyamatosan állatorvoshoz kell vinnie, vagy műtét alá vetnie. A tény az, hogy mivel a tenyésztők csak egymás között fedeztetik a kutyákat, vérük nem frissül, ami genetikai betegségeket okoz. Nem válnak korcsokká, hisz nem vesztik el gyönyörű fajtiszta külsejüket, de gazdijuk és a pénztárcájuk megérzik a különbséget.
Annál inkább tekintik a menhelyi állatokat korcsoknak. Piszkosak, sebesek, és általában keverékek. Kevesen gondolunk bele, hogy ők is ugyanolyan kutyák, akik nem tehetnek arról, hogy nem néznek ki egzotikusan. Legtöbben átlagos életet élünk, átlagos az életmenetünk, és átlagosnak érezzük magunkat. Érthető hát, hogy nem az átlagos kutyát választanánk elsőre. Én most arra kérlek titeket, hogy ha legközelebb lesz egy kis időtök, akkor nézzétek meg a menhelyek lakóit. Mindegyik kutya páratlan a maga nemében! Ha esetleg elhatározzátok, hogy elhozzátok az egyiket kép alapján, akkor ne bátortalanodjatok el, hogy ha élőben is megismeritek. Ugyanis a látvány szívszaggató, de először akár visszataszító is lehet.
Első menhelyes élményemet két napja szereztem. Az Illatos úti menhelyre - igazi nevén sintértelepre - mentem el Húgival és Anyával együtt. Már múlt héten kinéztünk egy édes hosszúszőrű tacskó keveréket, akibe Anya rögtön beleszeretett. Vidáman, és izgatottan léptünk be a telepre, de az a látvány, és a sokk, ami követte, leírhatatlan. 2m x 1m-es kennelbe vannak bezárva az állatok. Mikor megérezték, hogy ott vagyunk, az összes elkezdett vonítani és ugatni. Több kutyus is a falhoz húzódott, mert annyira félt tőlünk. Mocskosak voltak, tele sebekkel, kennelük nem volt kitakarítva, ételt pedig a rácson kívüli vájatba kaptak. Háromszor is végigmentünk a soron, de Lizát – így hívják a kis szukát – nem találtuk. Végül a gondozó mutatta meg, de rá sem ismertünk! Saját ürülékében feküdt, ettől szőre összecsomósodott, tricolorsága eltűnt. Először azt hittük, hogy elvitték a kiszemelt kedvencünket, és az egy másik. De nem. Mikor szemügyre vettük, láttuk, hogy az ismerős jegyek mellett arcán, lábán, nyakán vérzik, körmeit húsáig lekaparta, a gondozó szerint azért, mert szökni próbált, és nem tanult a leckéből. Mondanom sem kell ott helyben eltörött a mécses Húgom és az én számomra. Akkor kérdezte meg Anya: ’Biztos akarjuk ezt? Hiszen sokáig fog tartani, míg begyógyulnak a sebei, és bízni fog bennünk, nem fog rögtön játszani, vagy futni utánunk.’ Testvéremmel mindketten Liza örökbefogadására szavaztunk, azonban másnap a saját állatorvosunk nem helyeselte választásunkat. Szerinte egyáltalán nem lenne szabad elhozni onnan kutyát, hiszen azok leginkább felnőttek, és már nem lehet őket kedvünkre tanítani. Mekkora butaság és kegyetlenség! Tudtátok, hogy az Illatos úti telepről a kutyákat 2-3 hónap után elaltatják?!
Nem meggyőzni akarlak titeket, hogy mindenképpen menhelyről szerezzétek be az új jövevényt. Nincs jogom megmondani nektek, hogy hogyan cselekedjetek. Ha mindenáron díjnyertes szülők kölykét akarjátok felnevelni, akkor nyugodtan keressétek fel a tenyésztőket. Azokat a kutyusukat is szerető gazdikhoz kell juttatni, de őket könnyebb, mert fajtiszták. Viszont, ha nem fontos az a kis könyvecske, vagy nem szeretnétek tetemes összegeket kifizetni, akkor válasszátok az elhagyott ebeket. Ingyenesek, és még kölyköket is lehet találni. Sokkal több szeretetet fognak adni azok az állatok, hiszen megjárták a kutyák poklát, és csak jobb lehet nekik egy család körében.

Köszönöm, hogy rám szántátok ezt a néhány percet, és meghallgattatok!

Tepsis Raffaello

Hagyomány nálunk, hogy ha a barátnőimmel találkozunk, akkor a házigazda süt valami finomságot az édesszájúak nagy örömére. Mindig kipróbálunk újabb és újabb ötletes recepteket, de a Raffaello az, amelyik a szívünkbe zárta magát.

Egy csütörtök este..

- Szia Tálib! Ne haragudj, de késni fogok a csapattalálkozóról, ma sem bírtam időben elkészülni. Hova is megyünk a Pincebuli előtt?

- Áh, a Mélypontba! Remek! Ott úgysem voltam még!

Miután letettem a telefont, a jó közlekedésnek köszönhetően - nem kerültem dugóba sem a hévvel, sem a metróval - , negyven perc múlva érkeztem meg a Károli BTK kapuja elé. Nem lehet eltéveszteni: Hatalmas, nehéz, mintás faajtó. Ha valakinek még így sem sikerül megtalálnia, akkor az előtte álló lelkes, és szorgalmas diákokból következtethet a hollétére, akik csak "friss" levegőért lépnek ki az utcára a nap közepén.

A Karib tenger kalózai, vagyis a narancssárgába öltözött gólyák alkották a csapatomat négy teljes napig. Talán a versenyszellem, a színdarab, vagy csak a közös lakás miatt, de annyira összenőttünk, hogy megpróbálunk kihasználni minden adandó alkalmat a találkozásra.

Így kerültem egyik csütörtök este a Reviczky utcába. Fél nyolckor találkoztam a többiekkel, majd csoportosan átvonultunk a Mélypont nevű sörözőbe. Nem terveztük hosszúra a Macifröccs iszogatását, hiszen aznap kilenc órától kezdődött életünk első Pincebulija. Miután beszámoltunk egymásnak az egyetemről szerzett tapasztalatainkról, közösen sétáltunk vissza az iskolához. Pozitívan csalódtam, mikor beléptem a belső udvarba: szemmel láthatólag minden újonc eljött, hogy megcsodálja a táborról készült videó-összeállítást. Hozzánk hasonlóan, mások is vidámabb állapotban kerültek oda az este, bár nem biztos, hogy a Macifröccstől. Az eufórikus hangulatot a csípős levegő, és a derengő fény is elősegítette. Nem kellett sokat várnunk a szabadban, mire a filmet elindították. Több mint öt percen keresztül a népes társaság egy irányba szegezte szemét, mosolyra nyitotta száját, és alkalomadtán magasba lendítette kezét. Volt egy pillanat, mikor többen egy tánc miatt keltek fel kényelmes helyükről. Ekkor szólalt meg az 'I need a hero' című szám. Pár percig csak álltam a kivetítő mellett, és kameralencsén át figyeltem a visszaemlékezést az arcokon. Boldog fiatal arcokat, akik örülnek, hogy egy ilyen közösségi programban vehettek részt.
A filmnézés után osztották ki a gólyatábori nyereményeket. Én is azok közé tartozom, akik átvehették a díjakat, ugyanis a Karib tenger kalózai lett a második helyezett szeptember 3-án.
A díjunk italkuponokból állt, ami elősegítette a későbbi hangulatot is. Azonban még mielőtt élvezhettem volna Dj. Jabin zenéjét, körbejártam a színtereket, és amit lehetett, azt lefotóztam. Nemcsak a cikk, hanem magam miatt is. Nincs jobb dolog egy szomorú délután otthon elővenni a képeket és nézegetni azokat.
Az éjszaka hátralevő felét a sörért való sorban állás, vagy a vidám táncolás határozta meg. Bár én már egy körül hazamentem, úgy hallottam, hogy egyesek hajnali ötig bírták ezt a körforgást. Végül is volt minden, ami egy jó estéhez szükséges: alkohol, barátok és RnB.
Az már más kérdés, hogy milyen másnap fölkelni és visszamenni az egyetemre. De már csak tanulni.

Róla

Egyszerűen imádom. Komolyabban szeretem. Szerelmes vagyok minden egyes porcikámban, a lábujjhegyemtől a fejem búbjáig. Megáll az idő, ha a szemembe néz, megremeg a lábam, ha hozzám ér, melegség tölt el, ha rám mosolyog, és kihagy a szívem dobbanása, ha megcsókol. Mintha egy saját világ alakult volna ki számunkra, mikor azt mondja "szeretlek". Amikor nevet, minden könnyebbé válik, és ha örül valaminek, a világ összes boldogsága tükröződik az arcáról. Küzd azért, amit egyszer elhatározott, tűzön vizen át, néha-néha, szinte már gyakrabban 'csicsuval' és 'captain amerikával' megszakítva. A munka kedvének csak a lustasága szab határt, de egy kis noszogatással azon is lehet segíteni.

Szeret elmerengeni a csillagok alatt, vagy csak egy falevéllel játszadozni a parkban. Örül, ha elvihet egy bálba, és felveheti a fekete ingjét. Szeret a kedvemben járni, apró kedvességekkel meglepni. Mellette egyszerre érzem magamat szerelmesnek, vidámnak, élettel telinek, fontosnak, gyereknek és felnőttnek.

Az életem üres, és értelmetlen lenne nélküle.

De Ő megtalált, és várt. Várt egy hosszú évet, míg rájöttem, hogy szeretem. És most már tudom. Tudom, hogy Ő az, akire szükségem van, és akit szeretni fogok egy életen át. Mert Ő nekem minden: a vágyaim, az álmaim, a céljaim, a társam, és a szerelmem.

És egyszerűen imádom. Komolyabban pedig, tényleg, halálosan szerelmes vagyok belé.

Lelkesen és buzgón indultam neki...

.. de aztán szembetaláltam magamat a Neptunnal...

Mozogjunk együtt!!

Minden hétvégén, vagy legalábbis kéthetente szervezni kellene közös táncolást a városnak. Vagy legalább a kerületnek. Hiányzik a mozgás. Mikor a véred felpezsdül, tested felmelegszik, érzed, hogy a csoport együtt lép, emeli karját, ugyanakkor veszi a levegőt. Minden alkalommal lehetne egy témára táncolni, öltözködni. Imádnám, ha lenne jazz, hippi, tango, disco, vagy akár csak utcatánc! Sokkal boldogabb lesz tőle az ember. Gólyatáborban minden nap, mikor megszólalt az I need a hero, le kellett futnunk a térre, és el kellett táncolnunk a betanult lépéseket. Naponta ötször, akár nyolcszor is.
Rúgjuk fel a szabályokat, felejtsük el a szürke hétköznapokat, a kliséket, a néma embereket, mogorva néniket!! Nem számít ki honnan jött, ki hány éves, tud e táncolni vagy sem. Mondjuk ha megszólal a harang, vagy egy autó dudál, akkor mindenki táncoljon!!
Mennyivel egyszerűbb lenne, mennyivel boldogabbak lennénk!