Kicsi bölcsesség

"Egy régi korszak lezárul, egy újabb megnyílik, a régi és az új között a különbség annyi, hogy az utóbbi magában hordozza az előtte való emlékét, s sosem felejti azt"

2010. november 15., hétfő

Szónoki beszéd

Kedves Hallgatótársaim!

Azért állok itt előttetek, hogy elmeséljek egy történetet, és megosszam  a véleményemet.
Talán veletek is előfordult már – akár csak kedvtelésből, akár komolyabb szándékkal –, hogy az internetet böngésztétek kutyakeresés céljából. Ilyenkor merül fel az első kérdés: menhelyről, vagy tenyésztőtől szerezzük be az új állatot?
Másfél éve kezdtem kölyök Labrador után kutatni a hálón. Tapasztalatlan voltam ilyen téren, így rögtön a tenyésztők oldalán keresgéltem. A borsos árak láttán elállt a lélegzetem: átlagosan 30-50 ezer forintot kérnek egy csöppségért cserébe. Miért ennyit? Mert anyja, vagy apja szép díjat nyert, mert sosem volt félvér a családban, és mert a szülők eredményei: ’TSZ’, ’KV’, ’CAC’, ’HPJ’. Elnézést kérek, hogy ezeket a mozaikszavakat nem oldom fel beszédem legvégén, de nem tudom, hogy mit jelentenek, és itt pont erre akarok rámutatni. Miért fontos az, hogy a szülő mit ért el, milyen tulajdonságokkal rendelkezik? A kutya nem attól lesz ’jó’, hogy az anyja szépen állt egy szépségversenyen. Nem. Nevelni és szeretni kell őt.
Sok ismerősömtől hallottam már, hogy fajtiszta ebét folyamatosan állatorvoshoz kell vinnie, vagy műtét alá vetnie. A tény az, hogy mivel a tenyésztők csak egymás között fedeztetik a kutyákat, vérük nem frissül, ami genetikai betegségeket okoz. Nem válnak korcsokká, hisz nem vesztik el gyönyörű fajtiszta külsejüket, de gazdijuk és a pénztárcájuk megérzik a különbséget.
Annál inkább tekintik a menhelyi állatokat korcsoknak. Piszkosak, sebesek, és általában keverékek. Kevesen gondolunk bele, hogy ők is ugyanolyan kutyák, akik nem tehetnek arról, hogy nem néznek ki egzotikusan. Legtöbben átlagos életet élünk, átlagos az életmenetünk, és átlagosnak érezzük magunkat. Érthető hát, hogy nem az átlagos kutyát választanánk elsőre. Én most arra kérlek titeket, hogy ha legközelebb lesz egy kis időtök, akkor nézzétek meg a menhelyek lakóit. Mindegyik kutya páratlan a maga nemében! Ha esetleg elhatározzátok, hogy elhozzátok az egyiket kép alapján, akkor ne bátortalanodjatok el, hogy ha élőben is megismeritek. Ugyanis a látvány szívszaggató, de először akár visszataszító is lehet.
Első menhelyes élményemet két napja szereztem. Az Illatos úti menhelyre - igazi nevén sintértelepre - mentem el Húgival és Anyával együtt. Már múlt héten kinéztünk egy édes hosszúszőrű tacskó keveréket, akibe Anya rögtön beleszeretett. Vidáman, és izgatottan léptünk be a telepre, de az a látvány, és a sokk, ami követte, leírhatatlan. 2m x 1m-es kennelbe vannak bezárva az állatok. Mikor megérezték, hogy ott vagyunk, az összes elkezdett vonítani és ugatni. Több kutyus is a falhoz húzódott, mert annyira félt tőlünk. Mocskosak voltak, tele sebekkel, kennelük nem volt kitakarítva, ételt pedig a rácson kívüli vájatba kaptak. Háromszor is végigmentünk a soron, de Lizát – így hívják a kis szukát – nem találtuk. Végül a gondozó mutatta meg, de rá sem ismertünk! Saját ürülékében feküdt, ettől szőre összecsomósodott, tricolorsága eltűnt. Először azt hittük, hogy elvitték a kiszemelt kedvencünket, és az egy másik. De nem. Mikor szemügyre vettük, láttuk, hogy az ismerős jegyek mellett arcán, lábán, nyakán vérzik, körmeit húsáig lekaparta, a gondozó szerint azért, mert szökni próbált, és nem tanult a leckéből. Mondanom sem kell ott helyben eltörött a mécses Húgom és az én számomra. Akkor kérdezte meg Anya: ’Biztos akarjuk ezt? Hiszen sokáig fog tartani, míg begyógyulnak a sebei, és bízni fog bennünk, nem fog rögtön játszani, vagy futni utánunk.’ Testvéremmel mindketten Liza örökbefogadására szavaztunk, azonban másnap a saját állatorvosunk nem helyeselte választásunkat. Szerinte egyáltalán nem lenne szabad elhozni onnan kutyát, hiszen azok leginkább felnőttek, és már nem lehet őket kedvünkre tanítani. Mekkora butaság és kegyetlenség! Tudtátok, hogy az Illatos úti telepről a kutyákat 2-3 hónap után elaltatják?!
Nem meggyőzni akarlak titeket, hogy mindenképpen menhelyről szerezzétek be az új jövevényt. Nincs jogom megmondani nektek, hogy hogyan cselekedjetek. Ha mindenáron díjnyertes szülők kölykét akarjátok felnevelni, akkor nyugodtan keressétek fel a tenyésztőket. Azokat a kutyusukat is szerető gazdikhoz kell juttatni, de őket könnyebb, mert fajtiszták. Viszont, ha nem fontos az a kis könyvecske, vagy nem szeretnétek tetemes összegeket kifizetni, akkor válasszátok az elhagyott ebeket. Ingyenesek, és még kölyköket is lehet találni. Sokkal több szeretetet fognak adni azok az állatok, hiszen megjárták a kutyák poklát, és csak jobb lehet nekik egy család körében.

Köszönöm, hogy rám szántátok ezt a néhány percet, és meghallgattatok!

Nincsenek megjegyzések: