Forgok összevissza, a karomat magam körül lóbálom, sehogy sem tudom koordinálni, s folyton a testemhez csapódik, a lábam alig bír lépést tartani velem, a hajam minden lüktetésre feljebb szál s összegubancolódik, a szobám elmosódik, csupán színfoltokat látok, a hasam kezd bukfencezni, de én akkor is pörgök tovább, nem számít, ha holtan rogyok össze, forognom kell, mert csak ez tart életben. Apró gondolatfoszlányok jelennek meg előttem, de menekülni akarok előlük, nem érhetnek el, ezért kell fordulni-fordulni körbe-körbe...
Tényleg azt hittem, hogy ennek így kell mennie, jó képletet használok a megoldásához, de csak jobban belebonyolódtam. Már nem tudom, hol számolhattam el, de kezd idegesíteni ez a zagyvaság. Áthúzott, telefirkált már lassan az egész papír, fehér folt már csak néhol látható. Mi a helyes megoldás? Vagy kitépni és kidobni, vagy csak lapozni..mindegy végül is, mert ugyanazt jelenti.
Tanultam-e belőle? Talán túlságosan is bölcsész lettem a matekhoz..talán már nem nekem való, hiába gyakorlok, külön órát is vettem, nem használ..vagy használna? De a megoldás sosem akar kijönni..nem segít nekem, makacsul ragaszkodik ahhoz, hogy küszködjek még, egyedül jöjjek rá, mi romlott el..de a lap már annyira mocskos, hogy nem találom, hol lehetne kibogozni
Egyszer talán majd elkezd mozgolódni, megpróbálja felhívni magára a figyelmet..magányos lesz, s hiányolni fogja a türelmemet.. de nem számolt azzal, hogy nincsen radírom, s már annyira belefáradtam abba, hogy esélyem sincs megoldani, hát tovább állok, új lapot kezdek, ami remélem szépírással lesz tele
Nincsenek megjegyzések:
Megjegyzés küldése