:o(

Van amikor sokkal jobban esik egy szóbeli bizonyíték (mint egy tárgyi), hogy igenis szeretnek, hogy igenis fontosak vagyunk a másiknak, és igenis van két nap az évben amikor egyszer minimum csak ránk gondolnak. Csak két szó..két aprócska, de mégis olyan boldogságot szabadít föl, ami lendületet és kitartást ad a következő nagy eseményig, ami félév múlva lesz.
Az a két szó, ami után nagy mosoly következik, vagy egy puszi, vagy egy nagy ölelés.
Ez a nap igen érzékeny.Az érzelmi skálánk az egekig szökhet, de a mélyben is kiköthet. Nem kellemes..biztos mindenki átélte már. Vannak olyanok, persze, akik véletlenül a napi feladatokra koncentrálva nem veszik észre a nap fontosságát...és persze elnézzük, mert mindenkivel előfordult.
De vannak a közelünkben olyanok, akik fontosabbak számunkra, és attól kezdve hogy reggel felkelünk, csak azt várjuk, hogy Ők boldogságot csábítsanak az arcunkra....és van hogy csak várunk...várunk..és várunk... Először még reménytelien..fiatal még az idő!..aztán telnek az órák...éés csak magunkba zuhanunk..Biztos van vmi oka!
A nap elteltével minden jókedvtől mentesen már nem segíthet senki. Talán egy vásárlás Csurival.


Utána meg csak bambulok ki a Hév ablakából:
...milyen szép a parlament...
és h lehet h az összes pasi ennyire bunkó?!