2010. július 16.
Balaton. Térdig érő víz, delfin alakú vizibicikli, alacsonyan szálló felhőket idéző hattyúk, buborékot fújó kislányok, vizipisztolyt viselő kisfiúk, csillogó és színes árukat kínáló bazárok. Ezek a pillantok villanak fel egy magyar ember fejében, mikor meghallja a „lélek-frissítő” szót. Hiszen nem másért megyünk mi a Balatonra, mint kipihenni az élet fáradalmait, elfelejteni a szürke hétköznapokat, vékonnyá tenni a pénztárcánkat, valamint együtt bulizni a régi iskolatársakkal. Nincs annál jobb, mint pár forinttal a zsebünkben, nyolcan egy másfél szobás kis nyaralóban élvezni a napsütötte órákat. Nem kell tudnunk, hogy hétfő van-e, vagy vasárnap. Nem számít az idő sem, senki sem szól ránk, ha másnap kettőig buliznk, és alszunk egész nap. Nincsenek intő szavak a napon elfogyasztott sör ellenében, és nem zavar senkit sem, ha egy szál melltartóban mászkálunk. Nem létezik „szoba-szemle”, annyi piszok és annyi szennyes edény lehet, amennyi mellett még elférünk. Órákon át feküdhetünk a padlón, pipázhatunk estétől hajnalig, hatszor is fagyizhatunk, és nem számít ki másnapos, vagy épp részeg.
Bármennyire is szeretnénk, hogy indulat- és konfliktusmentesen zajlódjon le a nyaralás, nem egyeztethető össze a béke a szabad pihenés fogalmával. Két hétig nyolc ember még akkor is képes összeveszni, hogyha már tizenhárom éve ismerik egymást. Ilyenkor alakulnak a személyes csoportok, amikben a másikat beszélik ki, és a kisebb társaság egyetértése miatt hihetjük azt, hogy csakis nekünk lehet igazunk. Volt szerencsém meghallgatni mindkét fél álláspontját egy kényes ügyben, miközben én is lelkiismeretesen győzködtem a sajátomnak vélt csoportot a magam igazáról. Végülis nem az a jó irányelv, hogy az ember elmegy szórakozni egy idegen városban, majd ismeretlenek házában tölti az éjszakát, és képtelen tájékoztatni lakótársait, hogy aznap éjjel nem látogatja meg az ágyát, és ne aggódjunk, senki nem ütötte el, vagy rabolta el őket.
Ilyenkor nehéz újra az egyensúlyt létrehozni, mert a sértettek – és ilyenkor mindkét fél sértettnek tekinti magát – nem hajlandóak önmaguk becsületét feláldozva elsőként bocsánatot kérni és békejobbot nyújtani.
Nem nehéz kitalálni, hogy a nyolc fiatal többsége lányokból áll, csupán két képviselője van a másik nemnek. Ha fiúkról lenne szó, talán még szurkolnának is egymásnak, hogy minnél többször aludjon házon kívül a társa. Azonban a lányok, nos ők az ármánykodás és a sértődés mesterei. Ha összefognak, nincs ember akinek az önbecsülését le nem csökkentenék nullára, szociális életével együtt.
Nincsenek megjegyzések:
Megjegyzés küldése