Kicsi bölcsesség

"Egy régi korszak lezárul, egy újabb megnyílik, a régi és az új között a különbség annyi, hogy az utóbbi magában hordozza az előtte való emlékét, s sosem felejti azt"

2007. december 10., hétfő

csak pislogok..meg nem értem, hogy most mi van.

ez most komoly?

kössz, kedves vagy....

ergo, rájöttem megint csak, hogy én hülye, h próbálom építeni azt a hidat, mikor úgyis biztos h vmelyik lerombolja.
és még én vagy az szemét emberke.
mert persze ŐT nem lehet felelősségre vonni..meg, á, persze az a bizalmi dolog sem úgy volt..mi? nem elég azt csak egyszer kérni! Írásos bizonyítvány kell róla..

majd csak mások nyugtatnak engem, egyik h ez van ezt kell szeretni, másik meg pillanatozik nekem..h abban kell keresni az örömöt, a gondolkodást meg a következőre hagyni.

meg persze mindenért engem kell lecseszni...ha nem akkor indulunk, azért is, ha nem rögtön odamegyünk, azért is, ha Ő nem emlékszik arra, h mondtam (pedig van róla írásos bizonyítékom is!!) akkor is, ha nincsen hely, akkor is, és ha nincs több ötletem MÉG akkor is.

bezzeg egyiket sem érdekelte volna, h azt a hülye térképet megnézze..mert, oké, nem zavar, engemet hívtak el, majd én szerveztem az egészet. de akkor ne csak hápogjanak nekem a fülembe, h basszus, most megint mehetünk és gyalogolhatunk, merth nem foglaltam helyet...nha, ha megnézték volna neten, tudták volna, h nem lehet...külön ki volt emelve...de, NEM, persze! azt se hallják meg, mert húznak előre, csak ki innét, meg el tőlem. majd csak néznek bambán, h mivan, ki húzott fel.

és nem értem, hogy miért csak engem lehet lecseszni vmi olyanért, amit a másik is pont ugyanúgy tett...
főleg, ha semmi közünk egymáshoz..mostmeg már végképp. mert, jha, egy csajtól szokatlan, de ha pasi csinálja ezt, áááááá, az olyan természetes kéremszépen...

majd csak kapom azokat a hülye smseket, amikben az illető próbál elbűjni a szöszi álarc mögé, miözben tudja miről van szó...: h éééN? nem tudom, mit is tettem?? nem emlékszem.
jha, gondolom, h nem emlékszik, főleg ha a legjobb haverjával dumálta át az egész éjszakát erről.

és már megintcsak azt hittem, h az emberekben lehet bízni!........

remek..az embereket csak úgy húzgálhatom ki a baráti listámról.....
nem tudom, vmit tényleg NAGYON ROSSZUL csinálok...

csak nem tudom most mi legyen..most akik vannak még, azoknak mondjam meg, h boccs, de hagyjál béén, mert eddig ez volt 100%ban, akkor ezentúl is biztos lesz a bukás számomra?
vagy próbáljak nekik hinni? mert végülis nem lehet elképzelni róluk...nem, a többiekről sem lehetett...

milyen poén lenne ha egyszer csak eltűnnék...
nha akkor tlaán rájönnének h fontos vagyok...mert úgy szokták..

Nincsenek megjegyzések: