száműztem magamat, vagy ők száműztek engem?
a lényeg ugyanaz.
eltűntem.
mindenből.
Boldogságból, szeretetből megbecsülésből, tiszteletből. már csak egy test vagyok, egy nagy zsák, amit dobálnak a lelketlen szavak,a vádló pillantások, és az összeesküvésben született egyre hangosabb és hangosabbb kánon dallamai csak zakatolnak, és süvítenek felém.mára már annyira beférkőztek az agyamba, h szemeim előtt is csak az arcatlan testeket látom, miközben az önkényuralom segítségével a földbe tipornak.
és csak mondjam azt h fejet hajtok? És félreállok?
Hát ha azzal boldogok lesznek, állok elébe..mármint h félre. oda jó messzire. s még csak a hangomat se fogják hallani, a halk kiáltásaimat, a segélykérő gondolataimat, a becsapott érzéseimet, az összeeső testem koppanását.
csak feküdni fogok az úton., hanyatt a beton hideg falának, testem mereven elterülve , s csak nézem majd az égbolt körkörös mozgását, a csillagok cikázó táncát, érezni fogom a nap égető sugarát, a szél érdes fuvallatát. fekszem ha ázom, ha elhajtanak mellettem, ha csak néznek és mutogatnak rám. úgysem fog zavarni senkit sem. mindenki elmegy mellettem.
talán egy emlékkép készülni fog rólam. egy lelkes túrista talán egy képet pazarol rám.
s majd az út mellé, a sírkövemre ezt fogják ráírni:
' itt feküdt, Ő, kit nem ismertünk, de mindennap láttunk, kit észleltünk, de nem hallottuk meg, kinek láttuk könnyeit, de nem töröltük föl, s kit megismerhettünk volna, de nem tettük. S most gyászolunk.Ő érte, kinek föld vigyázza testét, fák őrzik lelkét, és madarak zengik életét.De mi sose hallhatjuk. Mert nem ismerjük nyelvét...
Jöjj,hát idegen,szánj egy percet régi társadra, s járd el táncát, mintha veled vígadna. Sajnálatot ne merj szívedbe szívni, csak tudd, hogy egykor még Ő is lehetett valaki. '
Nincsenek megjegyzések:
Megjegyzés küldése